Normcore – ilyen a divat, ha akadálymentes

A normcore végletesen egyszerű, szélsőségesen „normális” öltözködést jelent a kortárs divatban. De vajon létezik-e normális test? Mi a normális? Meddig terjed a felelősségünk abban, ahogy ezeket a fogalmakat a társadalom formálja? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói, akik az intézmény egyik kutatólaborja, a TransferLab vezetésével mozgáskorlátozott, illetve végtaghiánnyal élő embereknek terveztek ruhákat, mégpedig az érintettekkel szoros együttműködésben. A két és fél éves projekt divatterveiből és azok dokumentációjából most nyílt kiállítás.

„Valami egészen magával ragadó hangulat volt ott, ahol nem az volt kérdés, hogy ki az elméleti szakember, ki a tanár, ki a tervező és ki a modell, akire terveznek. Ez volt a rendkívüli, hogy a fogyatékkal élők alkotótárssá váltak, tanítottak minket, és az egész egy nagyon érdekes flow élmény lett” – idézte fel Koós Pál Ferenczy Noémi-díjas iparművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézetének igazgatója a kurzust, ahol a hallgatók a mozgáskorlátozott emberekkel dolgoztak együtt.

A kiállított fotók és tervek (Fotó: Chripkó Lili)

Koós Pál, a MOME Design Intézet igazgatója (Fotó: Chripkó Lili)

Lévay Petra, paratriatlon-versenyző (Fotó: Chripkó Lili)

Fenyvesi Zoltán, kerekesszékes színész (Fotó: Chripkó Lili)

Fotó: Chripkó Lili

„Mindig is nagyon vékony, izmos lány voltam, akire nem passzoltak azok a ruhák, amik a Beyoncé-alkatú csajokra nagyon passzoltak, ezért mindig nagy problémát okozott, hogy milyen ruhát válasszak, fogalmam sem volt, hogy mi állna jól nekem. Aztán elkezdtem szabni-varrni és átalakítani azokat a ruhákat, amiket megvettem. 2014-ben aztán, amikor elvesztettem a lábam, a protézisre helyeződött a hangsúly, és akkor már azon volt a fókusz, hogy a ruhák ne csak jól illeszkedjenek, de kényelmi funkciót is betöltsenek – mondta el a kiállítás megnyitóján Lukoviczki Réka, „RobotGirl”. –  Amikor a MOME megkeresett, hogy lenne egy ilyen projekt, ahol mozgássérülteknek csinálnak ruhákat, akkor arra gondoltam, hogy vágjunk bele. Két fantasztikus tervezőlányt ismertem meg, akikkel nagyon izgalmas dolgokba keveredtünk, és amiket ők képviselnek, amiket a MOME képvisel, és amiket én képviselek, azok nagyon tudtak találkozni ebben a projektben, mert azt gondolom, hogy az adaptív fashionre nagyon nagy szükség van.”

A tervezők, Györök Borbála és Nagy Adrienna munkájuk során Réka egyedi igényei és ízlése mellett igyekezték figyelembe venni a protéziséhez fűződő, néha ellentmondásos viszonyát is. Réka belső vívódását két ellentétes minőségű anyaggal jelenítették meg: az elfogadást, a magabiztosságot egy áttetsző anyag képviseli. Az overall jobb szárán végigfutó cipzár könnyebb és gyorsabb hozzáférést enged a protézishez. Fontosnak tartották azt is, hogy a ruha ne eltakarja, hanem kiegészítse Réka protézisét.

Lévai Zsófia és Zepkó Ferenc olyan szettet készítettek Ivicsics Borbálának, ami maximális komfortérzetet, magabiztosságot nyújt neki. Szerették volna karjainak hiányát, testarányait kiegyensúlyozni, és elegáns, ám könnyen kezelhető ruhadarabokat létrehozni. Ehhez az átlagostól eltérő testi adottságokra kellett komplex szabásmintát tervezniük.

Török Anna és Vass Csenge nagyon vagánynak tartották, hogy modelljük, Szabados Luca sosem takargatta, szégyellte a karját, sőt néha úgy tűnt, mintha végtaghiánya előnyére válna. Ezt a magabiztosságot igyekeztek interpretálni az öltözék létrehozásánál. Nem hiányt akartak pótolni, hanem testének aszimmetriájára helyezni a hangsúlyt – céljuk a hiány esztétikumának szemléltetése volt. Az aszimmetria és az így láttatott gesztusok, mozdulatok – például ahogy le- és felveszi pulóverét, vagy csak összefogja a haját – mind Luca kivételességét erősítik.

Pázmány Lili személyes indíttatásból választotta a témát, hiszen édesanyja, Gabriella, aki egyben a modellje is volt, kerekesszékkel közlekedik. A tervező szerint a speciális igényeket kielégítő ruhák a legtöbb esetben orvosi segédeszköz jellegét öltik. Emiatt gondolkodott inkább divattervekben, mint szociálisdizájn-feladatban, hiszen egészségügyi állapotától függetlenül mindenkinek joga van a divatos öltözködéshez.