Kifogta a világ legrosszabb főbérlőjét

nlc | 2013. Január 25.
Főzésre 30, zuhanyozásra 15 percet engedélyez a főbérlő. Disznóhús pedig nem kerülhet a lakásba.

Egy angol lány tette közzé az egyik közösségi oldalon azt a 31 pontból álló házirendet, melyet egy lakás tulajdonosától kapott, akitől egy szobát akart kivenni Londonban.

A szabályok szinte mindegyike minimum szigorú, de vannak köztük egészen furcsák is. Így például, hogy a bérleti díjban nincs benne a nappali használata, a konyhában is csak addig tartózkodhat, míg főz, eszik vagy mosogat, utána ki kell mennie. Ha főzni akar, erre 30 perc áll rendelkezésére, a konyha ajtaját azonban nem csukhatja magára. A zuhanyt legfeljebb 15 percig használhatja, azt is csak reggel 6 és 10, illetve este 7 és 11 óra között.

A házirend egy része

Kép: Twitter

 
Az albérlő nem tarthat disznóhúst a házban, még a frizsiderben sem. Semmilyen holmiját nem hagyhatja a közös helyiségekben, akkor ugyanis a főbérlő azonnal kidobja azokat a szemétbe.

Havonta két alkalommal fogadhat látogatót, ha pedig valaki az éjszakát is nála akarja tölteni, azt két hétre előre be kell jelentenie, majd pedig a főbérlő eldönti, hogy engedélyezi-e a vendéget.

A lány végül nem bérelte ki a szobát, amin persze nyilván nem lehet csodálkozni.

Keressük 2013 bloggerináját!

Rendszeresen megmondod a magadét, vagy tippeket, ötleteket adsz másoknak a blogodban? Jelentkezz, vagy jelölj másokat, hogy közösen megtaláljuk 2013 legjobb női bloggerét! Bővebben itt olvashatsz a Nők Lapja Café és a Caféblog bloggerversenyéről.

 

Exit mobile version