Így készülnek Budapesten a világ legmenőbb napszemüvegei

Neményi Márton | 2017. Június 17.
Tőlünk nyugatra már tudják, amit még az országban is csak kevesen: a főváros napszemcsi-nagyhatalom lett az utóbbi pár évben. Belestük a két legmenőbb márka gyárába. Természetesen megmutatunk mindent.

Volt egy betört orrú, boxoló vevőnk, aki napszemüveget akart. Szabályosan mintát kellett venni az arcáról és külön megtervezni rá. Sikerült, boldog volt.

Ezt Cséffay Alexandra, a Concept Eyewear munkatársa meséli. A fiatal márka arról vált – ahogy a designer cuccokkal lenni szokott, inkább szűk, belpesti körben – ismertté, hogy fából készítik az egyedi kereteiket és száraikat.

A történet persze nem ilyen egyszerű: egyrészt határozottan terjeszkednek, egyre több optikai bolt is vevő a modelljeikre, másrészt a fa mellett acetátot is használnak, most pedig éppen ásványok inspirálják őket.

Rózsa utcai bemutatótermük jó értelemben vett ingertúladagolás: mindenféle modellt találunk, a diszkréttől az egészen őrültig. Közös jellemzőjük a következetes anyaghasználat és az, hogy mindegyik elszakad az aviator-wayfarer-pornósnapszemüveg háromszögtől, amelyek állandóan szembejönnek az utcán.

“Igenis van határozott, évről évre változó napszemüvegdivat, pont, mint az öltözködésben – hangsúlyozza Alexandra –, csak nem feltétlenül jut el a plázákba.”

Ahogy a manufaktúráknál lenni szokott, a showroom mögött és felett zajlik a gyártás. A formákat, modelleket együtt találja ki az egészen fiatal csapat – ott jártunkkor 25 évre lőttük be az átlagéletkort, plusz Laci bácsi, a tekintélyt parancsoló szaki –, azaz nem akad el a folyamat, nem születik olyan terv, amit ne lehetne megvalósítani.

A fa – pontosabban a négy-hat rétegű préseltfa-lemezek – és az Olaszországból érkező acetát azért jó, mert egészen szabadon formálható és hajlítható, megmunkálni viszonylag könnyű, a kész darabok viszont tartósak, kevésbé karcolódnak, az esztétikumról nem is szólva. Az alapanyagot méhviasszal kezelik.

Ahogy a látvány is sugallja, minden környezetbarát, újrahasznosított vagy -hasznosítható, az ökológiai lábnyomuk egészen apró. Az árak is barátságosak, egy alsó kategóriás Ray-Ban áráért bárki találhat olyan szemcsót, ami biztos nem jön majd szembe az utcán.

Amerikai-magyar származású üzletember külföldön megszületett ötlete, amelyet aztán mégis Magyarországon indított be, és azóta a nemzetközi piac elismert résztvevője. Röviden ez az inspiráló története az e hónapban 13 éves Tipton cégnek a bitangmenő szemüvegek mögött.

Amely szemüvegeknek eszmei értékük is van: ha Tiptont hordasz, jó eséllyel magadon viseled a rocktörténelem egy jelentős darabját. A márka ugyanis arról híres, hogy a keretek és szárak vinylből készülnek. Pontosabban nem a hanglemezek alapanyagából, hanem magukból a hanglemezekből.

Az alapító, Milaskey Zakariás designer meggyőző legendája szerint édesapja műhelyében talált rá a családi lemezgyűjteményre, ekkor pattant ki a fejéből az ötlet: mi lenne, ha azokat használná alapanyagul?

Kiderült: a vinyl pont olyan jól vágható, faragható és formálható, mint a fent említett fa és acetát. Az eleve extravagáns darabokhoz külön hozzátesznek a hanglemezek jellegzetes csíkjai, amelyek ívként jelennek meg a kereteken.

A trükknek ráadásul komoly marketingértéke volt. A Vinylize kollekció legmenőbb darabjai híres zenészek lemezeiből készülnek és róluk is kapják a nevüket: Brubeck, Howl, John, Ella, Jackson és így tovább. Ashby modelljük még Red Dot-díjat is kapott tavaly.

Bejött: ma már olyan hírességek hordják a vinylszemüvegeket, mint Robbie Williams, Mick Fleetwood, Elvis Costello, Elton Johnnak pedig saját gyűjteménye van. A márka annyira keresett, hogy a Tipton saját hanglemezeket gyárt, hogy azokból szemüvegeket készíthessen.

Természetesen minden darabjuk kézzel készül, részben Budapesten, az alapanyag vágását pedig Pécsett végzik. A vinyl annyira bevált, hogy a szemüvegeken kívül már más használati tárgyakat is készítenek. Azóta pedig megszületett az Nvisible nevű átlátszó kollekció, amely szintén vinyl: a lemezek alapállapota ugyanis ilyen, azért festik feketére őket, hogy tartósabbak legyenek, és megőrizzék hangminőségüket.

A Tipton-szemüvegek  500 dollár körül kaphatóak a webshopban, de ha az Erkel utcai showroomba látogatunk, ahol a legnagyobb Vinylize keretválaszték található világszerte, ennél jóval kedvezőbb áron kapható egy keret. Ezen felül a világ 300 prémium kategóriás optikájában, New Yorktól Tokión át Sydneyig jelen vannak.

 

Exit mobile version