Lepattant, kicsi lakást újítottak fel 2,5 millióból – előtte-utána képek

nlc | 2017. Július 04.
A 29 négyzetméteres lakásból igazi álomkégli lett két tervező munkájával. A munkák 1,5 millióba, a bútorok pedig újabb egy millióba kerültek. Persze a tulajok rengeteg önerőt is toltak bele, de megérte. Nézegess előtte-utána fotókat!

Ildikó és Andris három, látszólag egymást kizáró körülménnyel szembesült, amikor nekiállt a Dob utcai lakásfelújításának: rájöttek, hogy a kégli rettenetes állapotban van, nincs sok pénzük, és a végeredménynek szuper menőnek kell kinéznie. Főleg azért, mert befektetési céllal álltak neki a felújításnak, hogy a végeredményt majd ki lehessen adni az Airbnb-n, szóval a hangsúly nem elsősorban azon volt, hogy mindennek legyen tárolórekesze, és hogy el lehessen helyezni a családi varrógéptől a nagymama csillárjáig mindent, hanem hogy kétbőröndnyi cuccot kockázatmentesen be lehessen préselni valahova, és hogy fotón is jól mutasson a lakás. A felújítás közben kiderült, hogy a hely még annál is rosszabb állapotban van, mint eredetileg gondolták, miközben a büdzsében nem volt nagy mozgástér.

Innen indultak:

 

 

 

 

 

 

Aztán idáig jutottak: 

És a kettő közt mindennel együtt nagyjából 2,5 millió forintot költöttek el, amiből 1,5 millió ment a felújításra és 1 millió a berendezésre.

A 29 négyzetméteres lakásba persze sok mindent maguk csináltak, mert sokszor még az egyébként olcsónak számító IKEA-s bútorok is meghaladták a keretet.

Így például a konyhaszekrényt részben bútorlapokból rakták össze saját kézzel, a kanapét és a kagylófotelt egy szegedi nénitől vették 20 ezer forintért, hogy újabb 100 ezerért felújíttassák, a farönköket egy városszéli fatelepről szerezték be, majd olajfürdőbe rakták őket, és ott van az elmaradhatatlan bőrfotel, Ildikó és Andris védjegye, amely olyan jó karaktert ad a nappalinak.

 

 

 

De a legizgalmasabbak mégis a festmények, amelyeket Ildikó készített, ezek hihetetlenül sokat adnak a lakás hangulatához. Ott van például a Vénusz születése, amely egy kiragadott részlet Botticelli eredetijéből, csak a fejet ábrázolja, és bár tök mások a méretek, és a festési technika is jóval erőteljesebb, vastag rétegben felvitt festék van a képen, a végeredmény pont annyira kecses és ártatlan, mint az eredeti Firenzében, szóval Ildi nem kicsit tolja jól ezt a festődolgot, és még olyan gegekre is van energiája, mint a galérián elhelyezett C3PO megpaskolja a csintalan R2D2-t című festmény.

 

 

A lakás felújítását az Az én menő lakásom segítette.
(Utána képek: Tuba Zoltán)
Exit mobile version