Nézd meg Ferenc sasadligeti pasilakását!

nlc | 2017. Szeptember 02.
Ahogyan változik a személyiségünk, úgy változhat az otthonunk is. Ferenc hét évvel a beköltözés után úgy érezte, a lakása már nem igazán róla szól, szükség van egy kis ráncfelvarrásra. Hadnagy Tímea lakberendező munkáiban megtalálta azt, amit keresett.

Amikor Ferenc néhány évvel ezelőtt Budapesten új otthont keresett, fontos volt számára, hogy zöld környezetben éljen, ám a belvárost könnyedén megközelíthesse. Így esett a választása erre a kertkapcsolatos lakásra, amelynek a beosztását ugyan az ő igényei szerint alakították ki, de az akkori berendezéshez nem kapott szakértő segítséget.

 “Nem túl nagy, ötven négyzetméteres a lakás, ezért már a kezdetekkor fontos lett volna, hogy egy vezérelv érvényesüljön az összes helyiségben és a színek, a textúrák harmóniában legyenek. Miután néhány éve már itt laktam, úgy éreztem, szükség van arra, hogy egy lakberendező átgondolja az otthonomat. Több szakember portfólióját is megnéztem, és egyértelművé vált számomra, hogy Timi munkáiban ráismertem a saját stílusomra is.”

 

A kiindulási alap a vizes helyiségek átalakítása és a nagyobb, meghatározó bútorok cseréje volt, ám a közös gondolkodás során végül a konyha kivételével minden helyiség új külsőt kapott. Mivel a munkája rendkívül pörgős és nem ér véget délután öt órakor, azt szerette volna, ha otthon is várná dolgozósarok, ám ha végre lezárja a laptopot, minden a pihenést szolgálja.

Szöveg: Ványik Dóra Fotó: F. Tóth Gábor Styling: Horváth Vera

 A teljes cikk az OTTHON magazin szeptemberi lapszámában olvasható.

 

Exit mobile version