Az őszi kert slágernövénye: pampafű

KertTV | 2017. Szeptember 10.
Sokak kedvence ez a kiemelkedő szépségű, télálló díszfű, de ha azt szeretnénk, hogy még tavasszal is szép legyen, nem árt odafigyelni egy-két dologra így a hideg beállta előtt. McMenemy Márk tippjei következnek.

A pampafű Dél-Amerikában honos növény. A levelei örökzöldek, barázdáltak, keskenyek és hosszúak, némely fajta akár három méter magasra is képes megnőni. Mivel levelei nagyon élesek, komoly sérüléseket okozhatnak, ha nem húzunk kesztyűt – figyelmeztet McMenemy Márk.

A virágzat színe ezüstös, krémfehér, rózsaszín vagy lilás árnyalatú lehet. Igazi látványossága nyár végén kezdődik, amikor kibomlanak virágai. A látvány még késő ősszel is folytatódik, mert a tollas virágok kitartanak, sőt, mivel télálló, ezért akkor is jól mutat, amikor a kertünk tulajdonképpen teljesen csupasz. Többek között ezért is hasznos ez a remek dél-amerikai növény!

A pampafű érzékeny a nedvességre, legnagyobb ellensége a téli csapadék, mely ellen úgy védekezhetünk, hogy október végén, november elején összekötjük a leveleit, így védve a rothadástól, másrészt napos fekvésű helyre, laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű talajba ültetjük, és a tövét decembertől lombbal fedjük – javasolta McMenemy Márk.

Még több hasznos tipp a kert.tv oldalán.

Exit mobile version