Málnát eszegető vaddisznók tartanak rettegésben egy miskolci utcát

nlc | 2018. Június 29.
Vaddisznók szüretelnek egy miskolci asszony helyett, aki már nem mer kimenni a kertbe, mert fél, hogy megzavarja a málnára és cseresznyére rájáró vaddisznócsaládot. Hiába kér segítséget a hívatlan, de roppant aranyos állatok miatt, a hivatalok lepattintják.

Évek óta hadakozik a vaddisznókkal dr. Rezes Zoltánné, aki Miskolc egyik erdőszéli utcájában lakik. Kertjét már jól ismerik a vadak, zavartalanul túrják ki a krumplit, szedegetik a földre hullott cseresznyét, vagy éppen a málnásban csörtetnek. A nő hiába kér segítséget, egyik hivatal sem érzi illetékesnek magát, és csak ide-oda irányítják.

„Az újságban megígérik, megoldják, ám nem történik semmi, mindenki lepattint. Először hívtam a vadászkamarát, azt tanácsolták, forduljak az önkormányzati rendészethez, megtettem, tőlük e-mail-címet kaptam, melyre kétszer is írtam, de válasz egyszer sem érkezett. A sajtóban olvastam, hogy a kormányhivatal vadgazdálkodási osztályára tartozik mindez, őket is megkerestem, de átirányítottak a Városgazda Kft.-hez, onnan pedig a Vadasparkhoz küldtek, na ők meg kikérték maguknak az egészet, mondván: gondozni és nem kilőni szokták az állatokat” – mesélte az asszony a Borsod Online-nak.

A cseresznye a kedvencük a kertbe bejáró vaddisznóknak – kép: pixabay

Dr. Rezes Zoltánné hiába termeszt málnát, krumplit és uborkát, kertjének gyümölcseit nem ő, hanem hívatlan vendégei élvezik. „Az én disznóim nemcsak alkonyatkor, hanem éjjel-nappal aktívak. Tartok tőlük, de ők nem félnek tőlem. Zavartalanul falatoznak, a krumplit és az uborkát ímmel-ámmal eszegetik, viszont a cseresznyét élvezettel ropogtatják, az a kedvenc gyümölcsük, imádják. Tündériek, szépek, aranyosak, de én a málnát sem mertem leszedni, mikor két naggyal és négy süldővel találtam szemben magam, óvatosan hátrafelé sasszéztam, akkor lélegeztem csak fel, mikor beértem a házamba és bezártam az ajtót” – meséli.

A miskolci városháza szóvivője a lapnak elmondta, hogy a ketreces befogás folyamatos, a kilövéseket pedig előre be fogják jelenteni. Szabó Máté szerint az a gond, hogy ezek a vaddisznók már urbanizált környezetben nőttek fel, nem tartanak az embertől.

Exit mobile version