DIY cicabútorok mániákus macsekgazdiknak

Brjeska Dóra | 2018. Július 15.
Vigyázat! Ami most következik, csakis mániákus macsekgazdiknak szól. Mint én. Szerintem egy benti cicának mindenképp kell szórakozási lehetőség, amit különböző méretű mászó- és alvóalkalmatosságokkal lehet megadni.

Nálunk például vannak nyári ágyak, téli ágy, ami szuper meleg, horgolt, és mászóka, amin az ablak előtt tud üldögélni télen. Most azt tervezem, hogy készítek a másik ablakba is valami kiülőt őszre, mert imád nézelődni. Az a helyzet, hogy nagyon jópofa ötleteket találtam saját készítésű cicabútorokhoz. Össze is gyűjtöttem párat, amit nem túl nehéz elkészíteni, és simán belesimul a lakásba, nem tűnik úgy ki, mint a bolti macskabútorok, amiket kapni lehet, ráadásul egy vagyonért.

Az első máris egy szuper, többfunkciós ülőke, egy egyszerű bárszékből átalakítva. A lábait betekerheted sizallal vagy tehetsz rájuk vakaró keféket, alul és fölül pedig kényelmes párnákat. Sőt, egy-két játékkal is felturbózhatod.

Üldögélőhely kis létrából. Ez is az előzőhöz hasonlóan sok lehetőséget rejt. Falapokkal kiegészítve akár több fekvőhelyet is készíthetsz, így mindig ott szundíthat, ahol éppen kedve tartja.

Ezt az emeletes függőpárnát bárhova felakaszthatod. Például az ablak elé, hogy ki tudjon nézelődni. Szerezz be két puha párnát, varrj rájuk hosszú pántokat, és egy kampóval akaszd fel. Ha nem akarsz emeletest, lehet csak egy párna is, a lényeg, hogy jó tartása legyen.

Mindig nagy kérdés, hogy hol legyen a kaparófa. Főleg, ha kicsi a lakás, mert akkor mindenhol útban lesz, szóval nálunk is felkerült a falra. Egy nagyobb képkeretbe tegyél durvább szövésű padlószőnyegdarabot vagy lábtörlőt, és erősítsd fel a falra. Nem foglal helyet, viszont a cicád imádni fogja, főleg, ha akkora, amire kicsit mászni is tud.

Hasonló a párnához ez a függőkosár. Ennek az az előnye, hogy mivel merev, meg lehet támasztani az ablakkereten vagy a falon, így nem mozog, ha éppen fel- vagy leugrál a macsek. Akár a függönyrúdra is akaszthatod.

Ha szeret a cicád a magasban lenni, akkor készíts neki egy ilyen lépcsősort. Garantált a siker. Nem is kell hozzá túl sok minden, csak néhány méretre vágott fa, padlószőnyegdarabok a fokokra, és csavarok, amikkel összerakod. Pár ezer forintból meg is építheted. Az oldalán csinálhatsz kaparó részt, de akaszthatsz rá játékokat is.

 

Ha van egy szabad falfelületed, építs mászókát különböző méretű polcokból. Tedd lépcsőzetesen, vagy össze-vissza, hogy tudjon rajta szaladgálni vagy ugrálni, akár pihenni is. Biztos lehetsz benne, hogy nagyon fogja szeretni, főleg, ha a magasban egész járata van.

 

Ha van egy használaton kívüli tárolód, alakítsd át. A polcokba különböző helyeken vágj átjárókat, és borítsd be szőnyegdarabokkal, hogy kényelmes puha legyen. Az oldalára szerelj egy kaparófát, és rakd tele játékokkal. Szuper macskavár lesz belőle.

 

Egy újabb macskabirodalom. Szekrényből átalakítva. Egyszerű. A polcok az ágyak és ülőkék, az oldala pedig mászófal. Az ajtó mögött pedig el lehet bújni, amit tudjuk, hogy imádnak. Az alsó szinteken a kosár pedig szuper játéklehetőség. Pakold tele pomponokkal vagy puha labdákkal, amiket ki lehet vadászni a kis lyukon.

És végül egy macska-egészségügyileg is hasznos dolog. A cicáknak tudjuk, hogy szükségük van zöldségre, hogy a pocakjuk rendben legyen. De mennyire imádná, ha nem csak egy cserépnyi füvet kapna, amit lelegelhet, hanem egy egész ágynyit, amiben hempereghet? Egy nagyobb műanyag tálca, vagy lavór aljára tegyél kavicsokat, ami levezeti a vizet majd, teríts rá földet, és szórd be macskafűvel. Ha elég magas, add oda, hogy élvezhesse az új helyet.

https://pin.it/miwle3xnhrkduo

https://pin.it/miwle3xnhrkduo

Exit mobile version