Többen költöztek el Budapestről, mint ahányan érkeztek

nlc | 2019. Október 18.
Budapest meglepetést okozott tavaly.

Érdekesen alakultak az országon belül a költözések tavaly, Budapest például meglepetést okozott – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a hivatalos demográfiai adatok alapján mutatja be az országon belüli vándorlások, költözések tavalyi mérlegét.

Megyék pluszban, mínuszban

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: „Érdekes, hogy a budapesti mérleg negatív, azaz a fővárosból többen mentek el, mint ahányan érkeztek állandó lakosnak. Pest megye viszont kiemelkedően népszerű lett.”

„A hivatalos statisztikákban szereplő belföldi vándorlások nagy szerepet játszanak egy-egy térség, város lakáspiacán – folytatta a szakértő–, mert alapvetően befolyásolják a keresletet. Az is látszik, hogy a gazdaságilag, iparilag fejlettebb régiók vonzóbbak a költözések, azaz a vándorlások szempontjából.”

Az ingatlan.com összefoglalója szerint Pest megyében az állandó lakók száma 15 ezerrel nőtt: 57 ezren érkeztek és 42 ezren mentek el a megyéből. Győr-Moson-Sopron áll a második helyen, Fejér megye pedig a harmadik, előbbiben 2405 fős, utóbbiban 1481 fős pluszt mutat a mérleg. A legtöbben pedig Budapestet hagyták el, közel hatezerrel többen mentek el a fővárosból mint ahányan éreztek. A megyék közül Szabolcs-Szatmár-Beregben és Borsod-Abaúj-Zemplénben a legnagyobb a mínusz, több mint 3-3 ezerrel többen mentek máshova lakni.

(Fotó: iStock)

Kerületek versenye

Miközben Budapest mérlege negatív, a kerületek közötti költözések érdekes képet mutatnak. Összesen a fővároson belül több mint 39 ezren váltottak állandó lakhelyet. Az elköltözők és odaköltözők mérlege alapján a XI. kerületbe érkeztek a legtöbben: 900 fős többlete van a kerületnek. Utána a XVIII. és a XVII. kerület következik, 723, illetve 678 fős plusszal.

A legtöbben a belső kerületekből költöztek el állandó jelleggel. A VII. kerület mérlege több mint 1000 fővel, a VIII. kerületé több mint 800, a VI. kerületé pedig több mint 600 fővel csökkent.

Balogh László elmondta, hogy a kerületek eredménye jól látszik a lakáspiacon is, hiszen a szóban forgó kerületekben lévő lakások évek óta a legnépszerűbbek közé tartoznak a piacon. Hozzátette: „A használt lakások és házak átlagos négyzetméterára idén október közepén a XI. kerületben 830 ezer forint volt. A XVIII. kerületieké pedig 532 forintot tett ki, míg a XVII. kerületben 581 ezer forint volt az átlagár, ennek alapján a két utóbbi a legolcsóbb fővárosi kerületek közé tartozik”.

Az ingaltan.com szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy az elköltözések egyik oka a magas ingatlanárakban keresendő: a leginkább csökkenő népességű VI. kerületben jelenleg 947 ezer forint az átlagos kínálati négyzetméterár, a VII. kerületben pedig 808 ezer forintot kérnek a tulajdonosok négyzetméterenként. 

Exit mobile version