Létezik egy olyan embertípus, akit nem kell biztatni a szelektálásra, és még Marie Kondo arcába is belenevetne, ha tehetné, mert annyira megszállottan szelektál, hogy az már túlzás. Tracy McCubbin munkája nagyjából ugyanaz, mint a híres Konmari módszer feltalálójáé: egy évtizede segít az embereknek a szelektálásban és az otthonuk rendezésében. Több mint 1200 kliensének tette rendbe a lakását, közöttük olyanoknál is járt, akiknél szinte semmit sem kellett szelektálni, mert kényszeresen dobálták ki a cuccaikat. Nem a minimalizmus jegyében tették ezt, és egyáltalán nem voltak boldogabbak a kevés holmitól.
Mi a baj a kényszeres szelektálással?
Jogos a kérdés, hiszen minden azzal van tele, hogy szelektálni kell, most akkor miért zavarja össze itt a fejeket McCubbin. Pedig a magyarázata egyszerű: gondolj bele, hova kerül a sok szemétbe dobott holmi? Valamelyik szemétdombra, ahonnan aztán csak a töredékét dolgozzák fel. Az adományozás sem igazán megoldás a sok cucc eltüntetésére, mert az adományokat fogadó helyek nem lomtalanító cégek, hogy bármit és mindent be tudjanak fogadni. A másik gyakori megoldás, legalábbis Amerikában, hogy visszaküldik az emberek a vásárolt tárgyakat a cégeknek: tavaly nagyjából 2 millió ilyen csomag repkedett ide-oda, ami szintén nem túl környezetbarát megoldás. Ráadásul jó eséllyel az ilyen visszaküldött áruk is ugyanott végzik: a szemétdombon.
Mindezek fényében jól látható, hogy milyen nagy terhelést jelent a környezetnek, ha tömegesen csinálják azt az emberek, hogy megvesznek mindent ész nélkül, majd a szelektálás nevében ki is dobják a sok holmit pár hónap múlva. Fontos a szelektálás, de ugyanolyan fontos a megfontolt, tudatos vásárlás.
Fotó: iStock
Ha észreveszed magadon, hogy belső kényszer hajt, nyugtalan vagy addig, amíg ki nem dobálod otthonról a felesleges cuccokat, és ez előfordul veled hetente, akkor ott valami probléma van a vásárlási szokásokkal. Mert ha csak azt vennéd meg, amire tényleg szükséged van, amit használni is tudsz, akkor nem lenne ennyire égető kérdés a szelektálás.
Négy kérdés, amit tegyél fel magadnak, ha túl sokszor szelektálsz
1. Hányszor van szükségem rá?
Lehet, hogy néha kell csak az adott holmi, de akkor szükséged van rá, úgyhogy ne szabadulj meg tőle. Például a karácsonyi terítő egy évben csak egyszer kell, és egyáltalán nem kell évente új belőle (hacsak a papa nem öntötte rá a vörösbort idén). Ha viszont van egy régi hálózsákod, és tíz éve nem voltál kempingezni, akkor azt ki lehet dobni.
2. Segít a munkádban?
Ha olyan tárgy akad a kezedbe, amit a munkád során tudsz használni akár most, akár a jövőben, és ezzel segíti a pénzkeresést, akkor ne szabadulj meg tőle a pillanatnyi szelektálhatnékod miatt. Gondold át alaposan, mire tudnád használni, hogy a javadra váljon.
3. Többe kerül megjavítani, mint megvásárolni?
Amikor olyan holmival találkozol, amit javítani kellene, azt kell mérlegelni, mennyibe kerülne a javítása, mert sok esetben már olcsóbb újat venni. Igaz ez például egy mobiltelefonra, aminél irreális áron lehet kicseréltetni a törött kijelzőt. Ilyenkor el kell engedni az adott tárgyat, nincs mese.
4. Tudom hol tárolni?
Csak akkor tartsd meg, ha el is tudod tenni valahova – ez McCubbin egyik alapszabálya. De ha nincs helyed, akkor felesleges küzdeni a rengeteg holmival, inkább arra koncentrálj, hogy annyit vásárolj, amennyi tárolóhelyed van, ne többet.