A kormány a kijárási korlátozás meghosszabbításáról szóló csütörtöki rendeletében felhatalmazta a polgármestereket, hogy a nagypéntektől húsvét hétfőig tartó időszakra a településükre szigorúbb szabályokat határozzanak meg. A települések vezetői közül többen is azt kérték, a helybéliek csak indokolt esetben hagyják el otthonukat, a máshol élők pedig látogatásukat halasszák a koronavírus-járvány utáni időszakra.
- Újpesten a kerület közterületei csak áthaladásra, illetve egyéni sportolásra használhatók hétfő éjfélig. Lezárták a Népszigetet a forgalom elől, az átjárás a kerületek között azonban megengedett, át lehet jutni Óbudára a hídon keresztül. Az önkormányzat által fenntartott piac- és vásárcsarnok területén kötelező az egészségügyi maszk – ennek hiányában a kendő vagy sál – viselése.
- Budán, a Normafán péntektől valamennyi parkolót lezárták, a szabálytalan parkolást pedig szigorúan szankcionálják. Nem használhatók a játszóterek, a szabadtéri fitneszpark és a tűzrakóhelyek. Nem látogatható az Erzsébet-kilátó sem, zárva tartanak a területen lévő vendéglátóhelyek, a Libegő sem üzemel.
- A debreceni önkormányzat lezárta a látogatók elől a Békás-tavat is magába foglaló, kerítéssel körbevett nagyerdei parkerdőt, valamint az Ötholdas Pagony játszóteret, és kiemelten ellenőrzik a Nagyerdei Stadion környékét.
- Szegeden a patikák, élelmiszer- és dohányboltok kivételével a város minden üzletének és piacának be kell zárnia péntektől húsvét hétfőig.
- Győrben az élelmiszert, az illatszert, a vegyi árut, a gyógyászati segédeszközt árusító üzletek, a gyógyszertárak, az üzemanyag-töltőállomások, valamint a termelői piac kivételével nem nyithatnak ki a boltok. A városban húsvéthétfő éjszakáig több parkban, parkolóban sétányon megtiltották a tartózkodást, számos közterületen csak az áthaladás engedélyezett.
- Pannonhalmán húsvét idejére a főapátság összes parkolóját lezárták.
- Miskolc polgármestere, Veres Pál péntektől hétfőig lezáratta a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolókat.
- Pécsett hétfő éjjelig lezárták a megyeszékhely forgalmas közparkjait, szabadidőparkjait, a mecseki parkerdő teljes területét, valamint a város azon közterületeit és parkolóit, amelyeket hagyományosan sok kiránduló keres fel. A város két legnagyobb bevásárlóközpontjában a patikákon, drogériákon és élelmiszerboltokon kívül nem tarthatnak nyitva üzletek.
- Orfű belterületén péntektől hétfő éjjelig nem működnek a Pécsi-tó környékén lévő parkolók. A tó körül csak orfűi lakosok, érvényes horgászengedéllyel rendelkezők, valamint orfűi üdülőtulajdonosok tartózkodhatnak.
- Hosszúhetény polgármestere elrendelte a települése környékén lévő erdei utak lezárását péntek reggeltől hétfő éjjelig. A Hosszúhetényt Püspökszentlászlóval és Kisújbányával összekötő utakon csak a helyi lakosok és az utak menti telkek tulajdonosai közlekedhetnek.
- A baranyai Óbányára és Mecseknádasdra hétfő éjfélig csak a településen lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, ingatlantulajdonnal rendelkezők, valamint igazoltan munkavégzés vagy rokonlátogatás céljából érkezők léphetnek be.
- Pécsváradon már korábban lezárták a nem helyi lakosok elől a kedvelt üdülő- és kirándulóhelynek számító Dombay-tó közvetlen körzetét.
- Nyíregyházán Kovács Ferenc polgármester elrendelte a turistaforgalomban és a hosszú hétvégéken gyakran használt parkolók átmeneti lezárását. Sóstógyógyfürdőn és a Bujtoson nem használhatók a kerékpártárolók és a tűzrakóhelyek sem.
- Veszprémben hétfő éjfélig kizárólag az élelmiszerüzletek, drogériák, gyógyszertárak, vegyi árut, tisztítószert árusító üzletek, a vásárcsarnok és az üzemanyag-töltőállomások lehetnek nyitva. A népszerű kirándulóhelyeken – Gulya-domb, Séd-völgy, Benedek-hegy és a parkerdő -, a játszótereken és a kültéri sporteszközöknél megtiltották a tartózkodást, a város sétálóutcáján és több más közterületen csak áthaladni lehet.
- Gyöngyösön az összes mátrai parkolót lezárták, a Mátrában pedig kötelezővé tették a maszk és kesztyű viselését.
- Hévíz polgármestere, Papp Gábor közleményben arra szólított fel mindenkit, hogy „most senki ne jöjjön Hévízre!”. Kifejtette: az üzletek zárva vannak, a gyógytó nem fogad vendégeket – és a meleg vizű kifolyójában is tilos a fürdés –, a tó körüli sétányt már napokkal ezelőtt lezárták, és ha szükséges, a parkolókat is le fogják.
- Zalaegerszegen péntektől lezárták a város kedvelt erdei és tóparti kirándulóhelyeinek parkolóit.
- Tatabányán megállást tiltó táblát helyeztek el a Turul emlékműhöz vezető útra, és nem használható a szobor körüli parkoló. Lezárták a Tatabánya és Tata közötti kerékpárutat, az óvárosi Ligetet, a Május 1. parkot, a Vértes Center bevásárlóközpontban szombaton csak a drogéria lehet nyitva.
- Tatán lezárták az Angolparkot és az Öreg-tó partját, ami érinti a tatai vár és az Esterházy-kastély környékét, az Építők parkját és az Öreg-tóhoz bevezető utakat.
- Kesztölc és Piliscsév polgármestere megtiltotta a kék túra útvonalának helyi szakaszán a túrázást, Kesztölcre csak az ott állandó lakcímmel, tartózkodási hellyel rendelkezők és életvitelszerűen ott élők mehetnek be.
- Salgótarjánban szigorítják az ellenőrzéseket, beleértve a turisták városkörnyéki úti céljait.
- Pásztón péntek délutántól kedd reggelig lezárják a mátrakeresztesi Fakanál csárda melletti parkolót.
- Balassagyarmaton kiemelten ellenőrzik a Nyírjes és az Ipolypart környékét, és ha megnő az autóforgalom, hétfő estig lezárják a parkolókat
(MTI)
Még több lezárás a koronavírus miatt:
- Lezárják a Margitszigetet, a Római-partot és az Óbudai-szigetet is húsvétra
- Bezárják az Aggteleki Nemzeti Parkot a húsvéti hétvége előtt
- Lezárják Szentendre belvárosát a turisták elől