Bálint gazda öröksége – mi a teendő a kertben szeptemberben?

K.G. | 2020. Augusztus 28.
Bálint gazdától évtizedeken keresztül tanultak a kertészkedők, most utánanéztünk, hogy milyen tanácsai voltak szeptemberre a kertben.

Bálint gazda egy ikonná vált már életében, olyan tudást és növényszeretet hagyott maga után, ami kincset ér a kertészkedők körében. Amikor egy interjúban Bálint gazdát arról kérdezték, hogyan kapta a „gazda” jelzőt, így válaszolt: „Kellett nekik valaki, aki a mezőgazdaság, meg főleg a kertészet ügyeiről beszélne a műsorban, és rám gondoltak. Megpróbáltuk. Ez jó ötletnek bizonyult. Amikor először bementem a stúdióba, és így megálltam az ajtóban, és mondtam, hogy én fogok majd beszélni a mezőgazdaság meg kertészet témáiról, és kérem a segítségüket, akkor egy ifjú hölgy azt mondta: »Jé, akkor maga lesz a Bálint gazda.« Így lettem Bálint gazda.”

Bálint gazda saját magát szerencsés embernek érezte, mert a szakmája az volt, ami a hobbija, talán ezért is vált olyan népszerűvé, hogy halála után is a tanácsait keresik azok, akik a kertet művelik. Utánanéztünk, mit javasolt szeptemberre Bálint gazda a kertben.

Szüretelj almát!

Szeptember elején a legfontosabb munka a télialma szüretelése. Bálint gazda arra is pontos útmutatót írt le honlapján, hogy milyen szabályok alapján tudjuk megállapítani, hogy szüretelhetők-e a télialma-fajták:

Az alma a fajtára jellemző nagyságát és színét elérte, a magja barna és könnyű csavarással leválasztható a termőnyársról.

Ez az állapot általában szeptember első felében érkezik el a legtöbb almánál. Amikor nekiállunk szedni az almát, mindig az alsó ágakon kell kezdeni és a koronán végezni, így kerülhetjük el a lehullást és sérülést. Ha az a tervünk az almával, hogy a pincében elrakjuk télire, akkor mindenképp a kocsányával együtt kell leszedni, hogy ne romoljon meg idő előtt.

Bálint gazda első tanácsa: szüretelj almát! (Kép: Unsplash)

Ültess fokhagymát!

Ugyancsak szeptember elején lesz feladat a jövő évi fokhagyma elültetése: „A szétszedett gerezdeket mélyen felásott, nem frissen trágyázott földbe most kell elduggatni, négy-öt cm mélyen. Egy négyzetméter területen negyven-ötven tőnek jut hely, és ez megközelítőleg egy háromszemélyes család évi szükségletét fedezi.”

Azért kell ősszel ültetni, mert akkor lesz a fokhagymának jó termése, ha átesik a földben a fagypont alatti időszakon is.

Metszés, vetés, szaporítás

Szeptember végén jön el az ideje Bálint gazda tanácsa szerint az újabb metszésnek, amikor a meggy- és cseresznyefákat kell megmetszeni, ha nem akarjuk, hogy felkopaszodjanak és ha szeretnénk gazdag termést jövő nyáron.

Ha pedig szeptember vége van, akkor a veteményeskertben lesz dolgunk, ilyenkor kell elvetni a spenótot, sóskát, petrezselymet, és szaporítani az évelő növényeket. Ez utóbbiról így írt Bálint gazda: „Ezeknek a többsége terjedő tövű, néhány év alatt terjedelmes bokrot képez. Most emeljük ki a földből a tövet és szedjük szét úgy, hogy minden résznek elegendő gyökere legyen és ezeket ültessük el gondosan felásott, elmunkált talajú területre. Amíg meggyökeresednek, többször is meg kell őket öntözni.”

Tipp a szőlőhöz

Ha szőlőnk is van, akkor szeptember közepén jöhet a próbaszüret. Ilyenkor le kell szedni két kiló érettnek tűnő szőlőt, átpréselni és mustfokolóval megmérni a cukortartalmát, ebből állapítható meg, indulhat-e a szüret.

Via

Még több tanács a növényekhez:

Exit mobile version