Valószínűleg tévedés, hogy tavaly nyáron Olaszországban lehetett a koronavírus

nlc | 2020. November 16.
Egy hibás módszertannal végzett kutatás adhatott okot a félreértésre.
Nem fogja kikapcsolni az áramot és a gázt az NKM

Ahogy azt mi is megírtuk, még ma reggel, olasz tudósok szerint már tavaly nyáron Olaszországban járhatott a koronavírus

Mostanra azonban kiderült, hogy a hír valószínűleg kacsa, aminek alapját egy hibás módszertannal végzett kutatás adhatta – értesült a 24.hu.

A lap információi szerint ugyanis a milánói rákkutató intézet publikációjában egy 2019 szeptembere és idén március között elvégzett kutatásról van szó, amely szerint a – nem a koronavírus miatt – vizsgált betegek szervezetében a z új koronavírusra utaló antitesteket találtak az alanyok 12 százalékánál. 

Egy magyar virológus szerint hanyag, hiányos kutatási anyagból vonták le a következtetést, hogy már tavaly Olaszországban járt volna a koronavírus (Fotó: Getty Images)

A nemrég publikált kutatási anyagot véleményezte Kemenesi Gábor virológus is, aki Facebook-oldalán az alábbi posztot tette közzé.

A szakember szerint valószínűtlen, hogy a koronavírus ott lehetett Olaszországban 2019-ben. Kemenesi szerint a kutatásról szóló tanulmány egy gyenge minősítésű folyóiratban jelent meg, az olasz kutatók által alkalmazott módszer pedig sok szempontból hiányos. Ahogy a szakértő írja: „ez ebben a minőségben, ha én bírálom, nem jelenhetne meg”.

Kemenesi szerint, a kutatás ebben a formájában nem ér sokat, mivel az alapvetően elvárható megerősítő vizsgálatokat sem végezték el, így, bár nem zárható ki, hogy az olasz kutatók tényleg találtak koronavírusra utaló nyomokat, de jóval valószínűbb, hogy csupán a hanyag munka félreértelmezett eredményéről van szó.

További cikkeink a koronavírus témakörében:

Exit mobile version