150 ezer forinttal kevesebb a szabolcsi bér a fővárosinál

nlc | 2021. Március 01.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében annyi az átlagos nettó fizetés mint amennyi 10 évvel ezelőtt volt Budapesten.

Az, hogy egy országon belül is eltérések lehetnek az átlagbérben, az nem titok. A Központi Statisztikai Hivatal nemrég frissítette a keresetekere vonatkozó területi adatokat, melyekből kiderült, hogy egyre nagyobb a bérszakadék a legmagasabb és legalacsonyabb átlagos nettó fizetést regisztráló régiók között. 

Az ország legkeletibb megyéjében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében továbbra is annyit lehet keresni, mint lehetett a fővárosban még 2011-ben. Ahhoz pedig, hogy a jelenlegi átlagos nettó megfeleljen a 2012-es budapestinek, még tízezrekkel kellene emelkednie a szabolcsi átlagnak, írja az mfor.hu.

Budapesten a tavalyi év egészében az átlagos nettó fizetés 334 238 forint volt, amivel szemben Szabolcs-Szatmár-Beregben csak 184 238 forintot vihettek haza átlagosan a dolgozók. A különbség kereken 150 ezer forint.

Mint írják, a második legkisebb átlagos nettó fizetés Békés megyében érhető el,  194 408 forint. Előző évhez képest egyébként hatalmas változás, hogy míg 2019-ben még hét megyében volt 200 ezer forint alatt az átlag nettó, addig tavaly már csak három megyére igaz ez, és a harmadik helyen Nógrád található.

Ami a legmagasabb átlagos nettó béreket illeti, a második  Győr-Moson-Sopron megye, itt 278 899 forintot regisztrált a tavalyi évre a KSH. A harmadik pedig Komárom-Esztergom megye 266 261 forinttal.

Fotó: Pixabay

Pénzügyek:

Exit mobile version