Karikó Katalin: Nyáron már nagyjából rendben lehetünk

B.Esz. | 2021. Május 05.
Karikó Katalin szerint ha sikerül ugyanilyen ütemben vakcinálni az embereket, akkor nyárra nagyjából rendben lehetünk.

Karikó Katalin, a Pfizer-Biontech vakcinájának megalkotója a Telexnek pedig arról beszélt, ünnepelni akkor lehet, ha vége lesz a pandémiának, de úgy fogalmazott, szerinte nyáron már nagyjából rendben lehetünk. A biokémikus tegnap előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián – írja az rtl.hu.

Fotó: Rachel Wisniewski/EL PAęS

Az mRNS-vakcina megalkotója még nem lát rá okot, hogy ünnepeljen, de biztatásul hozzátette, ha sikerül ugyanilyen ütemben vakcinálni az embereket, akkor nyárra nagyjából rendben lehetünk.

Ha a vírus nem tud kiben szaporodni, akkor nem fog variálódni, és egyszerűen vége lesz.

Az interjúban azt is elmondta, most hirtelen mindenki járványszakértő lett, de „én nem vagyok az, én egy biokémikus vagyok, aki ért az RNS-ekhez”.

Szerényen beszélt tegnap is a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. „Nem lettem volna itt bizonyára, ha ez a pandémia nem történik meg, és kívánnám is, hogy ne legyek itt, mert akkor nem lenne pandémia” – mondta. Az Inforádiónak arról is mesélt, semmi ismeretlen nincs a vakcinában: „nincs benne se sejt, se baktérium, se emlőssejt, se antibiotikum – semmilyen ismeretlen anyag nincs a vakcinában”.

Koronavírushíreink

Exit mobile version