Ilyen hangulatos volt régen a Városliget! Fekete-fehér fotókon a kedvenc ligetünk, ami egykor mocsár volt

Petrás Gabriella | 2021. Május 14.
Tudtad, hogy Budapesten alakították ki a világ első közparkját? A Városliget sokkal több, mint egy, a sok kellemes park közül. Gyere velünk egy kis időutazásra!

Ha lenne egy időgépünk, és vissza tudnánk utazni úgy 300 évet, akkor a Városliget helyén pusztaságot, és mocsaras lápvidéket találnák. Mivel a maláriaveszély a 18. században komoly megbetegedéseket okozott, a területet jelentősen át kellett alakítani – innen indul a Városliget története.

Városliget: mocsárból közpark

A Városligetnek a 18. században még nyoma sem volt, helyében mocsaras terület, legelők és pusztaság terült el. Mária Terézia intézkedései nyomán – hogy a maláriaveszélyt visszaszorítsák – aztán a legelőket megszüntették, a területet fákkal ültették be, és az uralkodónő tette kötelezővé a terület gondozását is. 

II. József is a szívén viselte az akkor Városerdőként ismert terület karbantartását, ami idő közben népszerű kirándulóhellyé vált. Ezt meglovagolva a városvezetés Batthyány Józsefet kérte fel, és az ő felügyeletével üdülőövezetté alakították a területet. Az ő nevéhez kötődik a csónakázótó kiépítése, a sétányok kialakítása, valamint a környék platán- és akácfákkal történő beültetése is.

A terveket Nebbien Henrik készítette, és bár eredetileg csak a terv fele valósult meg pénz hiányában, a liget így is a budapestiek kedvenc ismerkedő- és találkahelyévé vált. Ide jártak a fiatalabbak és az idősebbek, a jómódúak és a szegények is korzózni, pihenni.

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest

Sió tündér regéje szökőkút (szoborcsoport), az Iparcsarnok előtt (Fotó: Fortepan/Fortepan)

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest

Az ideiglenes jégpálya favázas épületének pálya felőli oldala az Olof Palme sétány (Stefánia út), Magyar Alkotóművészek Háza közelében. A felvétel 1890 után készült (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest

Millenniumi kiállítás: Zenepavilon. A felvétel 1896-ban készült (Fotó: Fortepan / Budapest Levéltára/Klösz György fényképei)

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest

Városligeti-tó és a millenniumi kiállításra épített történelmi főcsoport épületei, balra a Vajdahunyad vára. A felvétel 1896-ban készült (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára/Klösz György fényképei)

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest

Városligeti körönd. A felvétel 1890 után készült (Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)

fortepan_59126

A Városligeti tó 1917-ben (Fotó: Fortepan / Németh Tamás)

A Városliget a legnépszerűbb szórakozóhely lett

A hangulatos ligetbe egyre többen mentek sétálni, piknikezni, csónakázni, sportolni, sőt, halászni is lehetett. A Városliget bárki számára könnyen elérhető kikapcsolódást jelentett, könnyen megközelíthető helyen volt, és még külön szórakozási lehetőséget is biztosított mindenki számára, a cselédtől az arisztokratákig. 1886-ban megnyitott az állatkert, 1877-től az artézi fürdő, és a kivilágított park a 19. század közepére este is tele volt élettel. 

A Liget északi felét inkább a köznép látogatta, itt voltak a vurstlik, a bábszínház, a körhinták, a cirkuszok és a kocsmák. A korcsolyapálya, a park és a Stefánia korzó pedig akkoriban még az arisztokraták kedvelt helyszínei voltak, ahol az igazán gazdagok megmutathatták magukat és szebbnél szebb ruháikat, automobiljaikat.

A Városliget ma is a fővárosiak egyik kedvenc zöldterülete, bár az utóbbi évek átalakításai kapcsán számos vita kialakult. A Fővárosi Állat- és Növénykert, a Városligeti Műjégpálya, a Széchenyi gyógyfürdő, az Olof Palm-ház, és persze a Vajdahunyad vára, meg a hatalmas zöld terület ma is sokakat csábít ki a ligetbe.

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest, vajdahunyad vára

Pezsgő élet 1928-ban a Vajdahunyad várában, a Jáki kápolna előtt (Fotó: Fortepan/Fortepan)

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest

Vajdahunyad sétány a vár előtti hídról nézve, szemben a millenniumi kiállításra készült Székesfővárosi pavilon, 1902 (Fotó: Fortepan / Schmidt Albin)

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest

Az Angol Park (a későbbi Vidám Park) 1936-ban (Fotó: Fortepan / Márk Iván)

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest, szécsényi fürdő

Az élettel teli Széchenyi fürdő 1929-ben (Fotó: Fortepan/Fortepan)

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest

Céllövölde nélkül nem volt Angol Park (Vidám Park) (Fotó: Fortepan / Saly Noémi)

Városliget, régi fotó, fénykép, Budapest, műlyégpálya

A műjégpálya 1937-ben (Fotó: Fortepan / Stuber Andrea)

Nézegess még több képet a Fortepanról!

Exit mobile version