Lakása mosdójában harapott meg egy osztrák férfit egy 1,6 méteres piton, amely a szomszédból szökött át, közli az MTI a stájerországi rendőrségre hivatkozva, és most nyilván rengeteg ember ijed meg, hiszen képzeljük csak el, milyen rettenetes érzés lehet, hogy ráülünk a vécére, és egyszer csak az történik, amit a Távirati Iroda is ír, hogy: az áldozat csípést érzett a nemi szervek területén, szinte rögtön azután, hogy ráült a vécére grazi otthonában, valamivel reggel hat óra után.
A férfi ezután belenézett a csészébe, és egy albínó hálós pitont (Malayopython reticulatus) pillantott meg. A hüllő a férfi 24 éves szomszédjától szökött át. Kimentéséhez hüllőszakértőt hívtak, aki megmosta a pitont és visszaadta tulajdonosának.
A fiatal férfi 11 nem mérges óriáskígyót (Boa constrictor) és egy gekkót tartott a lakásában lévő terráriumokban és fiókokban. Hanyagságból elkövetett testi sértés miatt indulhat eljárás ellene.
A rendőrségi közlemény szerint a 65 éves áldozat csak kisebb sérüléseket szenvedett, a mentősök látták el. Megjegyzik, hogy az állat valószínűleg a csatornán keresztül siklott át a szomszéd lakásba.
Poszttrauma:
- „Életmentő leckék” katarzis nélkül – elolvastuk Edith Eva Eger: Az ajándék című könyvét
- Egy rossz mondat is traumatizálhat a szülőszobán – ne bagatellizáld el, ami veled történt!
- „Az én dicsőségem az, hogy van egy normális életem” – Így befolyásolja életünket a gyerekkori bántalmazás