Dinnye kenyérrel: a nagyszülők főételnek ették, manapság már ínyencségnek számít

Azt hinnéd, hogy a dinnyeevés csak ennyi: felszeled a dinnyét és megeszed, aztán boldogan elterülsz, mert egész évben erre a hűsítő gyümölcsre vágytál. Aztán ahogy végiggörgeted a kedvenc közösségi oldalaidat, szembesülsz azzal, hogy mindenki más is dinnyét eszik és szinte mindenki máshogy eszi. Én például meglepődve láttam, hogy milyen sokan tartják ma is azt a magyar hagyományt, hogy kenyérrel eszik a görögdinnyét.

Hogy jön össze a kenyér és a gyümölcs?

Nagyszüleink idejében a kenyérrel fogyasztott gyümölcs egyáltalán nem volt olyan különlegesség, mint manapság. Az almához ette a nagymama a zsíros kenyeret, a nagypapa pedig a szőlőhöz kent egy nagy karéj vajas kenyeret. Ugyanígy a görög- és sárgadinnyéhez is dukált a friss, fehér kenyér. A miértekre kétféle választ találtam:

1. Azért ették kenyérrel, mert elvette a gyümölcsök savasságát, így nem égett tőle a gyomruk. Ugyanebből az okból hámozták meg gyakran az olyan gyümölcsöket, amiknek nehezen volt emészthető a héja, például ilyen a szőlő vagy a szilva.

2. A dinnyét és a gyümölcsöket nem feltétlenül kisétkezésre vagy desszertnek fogyasztották, hanem főételnek számított, azaz jól akartak lakni vele, márpedig ehhez szükség volt – főleg a dinnye esetében, ami csupa víz – a kenyérre, hogy eltelítse a gyomrot.

A mai, fiatalabb generáció pedig eltanulta az idősebbektől a kenyérrel dinnyeevés hagyományát és a nem reprezentatív felmérésem alapján egészen sokan – a vártnál mindenképpen többen – szavaztak arra, hogy kenyérrel kell enni a dinnyét. A görögöt és a sárgát is. Az egyik válaszadó például az indoklásában nem a jóllakottságot vagy a savasságot jelölte meg, hanem szerinte „a kenyérrel érdekes, kicsit dióra emlékeztető ízkombináció jön létre”, ezért ő attól függően fogyasztja kenyérrel a görögdinnyét, hogy milyen ízvilágra vágyik az adott pillanatban. De volt olyan is, aki azt tanulta a nagymamától, hogy nem kenyérrel, hanem füstölt sonkával kell enni a sárgadinnyét, ami egy egészen új világot nyithat meg az ízlelőbimbóknak.

A dinnye nem is gyümölcs

Rögtön nem hangzik olyan furcsán az, hogy kenyeret együnk a dinnyéhez, ha kicsit utánanézünk, honnan ered a dinnye: rendszertanilag ugyanis a tökfélék családjába tartozik, márpedig a tök ugyebár zöldség, ezen senki sem vitatkozik. Logikus tehát, hogy akkor a dinnye is zöldség, ám az édes íz megzavar minket, így a hagyományt tiszteletben tartva gyümölcsként kezeljük, de azért tudni kell, hogy termesztéstechnikailag igazából zöldség ez a gyümölcs.

Délkelet-Ázsiában például zöldségként eszik a dinnyét, a héját sóban konzerválják, a magjait megpörkölik, mint nálunk a napraforgómagot, és nasinak rágcsálják, sőt, még a leveleit is salátaként fogyasztják. Magát a görögdinnyét pedig párolva sós ételekhez zöldségköretként eszik, az egészen kicsi dinnyék pedig ecetes savanyúságként kerülnek az asztalra. Ez utóbbi egyébként már itthon is elterjedt, közkedvelt savanyúság. Egy ismerős pedig egy külföldi munkája során szerzett tapasztalatáról mesélt a sós dinnyéről: „Törökországban tálalták a görögdinnyét török friss kenyérrel és török sajttal. Tradicionális török ebéd, könnyű, mégis laktató.”

Ám a hagyomány az hagyomány, a válaszadók jelentős része ragaszkodik ahhoz, hogy a görög- és sárgadinnye az bizony gyümölcs és semmi keresnivalója mellette a kenyérnek vagy bármi egyéb sós dolognak, és úgy kell enni, hogy az egészet magunk elé vesszük és fulladásig kanalazzuk, vagy épp késsel esszük. Hiába, az internet és a közösségi oldalak népe már csak ilyen, ha nem a dinnye vs. kenyéren, akkor a kanállal vagy késsel kell enni a dinnyét kérdésen fog összeveszni.

Nem mindegy, hogy kanállal vagy késsel eszed

A kialakult vita kedvéért – és az ezotériára fogékonyak örömére – megnéztük, mit ír Székelyhidi Ágnes személyiség-és sorselemző arról, mit jelent, ha kanállal, késsel vagy épp magokkal együtt esszük a dinnyét. Ha kiskanállal eszed, akkor fegyelmezett ember vagy, aki nem rohan sehova és általában csendesen szemléli maga körül a történéseket, ha pedig nagykanállal eszed a dinnyét, akkor nagy ívben teszel rá, mit gondolnak rólad mások és imádod habzsolni az élvezeteket.

A késsel evés témaköre már ennél jóval bonyolultabb, mert az sem mindegy, hogy melyik irányból kezded vágni a dinnyédet. Ha felülről lefelé kezded késsel enni, akkor logikus ember vagy, aki szeretné, ha mindig igaza lenne, ha viszont levágod a középső, legédesebb részét és félreteszed a végére, akkor árad belőled az erotika. Balról jobbra enni késsel a dinnyét olyan szabálykövető személyiségre utal, aki nem akar kilógni a tömegből, míg ha jobbról balra vágod a dinnyeszeletet, akkor haladó szellemiségű vagy, különleges szemléletmód szerint élsz (vagy csak balkezes vagy).

A magok esetében pedig három csoportot különböztet meg a szakember:

1. Aki kipiszkálja a magokat: könnyen ítélkező, kritikus fajta, aki szereti kontroll alatt tartani az életét.
2. Aki csak a nagyobb magokat szedi ki: nem esik pánikba, ha váratlan helyzet elé állítja az élet, rugalmasabb természet, mint az első.
3. Aki magokkal együtt eszi: az ösztönös, természetes jellem, aki szereti az életet úgy, ahogy van, az állandó változással együtt.

Mikor és hogyan kell dinnyét választani?

A legjobb, ha megvárjuk a július elejét az első dinnyével, de semmiképpen sem szabad várni a vásárlással és kóstolással augusztus 10-ig, mert Lőrinc napján hirtelen „lőrinces” lesz a dinnye a közhiedelem szerint. A Magyar Néprajz sorozat Folklór 3. kötetében írnak bővebben a dinnye és a Lőrinc-nap közötti összefüggésekről: „A közhiedelem szerint a dinnye e naptól kezdve már nem olyan finom, mert lőrinces. »Ha Lőrinc-napon esik, a sárgadinnye magja, belső része mind lucskos lesz. Mondjuk, mikor megvágjuk az ilyen dinnyét, no itt is itt járt Lőrinc, jól megkotorta a dinnye belét« (Pócs 1964: 28). A Tápió menti falvakban is úgy tartják, hogy Lőrinc-nap után a sárgadinnye meglevesesedik. »No, gyün Lőrinc, a sárgadinnyének vége, belepisil!« (Barna 1985b: 785). Az Ipoly menti falvakban az uborkára is vonatkoztatták a dinnyével kapcsolatos megfigyelést. Göcsejben azonban a Lőrinc-napi esőt jó előjelnek tartották a bőséges bortermésre vonatkozóan.”

Az a régi népszokás is vitát szokott kavarni, hogy ütögetjük a dinnyét, mintha muszáj lenne, mert ebből akarjuk megállapítani vásárláskor, hogy elég édes lesz-e a dinnye. Azért alakult ki ez a szokás, mert a görögdinnye nem utóérő gyümölcs – míg a sárgadinnye az –, ami azt jelenti, hogy nem tudjuk édesebbé tenni azzal, hogy tároljuk pár napig a kamrában. Így aztán különösen fontos, hogy a vásárláskor eltaláljuk és tényleg finom dinnyét vegyünk.

Ennek az egyetlen biztos módszere a lékeléses kóstolás lenne, amit sajnos most már tilt az uniós szabályozás – persze a kisebb zöldségeseknél azért még elérhető opció –, úgyhogy marad a kopogtatás, reménykedés, hogy ha visszhangzik, kong, akkor jobb eséllyel lesz finom, mert akkor nem kásás a belseje. De a kongásnál több információt hordoz a dinnyehéj színe: a zöldebb, fényesebb és sötétebb dinnyékben bízhatunk, mert ezek az érettséget mutatják, ha sárgás, fakó foltok vannak a héján, akkor nagyobb eséllyel éretlen még a görögdinnye és nem lesz túl édes.

Népszokások:

• Magyarország legszívmelengetőbb, ma is élő hagyományai
• Rózsaesküvő, azaz így házasodtak a szegény lányok
• Ne bánd a locsolást, régen korbácsoltak is!