Az álmatlanságnál kegyetlenebb és bosszantóbb állapotot nem nagyon tudunk elképzelni. Az a fajtája is rettenetes, amikor sehogy sem tudunk elaludni és forgolódunk lefekvés után még órákig tágra nyílt szemmel, de az sem sokkal jobb, amikor három órányi alvás után felébredünk és képtelenek vagyunk újra elaludni. Az alvászavar minden formáját rettenetesen nehezen viseljük, érthető módon, hiszen az alvásra a testünknek és az agyunknak is óriási szüksége van ahhoz, hogy normálisan tudjon működni.
A kialvatlanság hatásai
A huzamosabb ideig tartó álmatlanság hatásai lehetnek többek között: lelassult reakcióidő, csökkenő koncentráció, emlékvesztés, depresszió, legyengült immunrendszer, gyorsabban öregedő bőr, nemi vágy csökkenése.
Az álmatlanság kezelésére a legváltozatosabb természetes és gyógyszeres segítőket vetjük be: szedjük a gyógynövényeket, isszuk a meleg tejet, végezzük a jógagyakorlatokat, feliratjuk a nyugibogyókat… Most pedig a járvány még jobban szétzilálta sokak alvását, úgyhogy előtérbe kerültek azok a tudományos cikkek, amik az inszomniára keresik a megoldást. Köztük van a Louisiana Állami Egyetem tanulmánya is, melyben azt állítják a kutatók, hogy ha 100 százalékos meggylevet iszunk, akkor elbúcsúzhatunk az álmatlanságtól, úgy fogunk aludni, mint a bunda (ez remek hír a laktózérzékenyeknek, akik nélkülözték eddig a meleg tejes módszert).
A kutatók két pohár meggylevet ajánlanak lefekvés előtt, mert a meggyben többek között sok a melatonin hormon, amely az emberi alvás-ébrenlét ciklus szabályzásáért felelős. Ám nem győzzük hangsúlyozni, hogy nem az agyoncukrozott meggyléről van itt szó, hanem a természetes, csak meggyet tartalmazó levet kell ahhoz inni, hogy az álmatlanságra jó hatással legyen, azaz forgolódás helyett alvást hozzon az éjszaka.
A meggy jó hatásai
A meggyet nemcsak az alvás miatt érdemes enni. Rendszeres fogyasztása segíthet az elhízás megelőzésében és a fogyásban, illetve csökkenti az izomfájdalmakat és a stroke előfordulásának kockázatát. Nem mellesleg a meggy tele van vitaminnal, úgyhogy támogatja az immunrendszert is.
A meggylé mellett természetesen foglalkozni kell az álmatlanság hátterével is és ha lehet, felszámolni az okait. Az alvászavarok nagy részének hátterében környezeti és lelki tényezők állnak a kutatók szerint. Ha fokozott stressz ér minket a munkahelyen vagy a magánéletben, akkor az szinte biztos, hogy rossz hatással lesz az alvásra. Ilyenkor relaxációs technikákkal igyekezzünk oldani a stresszt, hogy ne állandósuljon az álmatlanság. Az életmódunkban is érdemes körülnézni, ha nem tudunk aludni, ugyanis a késő este fogyasztott, zsíros ételek vagy az alkohol is bezavarhat az alvásba. És persze vizsgáljuk át a hálószobát, hogy tényleg támogatja-e az alvásunkat a környezetünk: kedvezőtlen zaj-, és fényviszonyok, túl meleg vagy túl hideg, illetve levegőtlen hálószoba, kényelmetlen fekhely – mindezt okozhat alvásproblémákat.
Próbáld ki elalvás előtt ezt az egyszerű meditációt is!
Természetes gyógymódok:
- Tippek, trükkök, házi gyógymódok arcizzadás ellen
- Miért hiszünk szülőként a hajmeresztő „csodaszerekben”?
- 5 természetes módszer a darázscsípés kezelésére