Milliárdos vagyon maradt Oszter Sándor örökösére

nlc | 2021. November 06.
Az örökség nagy része Oszter Sándor unokáját illeti.

Október 30-án pillanatok alatt futott végig a magyar sajtón az a megrázó hír, hogy október 29-én 73 éves korában meghalt Oszter Sándor.  Pár nappal később kiderült, hogy a színművész lányára és unokájára hagyja vagyonát. A Blikk most utánajárt annak, hogy mekkora értékről lehet szó. 

A lap sorba vette Oszter vagyonát:  

“Az ingatlan értéke mindig függ az állapottól és az elhelyezkedésétől is. Véleményem szerint a diósjenői vadászkastély legalább egymilliárdot ér, a balatoni ingatlan pedig minimum 50 millió” – nyilatkozta a Blikknek Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Oszter Sándor egy tévéfelvételen 2015-ben / MTVA Fotó: Zih Zsolt

A lap megjegyzi, hogy Oszter a halála előtt a következőt nyilatkozta nekik: “Igyekszem minél szorosabb kapcsolatot tartani az unokámmal. Nem tudtam jó apja lenni a lányomnak, mert szinte állandóan dolgoztam. Próbálom most ezt az unokámmal pótolni.” Hozzátette, öröksége kötelesrészét (amely a jog szerint a vagyon egyharmada) kapja lánya, Alexandra, a többit pedig unokája, Axelo Hunor.

Oszter előtte a Bestnek mondta el, hogy nem akarja, hogy unokájára egyszerre hulljon rá a nagy teher, így azt szeretné, ha apránként kapná majd meg a vagyont.

Exit mobile version