nlc.hu
Sztárok

Oszter Sándor végrendelete

Mindent a lányára és az unokájára hagyott Oszter Sándor

A Kossuth-díjas színész még életében végrendelkezett, sőt végső nyughelyéről is döntött.

Oszter Sándor még életében azt akarta, hogy a Börzsönyben temessék el, ott ahol egykor a vadászháza is állt, mert szerinte az a legmesésebb hely, amit valaha is látott.

Oszter Sándor

Oszter Sándor halálát szívroham okozta – Fotó: MTI/Beliczay László

Mint a Tények riportjából kiderül, a 73 évesen elhunyt színészlegenda egy csodálatos birtokot hagyott maga után, amelyről már életében végrendelkezett. Lánya kapja a vagyon egy részét, minden mást pedig imádott kisunokájára, Hunorra hagy. Erről korábban így nyilatkozott: “Úgy döntöttem, hogy én mindent az unokámra hagyott“. Akkori bizonytalanságát azzal indokolta, hogy nem tudja, jót tesz-e a kisfiúval, ha hatalmas vagyont örököl. 

Legjobb barátja és vadásztársa, Bodrogi Gyula szerint Oszter Sándor a felesége vállára hajtotta a fejét, és egy nagyot sóhajtott, így halt meg.

Búcsú Oszter Sándortól:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top