Sztárok

Rá hagyja milliárdos vagyonát Oszter Sándor

Oszter Sándor már most eldöntötte, hogy kire hagyja milliárdos vagyonát.

Oszter Sándor imádja kilencéves unokáját, Hunort, akit a halála után is szeretne biztonságban tudni, így rá fog szállni hatalmas vagyona, többek közt a legalább 750 millióra forintra becsült birtoka – írja a Bors.

Fotó: smagpix

„Én már eldöntöttem, hogy Hu­norra, a kilencéves unokámra hagyom mindenemet. Nem érdekel, hogy ki mit mond, ez az én szuverén döntésem, amihez senkinek semmi köze… Mostanában sokat gondolkodom a végrendeletemen, és azon, hogy mi lesz, ha már nem leszek. Szeretném jó kezekben tudni mindazt, amit az elmúlt negyven évben felépítettem, ám jól tudom, hogy közben hatalmas lelki teher is egy egész élet munkájáért felelni. Nem szeretnék ekkora felelősséget róni Hunorra, így arra jutottam, hogy nem egyszerre, hanem apránként, havi apanázsban fogja megörökölni az Oszter-vagyont” – mondta Oszter Sándor, aki hozzátette, hogy döntését majd lányával is meg kell beszélnie. 

(Nyitó kép: smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése