Egy barátom világéletében hipochonder volt, pontosabban mióta gyerekkorában látta az Egyszer volt az élet című rajzfilmet. Az internet elterjedésével aztán nagyon rákapott a netes öndiagnosztizálás szokására, és noha bölcsész volt, rendszerint kész és részletes kórmeghatározással jelent meg az orvosoknál, akik legfeljebb csak egy átmeneti időre tudták csillapítani a szorongásait. A barátom fantáziája ugyanis nem ismert határokat, ha betegségekről volt szó, gyorsan és hatékonyan talált ki magának újabb és újabb kórképeket, és ezzel indokot egy újabb vizitre az orvosánál.
A barátomhoz hasonlóan magam is beleestem már a netes öndiagnózis ürgelyukába, de szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Ma már egy kattintással elérhetőek különféle kórtörténetek, tudományos tanulmányok, egészségügyi oldalak, fórumok és Facebook beteg- és életmódcsoportok tömkelege, emiatt nehéz ellenállni a késztetésnek, ha valamilyen tünetre leszünk figyelmesek magunkon. A magyar egészségügyi rendszer felépítése, a Covid-helyzet miatt súlyosbodó szakember-és információhiány, az elérhetetlen háziorvosok mind arra késztethetnek, hogy öndiagnózist végezzünk netes keresés segítségével, hiszen ebben a helyzetben háromszor is meggondoljuk, hogy orvoshoz forduljunk-e. Azonban a gyors diagnózis illúziójának megvan az a veszélye is, hogy még egy szimpla pattanás esetén is szinte csak olyan esetekről olvasunk a neten, amelyek egyébként ritka orvosi kivételnek számítanak, ez pedig előbb-utóbb „kiberchondriához” vezethet (a kiber és a hipochondria szavakból alkotott szójáték). Hogy is mondta Miranda a Szex és New York egyik epizódjában?
Beírod a keresőbe, hogy fejfájás, és előbb-utóbb felugrik, hogy rák.
Azt hiszem, ezzel a jelenséggel már mindannyian találkoztunk.
A határvonal az egészségügyi tájékozódás és az öndiagnosztizálás ördögi körébe rekedés között nagyon vékony. „Kezdetben nagy lelkesedéssel vetik bele magukat az emberek az internetes közösségek világába, információkat, sorstársak közelségét, a nem-vagyok-egyedül, »nem vagyok ufó« érzését keresve. Ami eleinte teljesen jó is, csak aztán elkezdődik a posztok, tanácsok, mások történeteinek olvasgatása… és a remélt biztonságérzet és nyugalom helyett sajnos még erőteljesebb szorongás vesz erőt az embereken” – mondja Árvai Nóra pszichológus, az Endoblog.hu megalkotója, aki több mint egy évtizede szakpszichológusként és szaktanácsadóként segíti az endometriózissal élő nőket.
A betegség kapcsán gyakran találkozik a netes diagnosztizálás jelenségével, vagyis amikor rutinosabb betegek, valamint jó szándékú segítők teljes meggyőződéssel és határozottsággal „diagnosztizálnak” másokat az internetes fórumokon, aminek sokszor felesleges ijesztgetés és pánikkeltés az eredménye. Sőt még ennél is súlyosabb következmények: „Meglepő mértékű kárt tud okozni, ha döntően pánikoló, vagy akár jó szándékú, de alapvetően csak saját tapasztalatai alapján tanácsokat adó emberek szűrt véleményeit, riogatásait olvassa a beteg. Egyre közismertebb a téma népszerű kutatója, prof. P.O. Sullivan állítása, amely szerint a betegségek mielőbbi gyógyulásához az egyik legfontosabb a gyógyulásba vetett bizalom” – emeli ki Nóra.
Azt látjuk, amit látni akarunk
Mindannyian hajlamosak vagyunk az úgynevezett „megerősítési torzításra”, vagyis arra a hajlandóságra, hogy öntudatlanul, de szelektíven csakis olyan információkat vegyünk észre, amelyek megerősítenek valamit, amiben már hiszünk. Amikor egy Google-oldalon 20 találat jön ki egy adott kulcsszóra, tekintetünk automatikusan azokra az információkra téved, amelyek megerősítenek minket a gyanakvásunkban, ez pedig egy olyan ördögi körbe terel minket, ahol minél többet kutatunk, annál inkább meg vagyunk győződve arról, hogy beigazolódott a gyanakvásunk, és kizárunk minden más lehetőséget. Ez természetesen növelheti a szorongásunkat. Ezenkívül, ha az orvosok olyan válaszokat próbálnak adni, amelyek nem felelnek meg a mi igazságunknak, kevésbé valószínű, hogy megbízunk bennük, így frusztráltnak, magányosnak érezhetjük magunkat és reménytelennek a helyzetünket.
Kiber + hipochondira = Kiberchondria
A kiberchondria viszonylag új klinikai jelenség, amely arra utal, hogy az orvosi információkra vonatkozó ismételt internetes keresések túlzott aggodalmakat okoznak a fizikai egészséggel kapcsolatban. Hipochondriáról akkor beszélünk, ha egy képzelt betegséggel kapcsolatos jelentős szorongás legalább hat hónapig tart, és anélkül sem csillapszik, hogy az orvosok rácáfolnak az öndiagnózisra. A szorongásos zavar általában a 20-as vagy 30-as években alakul ki, gyakran egy barát vagy egy családtag betegsége után, és egyformán érinti a férfiakat és a nőket. Sajnos az interneten elérhető rengeteg, gyakran hamis információ miatt sok hipochonder kiberchonderré válik, és ideje jelentős részében információkat keres egy rettegett, feltételezett betegség valós vagy képzelt tüneteiről. Az amerikaiak körülbelül 90 százaléka számolt be arról, hogy az internetet használta egészségügyi információk keresésére, de az igazi kiberchonderek ennek a nagy számnak csak egy részhalmazát alkotják – vagyis aki valaha végzett már netes öndiagnózist, még nem számít automatikusan kiberchondernek. A tevékenység ugyanis akkortól számít problémának, amikor már napi egy-három órát is eltöltünk a neten egészségügyi információk felkutatásával, megszállottá válunk, és jelentős szorongásról számolunk be, miközben elutasítjuk azoknak az orvosoknak a szakvéleményét, akik nem igazolják vissza előzetes elképzeléseiket. A jelenségnek persze számos negatív következménye lehet, a kiberchonder például elhalaszthatja az orvoshoz fordulást attól való félelmében, hogy beigazolódnak a képzetei, abbahagyhatja a felírt gyógyszerek szedését, vagy drasztikus változtatást hajthat végre életmódjában, étrendjében anélkül, hogy erről szakemberrel konzultálna. A szorongás súlyosan befolyásolhatja az életminőségét, miközben egyre több szabadidejét fordíthatja végelláthatatlan és felőrlő netes keresésre.
A koronavírus egyértelműen felerősítette a kiberchondria jelenségét, nemcsak azért, mert egy új és ezért rendkívül sok bizonytalanságot okozó vírusról van szó, hanem azért is, mert a bezártság miatt még több időt vagyunk kénytelenek online tölteni, ráadásul a vezető hírek is többnyire a járvánnyal kapcsolatosak. Sokszor pedig lehetőségünk sincs időben orvoshoz fordulni: a koronavírus-járvány hatására rengeteg tervezett beavatkozást, szűrővizsgálatot elhalasztottak, a háziorvosok gyakran teljesen elérhetetlenek, a telemedicina, a távkonzultáció akadozik, és van, aki a vírus miatt sem szívesen látogat el most bármilyen egészségügyi intézménybe. Bár az egészségünkkel kapcsolatos netes kereséseket azért hajtjuk végre, hogy csökkentsük a világjárvány miatti stresszt és szorongást, tevékenységünk olyan internetes keresési és szörfözési szokásokká alakulhat, amelyeket nehéz aztán megszakítani, a sokszor hiányosnak és pontatlannak bizonyuló teherautónyi hírinformáció pedig csak fokozza az egészségünkkel kapcsolatos aggodalmunkat. Az utóbbi idők kutatásai rögeszmés-kényszeres rendellenességek nemkívánatos eseteit, a poszttraumás stressz (PTSD) elterjedt tüneteit figyelték meg. A legtöbbször csak pletykák és/vagy hamis/félrevezető forrásokon alapuló információk pedig csak tovább növelik a zavart a tényleges körülmények felismerésében, hozzájárulnak az úgynevezett információs túlterheltséghez, amely rengeteg további stresszt és szorongást okoz. „Az online fórumozgatás ráadásul nagyon könnyen “beszippantja” a betegeket, sok időt és energiát elvesz, sokszor jelzi vissza a környezet, hogy túl sok időt tölt az interneten, telefonja nyomogatásával a szerettük, és nem marad lehetőség a közös programok felszabadult élvezetére. Jellemző, hogy a páciensek érdeklődése beszűkül, nehéz a figyelmüket egyéb témák felé irányítani, családi, baráti kapcsolataik megromolhatnak, ha a fórumozás szinte mániás kényszerré válik” – figyelmeztet a pszichológus.
Netes öndiagnózis: Életveszélyes is lehet! (Fotó: nlc illusztráció)
Életveszélyes koronás csoportok a Facebookon
Dr. Google helyett jelenleg a Facebook-csoportok a koronavírussal kapcsolatos veszélyes dezinformációk melegágyai. Az „ivermectin” kifejezésre keresve például számos csoport osztja meg információit a gyógyszer megvásárlásáról és használatáról a Covid-19 kezelésére annak ellenére, hogy nemrég két ember is súlyos ivermectin-mérgezéssel került kórházba Kassán, miután szájon át szedték be a szárnyasoknak való külső csepegtető oldatot, és túladagolták magukat. Az ivermectint ugyanis elsősorban állatgyógyászatban használják féregtelenítésre, ám mivel felmerült, hogy esetleg segíthet a koronavírus elleni harcban, ezért voltak, akik úgy gondolták (orvos megkérdezése nélkül), hogy egyfajta alternatív gyógymódként ennek segítségével küzdenek meg a betegséggel. De nem az egyetlen megdöbbentő példa: egyre inkább általános jelenségnek mondható, hogy bizonyos csoportokban egymástól kérnek tanácsot, mit tegyenek, ha ők vagy esetleg egy (nem egyszer kiskorú) szerettük vészesen alacsony véroxigén szinttel rendelkezik, több napja nem megy le a láza, vagy netán már fullad is. Lesújtó, de az „azonnal hívj mentőt” nem szerepel az általános tanácsok között. Vagy legalábbis nem annyira gyakran, mint a következő, a nyugalom megzavarására alkalmas „jó tanácsok” különféle kommentelők tollából:
„Semmiképp se engedd a gyerekedet PCR-teszteltetni, mert azonkívül, hogy meghal (mert valójában azzal juttatják a vírust a szervezetébe), életre szóló trauma lesz neki, ami miatt majd szorongós lesz meg SNI-s. Ha beengedné a szívébe Jézust, meggyógyulna. Ha fullad, akkor nyiss neki ablakot, hogy jöjjön be friss levegő. Öblögess betadinnal, használj kurkumát, C-és D-vitamint, ecet és szódabikarbóna kombóját, hidrogénperoxidot, fenyőrügy szirupot, fokhagymát, meleg vizes gőzt, macskadorombolást, Grabojov számot, hagymateát, nedves, zsíros rongyot a mellkasodra, reszelt krumplit a talpra, feketeköménymag olajat. Ha mindez nem segít, és tovább esik a szaturáció, lélegezz mélyeket, bízz az immunrendszeredben, és gondolkozz pozitívan, ne félj! De semmiképp ne menj orvoshoz!”
A netes diagnosztizálás jelenségét az egészségügyi ellátás szerkezetébe vetett hit csökkenése is okozza. Az Ipsos Mori 23 ország részvételével készült tanulmánya szerint Dél-Korea és Argentína mellett a magyarok szavaznak a legnehezebben bizalmat különféle szakmák képviselőinek, sőt világviszonylatban a magyarok állnak a legrosszabb helyen a Bizalom Indexet tekintve: csupán – 316 pontot értünk el, míg a legbizalmasabb nép, a kínaiak + 546 ponton állnak a bizalomskálán. 2019-ben még a tudósokat tartottuk a legmegbízhatóbbnak, őket követik a tanárok, majd a fegyveres erők tagjai (pl. katonák). Csak utánuk következnek a megbízhatósági rangsorban az orvosok. Az orvosokban leginkább a spanyolok, ausztrálok, és az argentinok bíznak, legkevésbé pedig a japánokon és a dél-koreaiakon kívül mi, magyarok.
Hogyan kereshetünk tehát online egészségügyi információkat anélkül, hogy belecsúsznánk a „mi van, ha” ördögi körébe vagy az életünket kockáztatnánk? Először is érdemes kutatásainkat hiteles forrásokra korlátoznunk, különféle orvosi oldalakra, és egyértelmű orvosi diagnózis nélkül elkerülni a chat-szobákat, fórumokat. Előbb nyitottan készítsünk jegyzeteket, de ne vonjunk le következtéseket, mielőtt orvoshoz fordulnánk. Gondolatainkat aztán kérdések formájában tegyük fel a kezelőorvosunknak, például ahelyett, hogy azt mondanánk, „olvastam a tüneteimről, és azt hiszem, X betegségről van szó”, kérdezzük meg inkább: „Mit tud mondani az X betegségről?” – ezzel nyitottságot tanúsítunk és az orvost se kényszerítjük védekező helyzetbe azzal, hogy mi bezzeg jobban tudjuk, mint ő. Amikor szorongunk, csak határozott választ akarunk kapni, az orvostudománynak azonban gyakran nincsenek ilyen fekete-fehér válaszai, érdemes ezért nem ragaszkodnunk egyetlen lehetséges diagnózishoz, és kikérni más orvosok véleményét is. Ha mindenképpen az online utat választanánk először, kereshetünk megbízható „orvos válaszol” applikációkat, ahol igazi online orvosi vagy pszichológiai konzultációt, tanácsadást kaphatunk videótelefonáláson keresztül. Igaz, ezek nem ingyenes szolgáltatások, de a pánik megelőzésében sokat tud segíteni, ha tényleges orvosi szakvéleményt kérünk, mielőtt rágugliznánk a tüneteinkre vagy a leletünkre.
Árvai Nóra szerint a laikusok véleményét érdemes hárommal elosztani, hiszen sokszor a likevadászat miatt túlozzák el a történeteiket. A szakember azt mondja, azért is érdemes fenntartással kezelnünk az életmód- vagy betegségcsoportokban olvasottakat, mert aki a fórumon nagyon aktív, annak az életében a legfontosabb dolog épp a tünetek és maga a betegség, a már kilábaló, gyógyult emberek jellemzően nem a betegfórumokon töltik már az idejüket, ezért ezek a platformok nem a tejes valóságot tükrözik az adott betegséggel kapcsolatban, és ezért tűnhet sokszor reménytelennek a gyógyulás. Ezért is érdemes hosszú távon megvonnunk magunktól a kényszeressé váló tevékenységet. „Akár csak egy rossz szokásról, a fórumozásról is le tudod szoktatni magad. Először is határozd el, hozd meg a döntést, tudatosítsd, miért lesz ez jó neked. Csinálj egy tervet, milyen hasznos dolgokra fogod fordítani a felszabaduló idődet” – tanácsolja Nóra.
Ha túl mélyen belegabalyodtunk a kiberchondria hálójába, érdemes fizikailag eltávolítani magunkat a számítógéptől, és részt vennünk olyan tevékenységekben, amelyek lekötik a figyelmünket. Minél több mentális teret fordítunk a szórakoztató és tartalmas tevékenységekre, annál kevesebb mentális tér marad az aggodalmaskodásra. Segíthet a meditáció, jóga is, de ha elharapódzott a szorongás, érdemes inkább felkeresnünk egy terapeutát.
Veszélyes konteók a koronavírusról
- Mágnessel „bizonyítják” az összeesküvéselmélet-hívők, hogy chip van a vakcinában
- Nincsenek válaszaink, ezért bedőlünk a legvadabb összeesküvés-elméleteknek