nlc.hu
Aktuális
Ivermectin-mérgezéssel kerültek kórházba

Két ember is súlyos ivermectin-mérgezéssel került kórházba Kassán

Az ivermectint a járvány miatt fokozott érdeklődés övezi, bár egyelőre a hatékonyságára nincs tudományos bizonyíték.

Két beteget ápolnak súlyos ivermectin-mérgezéssel a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórházban (UNLP), mindkettejüknél ezerszeres túladagolást állapítottak meg, és az egyik betegük életveszélyes állapotban van, tudatzavarban szenved, idegrendszeri károsodásai vannak, írja az Új Szó. Marek Varga, a kórház toxikológus főorvosa elmondta, volt olyan, hogy egy beteg szájon át szedte a szárnyasoknak való külső csepegtető oldatot, nem beszélve a lóbalzsamokról, és így sajnos gyorsan túladagolhatják magukat.

Az ivermectint nem kizárólag, de elsősorban állatgyógyászatban használják, féregtelenítésre. Ám mivel felmerült, hogy esetleg segíthet a koronavírus elleni harcban, ezért voltak, akik úgy gondolták, egyfajta alternatív gyógymódként ennek segítségével küzdenek meg a betegséggel. Az állatoknak szánt készítményeket könnyebb beszerezni, így történhetnek meg a toxikológus által említett esetek is.

Mindeközben pedig egyelőre nem is sikerült maradéktalanul bizonyítani, hogy a parazitaölő hatásos lehet vírus ellen. „Ez nem Covid-19 elleni gyógyszer és nem is lesz az soha. Semmilyen tudományos kutatás nem tudta ezt alátámasztani. A kezdeti feltételezéseket, hogy segíthet az enyhe lefolyásában, már megcáfolták. Az ivermectint használó, hozzánk kerülő betegek gyakran kerülnek lélegeztetőgépre. A túladagolással kezelt páciens Covid-fertőzött is, súlyos tüdőgyulladása van” – idéz egy infektológust az Új Szó. 

infúzió

Fotó: Pexels

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top