Van budapesti kerület, ahol már 3 milliót kérnek a lakások négyzetméteréért

MTI | 2022. Október 15.
Valamivel csökkent az ingatlaneladások száma tavalyhoz képest, az árak viszont kicsit sem mentek lejjebb.

A kisebb 40-60 négyzetméteres budapesti lakások iránt nőtt a kereslet, de összességében kevesebb az ingatlan adásvétel – derül ki a Duna House felméréséből.

Közölték, míg tavaly a pesti ingatlaneladások főként a 20-30 millió forintos értékkategórián belül történtek, idén már áthelyeződött a hangsúly a 70 millió forint feletti otthonokra. Éves szinten is emelkedés tapasztalható az árakban, így a budai paneleknél 29 százalékkal, a pesti oldalon pedig 30 százalékkal emelkedtek az átlagos négyzetméterárak 2021 harmadik negyedévéhez képest.

Kevesebb lakást adtak el (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

A téglából készült otthonok esetében 90 millió forint fölé nőtt az ingatlanra költött összeg Budán, a pesti oldalon 17 százalékos drágulás volt megfigyelhető az értékesítési adatok alapján.

A vidéki ingatlanpiacon a paneleknél folytatódott az átlagos négyzetméterárak emelkedése, az átlagos lakásár a tranzakciók több mint ötödében duplájára nőtt az előző év azonos időszakához képest Kelet-Magyarországon – írták. A tavalyihoz képest jelentősen emelkedett az 50 millió forint feletti árkategória dominanciája a Pest megyei eladások között.

A Duna House adatai alapján gyorsult a lakások forgási sebessége, köztük a panellakások kelnek el a leghamarabb, míg Nyugat-Magyarországon és Budán a használt téglaépítésűek nehezebben találtak új tulajdonost. Csökkent az értékesítési idő az újépítésű ingatlanok piacán is, a harmadik negyedévben meghirdetett lakások száma alig haladta meg a 20 ezret.

A legnagyobb kínálatból a XIII., a IX. és a XI. kerületben választhatnak az érdeklődők. Az áltagos négyzetméterár a fővárosi új lakások esetében 1,2 millió forint, a legmagasabb árú kerület a budai I. kerület, ahol az újépítésű ingatlanok átlagos négyzetméterára megközelítette a 3 millió forintot.

Exit mobile version