Arra ébredt fel a nő, hogy egy kígyó akart beslisszanni a hálószobájába

Á.K. | 2022. Október 30.
Halálra rémült, aztán egy állatvédő szervezetet hívott fel, miután felfedezte a kígyót a lakásában.

Rémisztő eset történt az angol Basildon városában. Egy nő az otthonában épp egy kis délutáni szunyókálásra hajtotta le a fejét, amikor észrevette, hogy a hálószoba nyitott ablakának tetejéről épp egy nagyjából egyméteres kígyó próbál bejutni a lakásba. Az első dolga az volt, hogy gyorsan lefotózta az állatot, majd azzal a lendülettel kimenekült a szobájából, hogy segítséget hívjon – a fotóit a ladbible oldalon lehet megtekinteni.

Képünk illusztráció (fotó: Pixabay)

Egy állatmentő szervezetet hívott, akik az egyik szakemberüket, Enola Evanst küldték a helyszínre. A nő átvizsgálta a teljes hálószobát, de sehol sem találta az állatot. Ekkor az ablak már régóta nyitva állt, és kicsit hideg lett odabent, ezért Enola úgy döntött, becsukja azt. Ekkor vette észre, hogy az ablaknál mozog valami: a kígyó szabályosan rátekeredett az ablakkeretre. Az állatot a szakember vörös gabonasiklóként azonosította. Szerencsére ez egy veszélytelen kígyófajta, amit sokan tartanak házikedvencként Nagy-Britanniában. A vörös gabonasiklót főleg egereket és patkányokat fogyasztanak. Ha netán önvédelemből megharapják az embert, akkor sincs miért aggódni, ugyanis nem mérgezőek. Nem gyakori, hogy ez a kígyófajta emberek otthonába próbáljon beosonni. A siklót végül egy arra szolgáló tartóban elszállították a szobából. Az állatvédők szerint egy szökött házikedvenc lehet, és bíznak abban, hogy a gazdája hamarosan jelentkezik majd az állatért. Nemrég számoltunk be arról, amikor pitonok egy ház konyhájába törtek be: ehhez képest ez baráti eset volt.

Exit mobile version