Elviselhetetlen bűz és csótányok – Megint kényszertakarítás volt a gyűjtögető egri néninél

S. Z. | 2022. November 21.
Az idős nő évek óta élelmiszereket halmoz fel a lakásában, de azok megromlanak. Takarító brigád tette rendbe a lakást.

Idén már másodszor rendelt el a kormányhivatal kényszertakarítást egy egri nőnél, akinek a lakásában orrfacsaró bűz terjengett, és csótányok masíroztak a rengeteg felhalmozott, de hűtés nélkül tárolt és megromlott élelmiszer miatt – számolt be az RTL Híradó.

Az idős nő körülbelül öt éve kezdett gyűjtögetésbe. A szomszédok szerint főként akciós élelmiszereket halmoz fel, ezek rendszerint ráromlanak, de semmit nem dob ki.

A tulajdonos először nem akarta beengedni a takarítókat, de végül hagyta, hogy a brigád belekezdjen a munkába. Egy daru emelte fel az ötödik emeleti lakás erkélyéhez a konténert, abba dobálták a szemetet.

A szomszédok szenvednek a terjengő bűztől, és attól tartanak, a csótányok hozzájuk is beköltöznek. Szerintük ezek a hatósági takarítások csak időlegesen oldják meg a problémát, utána minden kezdődik elölről.

Bár ebben a konkrét esetben nem tudjuk, mi áll a háttérben, amikor be sem lehet lépni a lakásba, és a holmik, kacatok és lomok minden elborítanak, az nem trehányságra utal, hanem a kényszeres gyűjtögetés nevű betegségre.

(Kiemelt kép: RTL)

Exit mobile version