1500 forintért vett egy használt vázát, majd 30 milliót keresett vele

Sz.Cs. | 2023. December 18.
Egy vásárló mindössze 1500 forintért vett meg egy használt vázát a brit áruházláncban, amivel végül körülbelül 30 milliót keresett.

Bemenni egy használt tárgyakat, illetve használt ruhákat árusító üzletbe mindig nagy kihívás, kicsit olyan, mint a szerencsejáték. Vannak, akik képesek órákat eltölteni a különböző second hand üzletekben, abban reménykedve, hogy talán majd némi kincsekre bukkan. Így történt ez a Goodwill egyik vásárlójával is, aki mindössze 4 dollárért, azaz körülbelül 1400 forintért vett meg egy vázát. Igaz, ekkor még nem tudta, hogy ez a bizonyos váza egy értékes olasz régiségnek számít. 

A 43 éves Jessica Vincent később körülbelül 83 500 dollárt, vagyis körülbelül 30 millió forintot keresett a dísztárgy eladásával.

A lap értesülései szerint az aukciósháznak 107 ezer dollárért, azaz több mint 37 millió forintért sikerült eladnia a vázát egy meg nem nevezett európai magángyűjtőnek. A cég vezetője körülbelül 8 millió forintot keresett az eladással, a fennmaradó összeget, vagyis 30 millió forintot pedig nő kapott meg. 

Richard Wright árverésvezető – aki segített eladni a nőnek a régiséget – a The New York Timesnak elmondta, hogy az üvegárut egy híres olasz építész, Carlo Scarpa tervezte még az 1940-es években. 

Egy nő hatalmas összegeket keresett egy 1500 forintos vázával (Fotó: Getty Images)

„Éreztem, hogy 1000 vagy 2000 dolláros darabról van szó, de fogalmam sem volt arról, hogy valójában mennyit is ér, amíg nem kutattam egy kicsit” – mondta Jessica. 

Exit mobile version