Szomszédja bosszantására megépítette a „világ legkeskenyebb házát”

F.C. | 2024. Március 31.
Bizarr építmény született egy szomszédok közötti vitából.

A szicíliai Petralia Soprana – amely egy 2475 lakosú kis falu a Madonie hegység szívében, Palermo tartományban – Olaszország egyik legszokatlanabb turisztikai látványosságának ad otthont. A “Casa du Currivu” névre keresztelt építmény egy kétszintes ház, amelynek az alsó szintje teljesen átlagos, a felső szintje azonban mindössze 1 méter széles. 

A helyiek által a „világ legkeskenyebb házának” tartott épület ominózus szintjén – amely csak egy lépcsőből és néhány ablakból áll – képtelenség lakni. Állítólag csak arra tervezték, hogy egy vita nyomán elvegye a kilátást a szomszéd ablaka elől. 

A furcsa ház valamikor az 1950-es években épült, két szomszéd összetűzése következtében. Abban az időben nem volt szokatlan, hogy a háztulajdonosok idővel függőlegesen, egy emelettel bővítették a lakóhelyüket, ehhez csak a szomszédok beleegyezését kellett kérniük. Ebben az esetben azonban a Casa du Currivu tulajdonosának nem sikerült megszereznie szomszédja jóváhagyását, azért úgy döntött, bosszút áll.

Míg a szomszédos épület melletti második emelet felépítéséhez a szomszéd beleegyezése kellett, addig a szomszédos építménytől bizonyos távolságra már nem volt szükség engedélyre, így a Casa du Currivu tulajdonosa felhúzta a lehető legvékonyabb házat csak, hogy akadályozhassa a szomszédja kilátását. Még úgy is, hogy tudta, soha nem fog élni a abban a keskeny lakrészben.

Mindenesetre a rosszindulatból, csak a szomszéd bosszantására épített “keskeny ház” már Petralia Sottana egyik fő látnivalójává vált.

Korábban már bemutattunk egy londoni, extra keskeny lakóházat, amelyben két ember már nehézkesen fér el egymás mellett. A tervezéskor minden helytakarékos ötletet kihasználtak, főleg a hatalmas belmagasságot.

(via)

Kiemelt fotó forrása: Bella Sicilia / YouTube – videó

Exit mobile version