Ez áll a pasiruhák elnőiesedése mögött

Benecz Judit | 2018. December 23.
Az aktuális férfidivat kicsit olyan, mint a kortárs művészet. Sokszor csak nézzük, de nem értjük.

A kifutók férfidivatja finoman szólva is kapott az elmúlt időszakban egy jó adag feminin felütést: szoknyás, selyemblúzos, virágos kendős szetteket mutatnak be a modellek, akik maguk sem épp macsó Marlboro Man megjelenésűek. De nemcsak a kifutói fények világítanak rá egy új trend kezdetére, a sztárok között is találunk sokat, aki szerint teljesen rendben van, ha egy férfi nőies szerelésben mutatkozik a nyilvánosság előtt.

Jared Leto neve talán már senkinek sem ismeretlen, a Krisztus-képű színésznek teljesen alap, hogy ha úgy tartja kedve, magassarkúban érkezik egy vörös szőnyeges eseményre, a Z-generáció fiataljai körében pedig Ezra Miller színész lehet a témába vágó példakép. A Legendás állatok: Grindelwald bűntettei című film turnéján láthattuk őt angyalszerű Nagy Madárként és lakkfényű pufiestélyiben is, egyikről sem állítanánk, hogy tipikus pasiszett  lenne. A divateseményeken pedig szintén tudja, mi a módi: virágos kabátban és csipkés blúzban egyaránt megcsodálhattuk már.

Na persze ő színész, a hírnévből él, egy kis polgárpukkasztással pedig mindig címlapra lehet kerülni, gondolhatnánk. A magyarázat mégsem ez (bár biztosan van benne igazság), valóban elindultak ugyanis változások a divat világában, egyszersmind a mi valós világunkban is.

GettyImages-1057825770

Ezra Miller (Fotó: Roy Rochlin/Getty Images)

GettyImages-1066780906

Ezra Miller (Fotó: Getty Images/Getty Images for Dior)

GettyImages-1059192560

Ezra Miller (Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images)

GettyImages-1061228812

Ezra Miller (Fotó: Samir Hussein/WireImage)

Nemsemleges nézetek

A vezető divatházak rájöttek, hogy ha a következő évtizedekben talpon akarnak maradni, már most el kell kezdeniük megnyerni maguknak a fiatalokat. Mindez persze nem nagy felfedezés, száz éve is gyerekekből lettek a felnőttek, a céltábla közepébe állított Z generáció fiataljai azonban sokkal nyitottabbak, elfogadóbbak a mássággal szemben, sőt a nemi hovatartozás kérdéskörét is lazábban kezelik, mint a millenniumiak, a náluk idősebbekről már nem is szólva.

Akikről szó van, nem ufók, hanem az a 13-23 éves korosztály (plusz-mínusz pár év), akik köztünk élnek, ismertebb nevükön a mai tinik és fiatal felnőttek. Persze ők sem egyformák, közöttük is van kevésbé nyitott és abszolút befogadó életszemléletű is, az azonban kétségtelen, hogy az ő útkereséseiket, tinikori bizonytalanságaikat és lázadásaikat a kezdetektől elkíséri az internet és a közösségi média, és jóval több alternatívát, választ kínálnak fel számukra, mint amit mi valaha is el tudtunk képzelni.

Bár biztosra vehetjük, hogy a tizenévesek többsége tisztában van vele, fiú-e vagy lány, az sem kérdés, hogy épp így sokan vannak, akiknek saját nemiségük meghatározása nem ennyire egyértelmű. Ilyen esetben a kirekesztettség érzése és a titkolózás helyett sokkal jobb, ha tudatosul bennük, hogy nincsenek egyedül a kérdéseikkel, problémáikkal.

Globális szinten pedig e gondolatmenetet követve el is jutunk a nemsemleges nézetek elfogadásának statisztikailag is kimutatható növekedéséhez.

A véleményvezérek között is egyre több az olyan srác, mint Will Smith fia, Jaden, akinek stílusába lazán belefér a csőnaci, és beleférnek a csillogó részletek is, szoknyát pedig már 2016-ban felvett, mikor a Louis Vuitton tavaszi-nyári kampányához kérték fel reklámarcnak. Öltözködési stílusa világszinten hatással van a fiatalokra: az ő nyitottságukra és kíváncsiságukra tesznek fel mindent a divatházak. A luxusmárkák egyre kevésbé büszkélkednek a dicső múlttal, sokkal inkább igyekeznek kúlsági faktorukon erősíteni, nem véletlenül került Demna Gvasalia a Balenciaga házhoz vagy Virgil Abloh a Louis Vuittonhoz.

Jaden Smith a Louis Vuitton kampányában

Az Insta-generáció az első, amely valóban zászlajára tűzte a nemsemleges nézeteket, a transzneműség elfogadását: #GenderNeutral hashtaggel például már több mint 380 ezer fotót osztottak meg, miközben online követhetjük soron azt is, milyen az, ha egy gyereket nemsemleges módon nevelnek fel a szülei – vagyis nem erőltetik rá sem a fiús, sem a lányos jegyeket, hagyva, hogy a pici maga találjon rá a számára megfelelő identitásra.

Ebben a környezetben pedig nem kell csodálkozni, ha a progresszívebb divatházak bevállalják a szoknyás pasiszetteket: Eckhaus Latta például briliánsan egyensúlyoz kollekcióiban a nemsemlegességgel. Férfiaknak szánt darabjai legalább annyi nőies részletet rejtenek, mint fordítva, felkínálva a lehetőséget, hogy vásárlóik maguk döntsék el, mit akarnak hordani.

Bevett megoldás lett az is, hogy a divatházak egyszerűen összevonják a férfi és női kollekciók bemutatóit, ebbe az irányba mozdult el már többek között a Burberry, a JW Anderson és a Dolce & Gabbana is.

GettyImages-602280222

Eckhaus Latta divatbemutató (Fotó: Slaven Vlasic/Getty Images)

GettyImages-602279576

Eckhaus Latta divatbemutató (Fotó: Slaven Vlasic/Getty Images)

GettyImages-602279578

Eckhaus Latta divatbemutató (Fotó: Slaven Vlasic/Getty Images)

Vannak, akik még náluk is merészebben foglalkoznak a kérdéskörrel. Az 1921-ben alapított Gucci divatház Alessandro Michele kreatív igazgató 2015-ös színre lépése óta tökéletesre fogalmazta válaszát, és divatbemutatóin nemtől függetlenül felváltva ad a modellekre női vagy épp férfiruhákat, férfikollekciója pedig csak úgy hemzseg a nőies részletektől.

És hogy mindez megéri-e? Nos, a helyzet az, hogy igen. A legnépszerűbb luxusmárkák rangsorát éppenséggel a Gucci vezeti, a top 10-ben pedig ott szerepel a Balenciaga, a Vetements és az Off-White is, tehát azok a márkák, amiknek sikerült bevágódniuk a fiataloknál.

GettyImages-542118708

A Gucci 2017 tavaszi/nyári férfikollekciója (Fotó: Estrop/WireImage)

GettyImages-542118826

A Gucci 2017 tavaszi/nyári férfikollekciója (Fotó: Estrop/WireImage)

GettyImages-542118838

A Gucci 2017 tavaszi/nyári férfikollekciója (Fotó: Estrop/WireImage)

Ettől még a helyi butikok szintjén persze nem kell hatalmas változásokra számítani, azzal azonban érdemes tisztában lenni, hogy a nagy divatáruházak már aktívan foglalkoznak üzleteik átrendezésével is: a Selfridges például már két évvel ezelőtt külön nemsemleges részleget alakított ki. A nemsemlegesség a fast fashion márkákat is ostromolja, a Zara már 2016-ban próbálkozott az Ungendered vonallal, az ASOS ez év októberében indította el Collusion kollekcióját, és a River Island is bemutatta már nemsemleges gyerekruha-kollekcióját.

Unisex név alatt a divat már 1968 óta próbálkozik valamiféle közös nevezőt találni a két nem számára, az eddigi eredmények azonban jobbára csak lehúzó kritikákat kaptak, mondván: azok a férfias ruhatárból építkezve kínálnak snassz alapdarabokat tömegszinten. A nőies jegyeknek minimális mozgásteret hagytak, vagy még annyit sem, a kínálat pedig kimerült a kapucnis pulcsik és lezser pólók tengerében.

Nem túl kreatív, annyi szent, azonban ha ez nem tetszik, nem marad más, el kell fogadni a nemsemleges nézetek létjogosultságát. Azok ugyanis valóban olyan kollekciókat eredményeznek, amik férfiasnak és nőiesnek ítélt jegyeket egyaránt hordoznak magukon. Csak tőlünk függ, melyeknek tulajdonítunk nagyobb jelentőséget.

Exit mobile version