5+1 divatszín az őszre

Neked is tetszenek majd az új szezon divatszínei. Izgalmas, energikus árnyalatokkal találkozunk idén ősszel.

Minden szezonnak megvannak a kedvenc színei, az idei ősz sem kivétel ez alól. Az új évszak ráadásul igazán elemében volt, amikor a színskálát pörgette, a szokásosnak tekinthető barnák, bézsek és fekete mellé ugyanis izgalmas, energikus árnyalatokat választott ki magának. Olyanokat, melyekbe az ajánlás szerint tetőtől talpig belebújhatunk, de remekül kombinálhatjuk őket a szezonális alapszínekkel is, amelyekből pár szett biztosan van már mindenkinek.

Vagyis, egyáltalán nincs rá szükség arra, hogy komplett gardróbcserét hajtsunk végre (különben is, ki bírná azt pénzzel?), helyette nézzük át az ajánlásokat és ha egy-egy ruhadarabunk már kiszolgált, válasszunk helyette újat a divatszíneknek megfelelően. Nem lesz nehéz dolgunk, a top öt őszi árnyalat igazán szerethetőnek mondható.

Fotó: Yanshan Zhang/Getty Images

1. Pisztácia

A lágy zöldes árnyalat gyorsan lekerült a kifutókról és a trendszetterek kedvencévé vált, és ezen nem is csodálkozunk, hisz’ számtalan módon variálható. Szürkés árnyalatokkal keverve hűvös eleganciát sugározhat, míg a rózsás pasztell színek mellett ellágyul, a fényes szatén gyönyörű árnyalataiban adja vissza nemességét (Sally LaPointe), a vastag gyapjút pedig hívogatóan vonzóvá teszi (Jil Sander).

Pasztellszín lévén kétségtelen, hogy nem áll mindenkinek jól, pláne, ha elkopik a nyári barnaságunk, jócskán sápaszthat. Ha ez a helyzet, a felsők és ruhák helyett válasszunk belőle szoknyát vagy nadrágot, lényeg, hogy az arcunkhoz közeli részen a ruhaneműkön ne legyen belőle. Ha ezt a szabályt betartjuk, nyugodt szívvel divatozhatunk benne szezonokon át.

Megnézem
Összes kép (7)

2. Lila

A lila a következő szezonban is divatban lesz, sőt az egyik vezérárnyalatként tekinthetünk rá továbbra is. A sötét szilvalilától a világos, mályvás árnyalatokig ráadásul többféle változatban megtalálhatjuk, így csak rajtunk áll majd, melyiket választjuk. Mellényúlni szinte lehetetlen vele, ha passzol hozzánk a kiválasztott szín, rossz már nem történhet. A lila ráadásul nem csak az öltözködés, de a sminkek terén is divatban marad, így ha tavasszal kedvet kaptunk a lila rúzsokhoz, most újfent bátran nyúlhatunk kis kedvencünkhöz.

A New York-i divathét februárban csak úgy tobzódott a lila színekben, mikor bemutatták a tervezők a mostani, őszi-téli szezon legjobb darabjait, Carolina Herrera és Michael Kors is ott voltak a szeren, a kedvenceink azonban mégis Tom Ford szexi szerelései voltak. Hiába, az ő tervezésében még egy lila műszőrme vödörkalap is jól néz ki.

Megnézem
Összes kép (7)

3. Pink

Bár a millennium-rózsaszín még múlt évben megszűnt trendvezér színnek lenni, a csajos színt továbbra is szívesen viszik bele kollekcióikba a tervezők, ha némi üde színfoltra van szükség. Karl Lagerfeld utolsó Chanel-kollekciójába vibráló, élénk változatban került bele, mint ahogyan a Carolina Herrera divatház is erre szavazott, Miuccia Prada pedig réteges mintakavalkádját koronázta meg egy-egy pink kiegészítővel.

No, nem csak a hardcore Barbie-rózsaszín a divatos, a finom cukorkaszínek is kedveltek, ha bejön a hűvös idő, egy puha, kötött pulóver például szuper választás lehet ebben a színben, mint ahogyan a szürke-fekete irodai szereléseket is frappánsan feldobhatja némi csajos árnyalat. Aki pedig vadulni szeretne, annak szívből ajánljuk a pink-narancs színkombinációt, 

Megnézem
Összes kép (7)

4. Narancs

A pisztáciazölddel és a rózsaszínnel ellentétben a narancssárgától semmiféle lágyságot nem kell várni, helyette energikus, telt árnyalatként köszönt minket. A hulló falevelek narancsa helyett valóban inkább a déligyümölcs frissességét hozza, néhol pirosabb (Carolina Herrera), máshol napsárgába hajló (Ferragamo) árnyalatban. 

Minden élénksége ellenére a narancssárga bizony kellemetlenül sápasztó is tud lenni, erre mindenképp figyeljetek, mielőtt vásárlásra adjátok fejeteket. Mindamellett szürkékhez, sötétlilákhoz nagyon jól illik, passzol hozzá az arany fémes csillogása is, így ha egy fő ruhadarabnál soknak is találnátok, kiegészítők színeként érdemes talonban tartani.

Megnézem
Összes kép (7)

5. Élénk sárga

Az élénk, neonos árnyalatok úgy döntöttek, dupláznak, és a múlt év után idén ősszel is megpróbálkoznak vele, hogy szívünkbe fogadjuk őket. Hogy tervük mennyire sikerül, arra térjünk vissza pár hónap múlva, annyi azonban biztos, hogy nem lesz könnyű dolguk. Ugyanis, míg a sportruházat terén szívesen viselünk rikító színekkel kombinált szetteket, addig a hétköznapokon nem túl gyakori, hogy blúzunk a szövegkiemelőnk színével harmonizáljon.

Amint az látható, az estélyi ruháktól (Marc Jacobs) a szexi koktélruhákig (Versace) bevethető a neonba hajló kanárisárga szín, amely talán a legmeghatározóbb lesz az új szezonban mind közül, Carolina Herrera pedig azt is bemutatta, miként érdemes tekinteni rá, ha egy hétköznapi, irodabarát szettbe szeretnénk belevinni.

Megnézem
Összes kép (6)

+1. Vanília

Végül, visszatérve a szezon alapszíneihez, ki kell emelnünk a lágy, törtfehér, vagy ha úgy jobban tetszik, vanília árnyalatot, mely maga lesz a neutrális kifinomultság csúcsa. Túrjunk elő a szekrény mélyéről minden törtfehér pulóvert, pólót és blézert, nagy hasznukat fogjuk venni, mint láthatjuk, kombinálhatjuk őket tweeddel (Chanel), fémesen csillogó felületekkel (Roberto Cavalli), és persze puha, kötött anyagokkal (Celine).

Igazi lottóötös akkor is, ha más színekről van szó, mivel gyakorlatilag mindenhez megy. Épp ezért érdemes valamilyen jó minőségű alapdarabot vásárolni vanília színben, például egy egyszínű selyemblúzt vagy egy tökéletesen szabott blézert, amelyet aztán farmerrel vagy decens ceruzaszoknyával is kombinálhatunk kedvünkre szezonokon át, amíg csak meg nem unjuk.

Megnézem
Összes kép (6)