A legjobb és legbénább fesztiválszettek, amiket csak felvehetünk

Benecz Judit | 2019. Április 23.
A Coachella Fesztiválon felvonult minden divatirányzat, ami az idei fesztiválszettekkel kapcsolatban említést érdemel, és az is, ami nem. Érdemes tanulni belőlük.

A fesztiváloknak a bulizásról kellene szólniuk, arról, hogy kiszabadulunk a hétköznapok monotonitásából, és lazulunk, koncerteken tombolunk reggeltől reggelig. Ehhez az ideálképhez nyilván hozzátartozik egy partiképes, kicsit őrült szerelés is, de az semmiképp, hogy egy jól beállított szelfi kedvéért egész nap feszengjünk, és a ruhánkat igazgassuk, mert hol szorít, hol izzaszt.

A világ egyik legismertebb fesztiválján, az amerikai Coachellán mindenesetre idén is volt minden, mint a búcsúban: a sztárok szépen villantották a kötelező divatirányzatokat, a lényegi többség pedig önkifejezett és önmegvalósított minden módon, ami ruhákkal csak lehetséges. Aztán vagy sikerrel jártak, vagy nem.

Ami jöhet: nadrágos bikini

A magas derekú hipszteralsókkal kombinált bikinik egyértelműen uralomra törtek a sortos szettek közt, és kánikulában vállalható alternatívát is jelenthetnek amellett, hogy muszlintunikával, neccruhával, rojtszoknyával kombinálva pluszvadságot is adhatunk az összképhez.

Lehet bennük szexiskedni napestig, kellő önkritikával mégsem válik közönségessé megjelenésünk, és ami szintén szempont lehet: még kényelmesen is érezhetjük magunkat. Mehet hozzájuk bakancs, bokacsizma vagy épp sneaker, virágkoszorú vagy steampunk szemüveg, ez már tényleg csak attól függ, hogy a sivatagi dominától a csillámos sellőlányig tartó skálán mely irányba szeretnénk elvinni alkalmi stílusunkat.

Amit ne: Talpig lakkban

Semmi baj a lakkbőr ruhákkal, hoznak mindent, amit egy extra dögös, feltűnő szettől elvárhatnánk, ezért a miniszoknya, forrónadrág és a lakkbőr betétes felső mind rendben van. De hogy hogyan kerülnek a lakk(mű)bőr  hosszú nadrágok a nyári melegbe, az megfejthetetlen. Jól néznek ki, tényleg, de a csikorgó-nyikorgó szerelésekről nehéz elhinni, hogy a legtutibb fesztiválruhának számítanak, amikben csak partizni lehet.

GettyImages-1138337457

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Emma McIntyre/Getty Images for Coachella)

GettyImages-1142367540

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Michael Bezjian/Getty Images for beGlammed)

GettyImages-1144321096

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

GettyImages-11438570131

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

Ami jöhet: Melanie C stílusa

A sportos Spice Girl kilencvenes évekbeli stílusa visszatért, és a bő naci plusz rövid top kombináció a fesztiválokra is ajánlott alternatíva lett. A sportcipők mint kiegészítők adják magukat, de érdemes keresni hozzájuk egy dizájnos hasitasit és vödörkalapot is, ha ki akarjuk maxolni a stílust, nem beszélve a neonszínekről és a fényes vagy irizáló anyagokról.

GettyImages-1144069238

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

GettyImages-1143856947

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

GettyImages-11427537651

Coachell Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images for Coachella)

Amit ne: útszéli állatminta

Amennyire támogatandók a fenti szettek, annyira dobnánk tűzre az útszéli eleganciát tökélyre vivő állatmintás szereléseket. Világos, az állatminta idén nagy divat, de nehéz egy ilyen szettet úgy megválasztani, hogy eredeti és vagány legyen, plusz még jól is álljon. Persze nem lehetetlen, de a valóságban mégis azt látjuk, hogy az esetek többségében viselni sem tudják ezeket ruhákat, nemhogy még dögös is legyen a végeredmény.

GettyImages-1144069200

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

GettyImages-1138337439

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Emma McIntyre/Getty Images for Coachella)

GettyImages-1143856297

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

Ami jöhet: biciklis nadrág

Az utcai divatdarabként minden nyomás ellenére is nehezen értelmezhető spandexnaci, úgy tűnik, a fesztiválhangulatot szépen kiegészíti. Látható volt állatmintákkal önmagában, aláöltözetként és neccharisnyával kombinálva is – bár ez utóbbi szépségfaktora picikét megkérdőjelezhető. Egy egyszerűbb szettet is villámgyorsan feldob a látványa, pláne, ha a most divatos neonszínekben vállaljuk be.

GettyImages-11427538131

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images for Coachella)

GettyImages-1143857238

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

GettyImages-1144069151

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

GettyImages-1144069207

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

coachella street style 2019_1

Coachella Fesztivál 2019 - Street style - Fotó: instagram/romina.dcb

Amit ne: túl sok lycra

Tényleg nem szeretnék vaskalaposnak tűnni, tudom, mindenkinek más az ingerküszöbe arra nézve, mi számít még bevállalható szettnek. Ha valaki úgy érzi, a pink spandex kezeslábas az, ami tökéletesen illik személyiségéhez, ám legyen. Mégis, ha tippeket adhatok, az alábbihoz hasonló szereléseket inkább mellőzzük. Nincs annál hervasztóbb látvány, mint mikor a cuki nejlonruhán megjelennek az izzadtságfoltok elöl, hátul és középen.

Coachella Fesztivál 2019 – Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

Ami jöhet: farmer

Biztonsági játékosok tökéletes alapdarabja a fesztiválokra a szaggatott farmersort vagy miniszoknya, amiket crop toptól a makramés felsőig bármivel variálhatunk, jól fognak kinézni. Strapabíró, öltöztet, mégis szexi, sportcipővel és bakanccsal is jól mutat, és még kényelmes is. Kell ennél több?

coachella street style 2019_3

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: instagram/sarah_rebecca_betts)

GettyImages-11438571741

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

coachella street style 2019_2

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: instagram/annieleblanqx)

coachella street style 2019_4

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: instagram/conmabebe)

Amit ne: stílusidegen szettek

A fesztiválfotók nézegetésekor könnyen az a tévképzetünk támadhat, hogy egy ilyen eseményen szinte elvárt, hogy őrült, már-már jelmeznek tűnő szetteket viseljünk. Pedig a valóságban ezek a performanszok inkább csak egy szűk kör hóbortjai, ami ha nem szívből jön, könnyen tragikus divatkatasztrófába torkollhat. Szerelésünk nem lesz több nevetséges, értelmezhetetlen katyvasznál, ami aztán se nem kényelmes, sem pedig menő nem lesz.

GettyImages-11425897501

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images for Coachella)

GettyImages-1144069204

Coachella Fesztivál 2019 - Street style (Fotó: Presley Ann/Getty Images for Coachella)

 

Exit mobile version