Másként tekintesz a leárazott fürdőruhákra, ha ezt megnézed: Miami Swim Week 2019/2020

Benecz Judit | 2019. Július 18.
Már a jövő évi trendeket mutatták be Miamiban a fürdőruhás divathéten, ami nem is lehetett volna ennél jobban időzítve.

Ahogy a divat minden területén, a fürdőruhák esetében is egy szezonnal előrébb járnak a tervezők: a most zárult Miami Swim Weeken már a 2019/2020-as resort kollekciókat mutatták be. A változatos stílusú kollekciókat átnézve összegyűjtöttük a legmeghatározóbb divatirányzatokat, amelyek jövőre várnak ránk, és a legnagyobb tanulság az, hogy nem egy közülük olyan, ami az idei ajánlásokban is szerepelt, szóval már csak azért is érdemes megnézni az összeállításunkat, mert a leárazások még javában tartanak, így töredékáron beszerezhetjük most a jövő évi divatdarabokat. 

Sportos vonalak

Még a legextrémebb kollekciókban is megtalálhatók voltak a sportos fürdőruhák, amelyek a látvány mellett a funkcionalitásra, vagyis arra is rámentek, hogy lehessen bennük fürdeni, strandolni anélkül, hogy elhagynánk őket. A letisztult vonalvezetés a legtöbbször praktikusan szélesebb pántokkal és értelmezhető méretű alsókkal párosult, a színek tekintetében pedig egészen vegyes volt a felhozatal, a pasztelltől a neonig terjed a skála.

Kiknek ajánljuk: Életkortól és testalkattól függetlenül bárki megtalálhatja a számára előnyös sportos fürdőruhát, ami az aktív strandolóknak és kisgyerekes anyukáknak tökéletes választás lehet. Már rég nemcsak a snassz úszódresszeket fedi a kategória. Kötőkkel, övekkel, mintákkal variált darabokat egyaránt találhatunk. 

miami swim week sportos_9

WAIKIKI SWIM (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week sportos_7

Balmain (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week sportos_1

Sports Illustrated Swimsuit (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for Sports Illustrated)

miami swim week sportos_5

JACQUE DESIGN SWIM (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week sportos_8

LOUNGE UNDERWEAR (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week sportos_2

FERNANDO ALBERTO ATELIER (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week sportos_3

LILA NIKOLE (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week sportos_4

SURF GYPSY (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week sportos_6

Onia (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

Fodros

Népszerű dekoráció marad a fodor továbbra is, a hullámzó rátétek szépen erősítik a romantikus összhatást, pasztellszínekkel, virágos vagy etnomintázattal pedig egyenesen telitalálat ez a fazon. A dekoltázsrészt, illetve a pántokat egyaránt előszeretettel díszítik fodrokkal mind a bikinik, mind pedig az egyrészes fürdőruhák esetén.

Kiknek ajánljuk: Egy fodros felsőrészű fürdőruha elsősorban a kis mellűeknek lehet előnyös, hiszen a rátétek optikailag nagyíthatják a mellet, de azoknak is érdemes felpróbálni ezt a fazont, akik szélesebb csípőjüket, vastagabb combjukat szeretnék ellensúlyozni azáltal, hogy a felsőtestüket jobban kihangsúlyozzák. 

miami swim week fodros_1

WAIKIKI SWIM (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week fodros_5

PatBo (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week fodros_2

Sports Illustrated (Fotó: Thomas Concordia/Getty Images)

miami swim week fodros_6

VICHI SWIM (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week fodros_7

ASHERAH SWIM (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week fodros_4

BFYNE (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week fodros_3

Sports Illustrated (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for Sports Illustrated)

Állatmintás

Bár virágos fürdőruhákból már több került a kifutókra, az állatmintás bikinik és egyrészesek még mindig meghatározóak voltak a Miami Swim Week bemutatóin, így ne aggódjon senki, aki idén tárazott be párducmintából: abszolút helyénvaló választás marad a következő szezonban is.

Kiknek ajánljuk: Állatmintás ruhát hordani elsősorban ízlés kérdése, valaki imádja, mást a hideg ráz a gondolatától is. Ha te a rajongók táborát erősíted, elsősorban arra figyelj, milyen típusú a bőröd, mennyire könnyen barnulsz, vagy mennyire vagy barna már alapból is. Egy ocelotmintás fürdőruha ugyanis már csak színeinél fogva is sápaszthatja a tél típusokat, de egy fekete-fehér zebramintás sem előnyös minden bőrszínre. Állatmintás fürdőruha vásárlásakor tehát ne egy konkrét mintára startolj rá, hanem figyeld a színeket (és a fazonokat), és válassz aszerint.

miami swim week allatmintas_2

Sports Illustrated (Fotó: Thomas Concordia/Getty Images)

miami swim week allatmintas_8

Sports Illustrated (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for Sports Illustrated)

miami swim week allatmintas_5

ARTESY ATELIER (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week allatmintas_1

Sports Illustrated (Fotó: Thomas Concordia/Getty Images)

miami swim week allatmintas_3

Sports Illustrated (Fotó: Thomas Concordia/Getty Images)

miami swim week allatmintas_4

Sports Illustrated (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for Sports Illustrated)

miami swim week allatmintas_6

MISTER TRIPLE X (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week allatmintas_7

Planet Fashion (Fotó: Thomas Concordia/Getty Images)

Egyrészesek

Az egyrészes fürdőruhák maradnak, ahol vannak: divatban. Tucatnyi ötletes, látványos típust vonultatott fel a divathét, köztük sok olyat, amelyek kevésbé takarták a testet, mint némely bikini. Az „egyrészes fürdőruha” kifejezést tehát érdemes megfelelően tágan értelmezni: nem csak a zártabb típusokat jelöli, sőt pont az itt-ott kivágott, néhol aszimmetrikus fazonok voltak azok, amelyek letarolták a divathetet.

Kiknek ajánljuk: Ezek a fürdőruhák sokszor annyira komplikált kialakításúak, hogy mindenképp csak felpróbálva láthatjuk, miként mutatnak rajtunk, legyen bármilyen is az alkatunk. Míg a kivágások helyén nyilván nincs, ami összetartson minket, úgy a fürdőruha szabásában (jó esetben) egy sor trükkös varrás lapulhat, amik mégis előnyösen formázhatnak. Ezért mindenkit arra bátorítunk, hogy nyugodtan próbáljon fel néhány ilyen darabot is; érdemes néha feszegetni a határokat – legalább a próbafülke biztonságában.

miami swim week egyreszes_2

Surf Soleil (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week egyreszes_5

Saks (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week egyreszes_4

IVY SWIMWEAR (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week egyreszes_6

BFYNE (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

GettyImages-1161878790

Planet Fashion (Fotó: Thomas Concordia/Getty Images)

miami swim week egyreszes_3

MISTER TRIPLE X (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

Icipici bikinik

Nagyjából minden egyrészes darabra jutott egy alig takaró együttes is: a zavarba ejtően pici fürdőruhák tényleg csak a legszükségesebb részeket fedték el. Ezekhez aztán tényleg kell bátorság, itt nincs szó alakformázásról, trükközésről, mindent láttatni engednek szinte teljes valójában. A rajongótábora azonban határozottan megvan ezeknek a daraboknak is, és a híveket nyugalommal töltheti el a gondolat, hogy a falatnyi bikinik minden színben és mintában divatban lesznek, tangás alsóval és magas derékfazonnal kombinálva egyaránt.

Kiknek ajánljuk: Ruhamérettől függetlenül a sportos, tónusos testalkaton a legelőnyösebb ez a típus, nagy mellű hölgyek pedig gondolják át a választását: ezekben a fazonokban nincs merevítő, a vékony pántok pedig vajmi keveset tartanak, így nem biztos, hogy ez lesz a legkényelmesebb fazon számukra. 

miami swim week falatnyi bikini_1

LOUNGE UNDERWEAR (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week falatnyi bikini_5

Oh Polly (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for Oh Polly)

miami swim week falatnyi bikini_2

IVY SWIMWEAR (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week falatnyi bikini_3

Sports Illustrated (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for Sports Illustrated)

miami swim week falatnyi bikini_4

FERNANDO ALBERTO ATELIER (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week falatnyi bikini_6

NASH BEACH (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

Sokat takaró fazonok

Az előző trend szöges ellentéte is felbukkant a divathéten az ujjrésszel kombinált egyrészes fürdőruhák képében – némelyik egyenesen a szörfruhák zártságát juttatta eszünkbe. Valamint azt, hogy milyen praktikus is ez a fazon, hiszen nagy felületen védi testünket az UV-sugárzástól, így kevesebbet kell vacakolni a naptejjel, amiből ennek köszönhetően ráadásul a természetes vizekbe is kevesebbet áztatunk bele magunkról. Mindeközben pedig még jól is néznek ki ezek a darabok. 

Kiknek ajánljuk: Ha feleslegesen nem szereted mutogatni magadat, de fontos, hogy ízléses, nőies öltözékben legyél a strandon is, ezek a típusok kedvedre lesznek. A fényvédelem ráadásul elsődleges szempont, pláne, ha egész napos strandolásokat tervezünk, és az egyetlen menedékünk egy napernyő. Ilyenkor érdemes mérlegelni, nem lenne-e jobb egy csini, de többet takaró fürdőruha, amelyben nem kell annyit aggódni a leégés miatt, és amely környezetbarátabb alternatíva is, mint a liternyi naptej. 

miami swim week sokat takaro_2

Sports Illustrated (Fotó: Frazer Harrison/Getty Images for Sports Illustrated)

miami swim week sokat takaro_3

BFYNE (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week sokat takaro_5

AQUA BLU SWIM (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week sokat takaro_4

AQUA BLU SWIM (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

GettyImages-1162210318

OMG SWIMWEAR (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

Fordítva megkötött felsőrész

Végül jöjjön a trend, amely a netes képmegosztókon már múlt év óta terjed, most pedig a tervezők szélesebb körénél is megjelent: a fejjel lefelé megkötött felsőrészű bikini. Egy sor olyan fazont láthattunk, amelyek első (és második) blikkre úgy tűntek, mintha fordítva adták volna rá őket a modellre, pedig valójában nem. Mi ugyan nem vagyunk elragadtatva a gondolattól, és kizártnak tartjuk, hogy mellplasztikahatása lenne ennek a valóságban, de a lehetőség adott, ha valaki extrémkedni kíván a fövenyen.

OMG SWIMWEAR (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

Kiknek ajánljuk: Ha a melled kellően nagy ahhoz, hogy jól mutasson egy ilyen felsőben, de még peckesen áll ahhoz, hogy tartás nélkül se lógjon, és még kellően excentrikus és bevállalós is vagy, nos, akkor ezt neked találták ki. 

miami swim week forditva megkotott_4

JACQUE DESIGN SWIM (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week forditva megkotott_5

J SQUAD (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week forditva megkotott_1

LOUNGE UNDERWEAR (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

miami swim week forditva megkotott_2

IVY SWIMWEAR (Fotó: Arun Nevader/Getty Images for Art Hearts Fashion)

Exit mobile version