A televízió dicsérete

Rényi Ádám | 2013. November 21.
"A televízió butít, csak a sok primitívség ömlik belőle, így akarják manipulálni az embereket! Az a sok erőszak, amit a gyerekek látnak a tévében, teszi őket agresszívvá." Hányszor hallottuk ezeket a mondatokat? És bár egyik-másik kijelentés nem nélkülöz minden alapot, ma a televíziózás világnapján ideje, hogy megvizsgáljuk a pozitív oldalt is. Miért jó a televízió?

1996 óta ünnepeljük november 21-én a Televíziózás Világnapját. Világnapjuk egyébként a lemezlovasoknak és az akvaristáknak is van, de róluk majd egy másik cikkben essen szó.
Bár a televíziózás technológiája már a második világháború előtt megszületett, a széles körű elterjedése a világban az 1950-es évekre datálódik. Magyarországon pedig néhány hét múlva ünnepeljük az első tévéadás 60. évfordulóját.

Széles látókör

A televízió a fejlett országokban a világ megismerésének leghatásosabb eszköze. Anélkül, hogy kimozdulnánk a fotelből, megismerhetünk idegen kultúrákat, a legkülönbözőbb kontinensek természeti örökségét, sőt világvárosok utcáinak pontos elhelyezkedéséről is pontos képpel rendelkezhetünk. Ismerjük a világ leghíresebb műalkotásait, arcról a történelmi személyiségeket és a nagyhatalmak vezető politikusait. Amit a ma fejlett társadalomban élő emberek a körülöttük lévő világról tudnak, azt, ha akarják, ha nem, nagyrészt a médiából, és legfőképp a televízióból tudják.

A televízió a nyomtatott lapokhoz képest sokkal gyorsabban és gyakrabban, a rádióhoz képest pedig nagyobb hatással képes beszámolni a világban történt eseményekről. Ugyan az internet már képes volt ezekben megelőzni a tévét, hitelességben még mindig az utóbbi vezet. Ma már bizonyos televíziók kitűzött célja az oktatás, az ismeretterjesztés. Olyan csatornák, mint a Magyarországon is fogható Discovery Channel, a National Geographic vagy a History Channel remekül megél dokumentumfilmek, természetfilmek sugárzásából.

Biztonság és szolidaritás

 

A televízió fontossága természeti katasztrófák idején is felértékelődik. Egyfelől hatékonyan képes figyelmeztetni a veszélyeztetett zónákban élő lakosságot a közeledő tájfunra, cunamira, hurrikánra vagy éppen vulkánkitörésre. Másfelől az elkerülhetetlen szerencsétlenségekről közölt beszámolók világméretű szolidaritást és segítségnyújtást eredményeznek. A televízió ilyenformán egy-egy ügy mentén globális közösségeket képes teremteni.

A világméretű katasztrófák mellett a kisebb, országos vagy helyi gondokra, megoldhatatlannak tűnő egyéni helyzetekre is képes választ adni a televízió nyilvánossága. Hiszen képes összekötni a probléma elszenvedőjét azzal, aki képes és kész arra megoldást kínálni.

Gyereknevelés

Bár hiba, ha gyermekünket a tévé által akarjuk felnevelni, a televíziónak fontos szerepe lehet a kiskorúak fejlődésében. Amennyiben az életkorának megfelelő programokat találunk, a televízió fejleszti a gyerek vizuális kultúráját, pozitív magatartásmintákat kínál nekik.

És bár a televízióban folyamatosan jelen lévő agresszió kétségtelenül negatív hatással is lehet a személyiségfejlődés egyes szakaszaiban, azért azt se felejtsük el, hogy a televízióban a nyugati világban látható tartalmak, filmek, sorozatok, műsorok általában a rossz bukását és a jó győzelmét mutatják be. A bűnöst egyrészt általában kézre kerítik, másrészt bűnhődnie kell. Ilyen módon a gyerekeknek és a fiataloknak azt az üzenetet sugallja a televízió, hogy az életben helyesen, normakövetően kell viselkedni, mert az ezzel ellentétes stratégia kudarcra van ítélve.

A televízió szórakoztat

Nagyvárosban élve a televízió csak egy a számos szórakozási lehetőség közül. Kisebb, a városoktól távolabb lévő vagy szinte elszigetelt falvakban, községekben azonban az egyetlen. Sokan szabadidejük egy tekintélyes részét töltik a képernyők előtt, így töltődve fel a dolgos hétköznapok közötti estéken vagy a családdal a hétvégén. Természetesen a televízió nem helyettesítheti az összes szabadidős programot, ugyanakkor helye van a programlehetőségek között.

A televízióban látható filmek, sorozatok olyan élethelyzeteket tárnak elénk, amelyek bármikor velünk is előfordulhatnak. Az ezekre adott válaszokat olykor beépíthetjük a saját gondolkodásunkba, komoly élettapasztalatra tehetünk szert anélkül is, hogy de facto átélnénk mindent.

A televízió dicsérete

"A televízió butít, csak a sok primitívség ömlik belőle, így akarják manipulálni az embereket! Az a sok erőszak, amit a gyerekek látnak a tévében, teszi őket agresszívvá." Hányszor hallottuk ezeket a mondatokat? És bár egyik-másik kijelentés nem nélkülöz minden alapot, ma a televíziózás világnapján ideje, hogy megvizsgáljuk a pozitív oldalt is. Miért jó a televízió?

A Magyar televíziózás fontos eseményei

A televízió persze nem megoldás minden problémára, sőt, gyakran okozója is nem egynek. Ugyanakkor mértékletes és tudatos használatával életünk számos területén van segítségükre. Ma, a televízió világnapján elevenítsük fel ezeket. Ha van olyan történeted, amelyben a televízió fontos és pozitív szerepet játszott, oszd meg velünk kommentben!

Exit mobile version