Éhezők viadala: Jennifer Lawrence élete 15 gifben

TóCsa | 2013. November 22.
Nem létezik ma színésznő, akinek életét jobban követné a világsajtó, mint Jennifer Lawrence-ét. A fotósok áldásos tevékenységének köszönhetően a teljes életét végigkövethetjük gifekben.

Generációk óta az első nő a Lawrence családban

A Lawrence család erősen pasiközpontú, és a legenda szerint generációk óta Jennifer az első lány, aki a családban született. Két bátyja van, és imádja őket.

 

Ő is egy sitcomban kezdte

A Bill Engval Show három évig futott, és Jennifer ezalatt a főszereplő családfő tipikus tinédzser lányát alakította.

Megcélozta az Alkonyat főszerepét

Annak idején Jennifer is jelentkezett Bella szerepére, de a castingon alulmaradt Kristen Stewarttal szemben. Ma már tudjuk, hogy a sors csak jót akart neki ezzel.

 

Az áttörés

Az első komoly sikert a Winter’s Bone – A hallgatás törvénye című dráma hozta meg számára, melynek főszerepéért egyből Oscar-jelölést kapott. A filmben egy tizenhét éves lányt alakít, aki azért küzd, hogy a családja feje felől ne vigye el a házat a végrehajtó.

 

És megszületik Katniss Everdeen!

Az igazi népszerűséget azonban akkor szerezte meg, amikor kiválasztották Katniss Everdeen szerepére Az éhezők viadala franchise-hoz, így gondoskodva arról, hogy az „íjász csaj” feliratról sok éven át rögtön ő jusson az eszünkbe.

 

Egy olcsó horror se tehet be neki

Páratlanul rossz időzítéssel, pont a sikerei előtt írt alá egy gagyi horrorfilmhez, a House at the End of the Streethez, de még ez az olcsó, „sikoltozós jó csaj”-szerep sem tudott ártani neki.

 

Úgy grimaszol, mint Jim Carrey

A manapság tökéletességre törekvő, porcelánarcú színésznők között Jennifer Lawrence a legvadabb grimaszoktól sem riad vissza, és meghökkentő arckifejezéseiből kiállításokat lehetne szervezni.

Nem tökéletes, de kit érdekel?

Imád enni, és senki és semmi kedvéért nem hajlandó diétázni. Az alakja hollywoodi szemmel nem tökéletes (egyébként az), és ezt ő is tudja, de magasról tojik rá.

 

Az Oscar-esés volt a csúcs

Népszerűsége csúcsát egy rendkívül emberi pillanat hozta meg. Az idei Oscar-gálán a Napos oldalért kapott díjért lépcsőzve elbotlott a saját ruhakölteményében, de nála jobban ezt a kínos helyzetet nem lehet lereagálni.

 

Sztár, aki még rajong

Habár egy év alatt elérte, hogy ő a földkerekség legnépszerűbb színésznője, ma is zavarba lehet hozni, ha találkozik egy-egy régi kedvencével. Ezek közül az egyik legaranyosabb Jack Nicholson volt, aki interjú közben udvarolta őt körbe az Oscar-díjátadó után.

 

Hűséges típus

Amióta ismerjük a nevét, Jennifer Nicholas Hoult színésszel jár, akivel az X-Men – Az elsők forgatásán jött össze. Amikor rövid időre szakítottak, a színésznő akkor se nézett más pasi után, pedig higgyük el, a bulvárlapok mindent megtettek, hogy kiderítsék.

 

A lány, aki Bradley Cooperrel se jött össze

Bradley Cooper korábban arról volt híres, hogy minden második kolleginájával összejött a forgatáson kívül is. Jennifer Lawrence-szel zsinórban háromszor dolgoztak együtt (Napos oldal, Serena, Amerikai botrány), mégsem kapott lángra semmilyen pletyka. Nahát!

 

A kacsintása is megér egy misét

Találkozás a tolószékes lánnyal

Egy Jennifer Lawrence sajtóeseményen mindig kell történnie valami spontán dolognak. Nemrég azzal a gesztusával ríkatta meg az internet népét, amikor Az éhezők viadala – Futótűz egyik vörös szőnyeges vonulásán hagyta ott az interjút készítő újságírót egy egereket itató tolószékes kislány kedvéért, hogy megvigasztalhassa.

Az ő hajvágása volt a legnagyobb hír

Az utóbbi egy-két hónapban kb. kétnaponta lehet híreket hallani a hajukat rövidre vágató világsztárokról, de hiába próbálkozott ezzel Pamela Anderson és Jennifer Aniston is, senki nem kapott akkora hírverést egy fodrászati látogatás után, mint Jennifer Lawrence.

 

Exit mobile version