Az újrahasznosítást mindig is támogattuk, nem kell ész nélkül kidobálni a már elhasznált cuccainkat. A bicikli pedig csak úgy hullajtja az alkatrészeit, ahogy a környezetemben a kerékpárral életvitelszerűen járó embereknél látom. Hol le kell cserélni egy lámpát, vagy épp a fékbetétet, a sárhányó eltörik, már megint defekt van, és különben is, az a piros pedál kell a fekete helyett (– ez utóbbi például én vagyok.)
Ha betérünk a Hajti Pajti bringaboltjába, hogy megjavíttassuk széthullott biciklinket, akkor azt hinnénk, hogy a szembejövő fiatalember egy olyan szerelő, akivel bármelyik műhelyben összefuthatnánk. Ám Gulyi – Gulyás Ferenc – ennél sokkal több, ő alkot, alkatrészekből csodákat. Ő az, aki már kiskorában egy darab téglában is meglátta a lehetőséget, hogy formát adjon neki, és ez a szenvedélye azóta sem lankadt, csupán más formát öltött.
Amikor bicikliszerelő lett, akkor kezdte el egy unalmas délutánon a lehullott alkatrészeket egymáshoz illeszteni, hogy megszülessen a legelső szobor, egy elefánt, ami személyes nagy kedvencévé is vált. Azóta gyűjti a műhelyben a már kidobásra ítélt cuccokat, a kormányoktól kezdve a legapróbb alkatrészekig mindent, hogy új formába öntve őket életet leheljen beléjük. Így születnek kutyák, sáskák, virágok – egy olyan virág kell nekem! –, robotok, Szabadság-szobor, sőt akár használati tárgyak is, mint szék és asztal, olyan alkatrészekből, amiket mi, földi halandók csak egy szemétkupacnak látnánk.
A kisgyerekes apuka alkotásai jópofák, kreatívak, és azt üzenik nekünk, hogy csak nyitott szemmel kell járnunk, és bármiben meglelhetjük a szépséget. Szobrait még szeptember 28-ig a Néprajzi Múzeum kiállításán is megcsodálhatjuk, a Bicikliváros című tárlaton.
