Ez történt huszonöt éve
Vigyázat! A cikk olvastán könnyen nagyon öregnek érezheted magad. Legalábbis én így éreztem magam az írása közben. Ha elárulom, hogy Jennifer Lawrence még csak meg sem született a premier idején, az nem érinthet jól. Ha pedig azt is hozzáteszem, hogy a film bemutatójával egy időben indult az Amerika legdögösebb életmentőit felvonultató Baywatch, és akkortájt épp David Hasselhoff volt a legmenőbb pasi szerte a világon, már piszkosul kellemetlenül fogod érezni magad. Az épp a rendszerváltáson túleső Magyarország akkortájt kezdett rákapni a szabadság ízére, és már az is hatalmas eredmény volt, hogy alig fél évvel (!!!) az amerikai premier után, 1990 áprilisában már láthattuk idehaza a filmet. Nagy lépés volt ez egy olyan korszak után, amikor a legnagyobb hollywoodi sikerekre gyakran több évet kellett várni, már ha eljutottak egyáltalán Magyarországra. Ráadásul a késéseknek hála 1990-ben Travolta nálunk még óriási sztár volt, miközben Amerikában a nyolcvanas évek eleje óta nem tudott egyetlen épkézláb sikert sem felmutatni, és a karrierje lassan kezdett átfordulni a B kategóriába.
Egy egyedülálló anyuka története
Ahogy a legtöbb film, ez is egy személyes történettel kezdődött. Amy Heckerling, az Európai vakáció című film rendezője épp otthon volt újszülött gyermekével, amikor egy alkalommal a párjával azzal poénkodtak, vajon mit gondol az ott üldögélő baba a körülötte történő dolgokról. Miután ezen jó egy órát röhögcséltek, Heckerlingnek egyből bevillant, hogy ebből mennyire jó kis mozit lehetne összehozni. És ez még egy olyan korszak volt, amikor a csecsemők nem beszéltek minden második pelenkareklámban.
Bármily meglepő, nem ez volt a film egyetlen nagy újítása. Sokkal bátrabb volt egy mainstream komédia főszereplőjének egy olyan karaktert megtenni, aki egyedülálló anya, ráadásul úgy, hogy a gyerek apja az amúgy házasságban élő főnöke. Mindezt sok-sok évvel Bridget Jones és a mindent elsöprő szingli életérzés divatba jötte előtt. Viszont Heckerling akkoriban menő vígjátékrendezőnek számított, így a TriStar Pictures az aggályai ellenére zöld utat adott a filmnek. A döntésüket később sem bánták meg.
Egy problémás duó
Heckerling a férfi főszerepet eredetileg nem John Travoltának szánta, viszont véletlenül összefutott a színész ügynökével, aki rákérdezett, nincs-e alkalmas szerep kilátásban az ügyfele számára. Bár eredetileg egy kissé sötétebb figurának képzelte a taxisofőrből lett bébiszitter és ideális apajelölt karakterét, elgondolkodtatta a dolog. Végül igent mondott, és még a forgatókönyvet is átírta a szereplője kedvéért. Például az ominózus vicces táncjelenet a forgatókönyv első verziójában még egyáltalán nem szerepelt, de a Grease sztárjával megerősödve Heckerling ezt a ziccert nem hagyhatta ki. Travolta saját bevallása szerint az eddigi karrierje összes szerepéből ez a szerep állt a legközelebb a saját személyiségéhez, így egyáltalán nem esett nehezére eljátszani a figurát.
Nemcsak a férfi, hanem a női főszereplő, Kirstie Alley kiválasztása sem ment zökkenőmentesen. Ugyan Alley a Cheers című sorozatnak köszönhetően nem volt ismeretlen az emberek számára, viszont a nyolcvanas években még nem volt túl nagy átjárás a tévé- és a mozisztárok között. Attól, hogy valaki sztár volt a kis képernyőn, még nem kapott automatikusan lehetőséget a nagy vásznon is, Heckerling mégis bízott annyira a színésznőben, hogy őt válassza.
Szerelem a színfalak mögött
A választás annyira jónak bizonyult, hogy a két főszereplő forgatás közben erősen egymásra kattant. Ezt maga Kirstie Alley is bevallotta később, és ebben csupán az volt a kellemetlen, hogy ugyan Travolta szíve akkoriban még szabad volt, a színésznő boldog házasságban élt. A stábtagok szerint a munka idején csak úgy izzott körülöttük a levegő, viszont saját bevallásuk szerint a flörtölésnél tovább soha nem jutottak. Alley később azt nyilatkozta, hogy bár nagy volt a kísértés, mindvégig hűséges maradt a férjéhez. Az, hogy ezt elhisszük-e neki, rajtunk áll, de az tény, hogy a színésznő a férjétől csak sok évvel később, 1997-ben vált el, valószínűleg már egészen más okból, Travolta szíve pedig a folytatások készítésekor már foglalt volt Kelly Preston színésznő révén, akivel máig együtt vannak.
Babagondok
Megvolt a két főszereplő, megszületett a forgatókönyv, mégis volt hátra két komoly probléma: az anya hasában játszódó magzatos jelenetek felvétele és a csecsemővel való munka nem várt gondokat okozott. A nyolcvanas években a számítógépes trükkök még jócskán gyerekcipőben jártak, így végül bábosokat használta a magzat mozgatására, és a megoldás meggyőzőnek bizonyult. A csecsemőkkel való munka sem ment egyszerűen. A forgatáson összesen négy baba állt folyamatosan készenlétben, és a hangulatuk alapján döntötték el, éppen melyikükkel dolgoznak. Ha egy vidáman mosolygó babára volt szükség, akkor azt vették elő, amelyik éppen jókedvű volt, ha pedig egy sírósra, akkor azt, amelyiknek épp rossz hangulata volt. A film titka azonban csak részben múlt a babákon, annál inkább a főszereplő csecsemőt szinkronizáló színészen. Ma már valószínűleg senkinek nem jutott volna eszébe egy ilyen szinkronszerepre az akcióhős Bruce Willist felkérni, csakhogy a színészt akkoriban még nem akciósztárként, hanem A simlis és a szende című sorozat laza humorú főszereplőjeként ismerték, ráadásul akkoriban készült átnyergelni a mozivászonra. Rengeteget improvizált és játszott a hangjával, hogy megszülessen Mikey legendás narrációja, amit a magyar változatba a korszak legnagyobb szinkronsztárja, Mikó István ültetett át.
A cím nem üres szólam: 1990-ben több mint egymillió magyar állt sorba, hogy megnézze a nagyszájú csecsemőt és az addigra már pocakosodó John Travoltát.
Gigasiker
Ma már szokás a Nicsak, ki beszél?! cím hallatán legyinteni egyet, és besorolni a filmet Travolta melléfogásai közé, pedig annak idején ez a mozi komoly tényező volt. A bemutatása évében Amerikában a negyedik legsikeresebb film lett, nálunk pedig mindent elsöprő fogadtatásban részesült. 1 062 000 magyar ember zarándokolt el a jegypénztárakhoz, hogy megnézhesse a filmet, amivel olyan alkotásokat pipál le, mint a Titanic, a Jurassic Park vagy a Harry Potter és a bölcsek köve. A rendszerváltás óta csak a Baljós árnyak és az Avatar tudta lepipálni, és ez nem lebecsülendő teljesítmény. 1990-ben és 1993-ban folytatása is készült, sőt Baby Talk címmel egy két évadot megélt tévés sitcom is készült belőle.
Bónuszként pedig íme egy kép a kis Mikey-t alakító Jacob Hainesről, aki így néz ki manapság.
