Nem sokan fogadtak volna arra, hogy a Keleti nyugalom – Marigold Hotelnek folytatása készül. Nehéz volt meggyőzni a színészgárdát, hogy másodszor is önnel tartsanak?
Szerencsére a Keleti nyugalom – Marigold Hotel forgatása minden résztvevő számára kellemes emlék maradt. Nagyon jól kijöttünk egymással, a forgatókönyv is kellően vicces volt ahhoz, hogy öröm legyen leforgatni, ráadásul mindenki imádta Indiát. Persze az sem volt utolsó szempont, hogy a közönség is imádta, és sokkal többen nézték meg, mint azt bárki is gondolta volna. Mielőtt nekivágtunk volna, megkérdeztük az összes színészt, hogy ha lenne egy érdekes sztorink a folytatásra, velünk tartanának-e, és szerencsére mindannyian igent mondtak.
Ez az első folytatás a karrierjében. Mire kellett odafigyelnie?
Hogy ne készítsük el újra ugyanazt a filmet. Valaki például felvetette, hogy ezúttal vigyük el a csapatot egy venezuelai hotelbe… Ez hatalmas marhaság lett volna, pedig sok folytatás tényleg ilyen. Leforgatják ugyanazt a történetet, csak más ruhába öltöztetve. A Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel nem ilyen. Ez a második fele annak a történetnek, amit az első részben elmeséltünk. Az elsőben elvittük őket erre az egzotikus helyre, és a végén úgy döntöttek, hogy maradnak. Most az érdekelt, mi történik velük ott ezután.
Ön szerint mi fogta meg az embereket az első filmben?
Van valami szép abban a gondolatban, hogy az emberek élete nem ér véget 45 éves korukban, ahogy a legtöbb hollywoodi film esetében. (Nevet.) Persze azon mi is csodálkoztunk, hogy a közönségünk nemcsak ötven felettiekből állt, hanem nagyon sok fiatal is jegyet váltott rá. Egy idő után megfejtettük a titkot: a film végül is azt mutatja be, hogy idős emberek sok helyzetben úgy viselkednek, mintha tinédzserek lennének, és erre sokan rácsodálkoztak.
Számomra ez a film arról szól, hogy az ember bármilyen korban képes lehet az újrakezdésre. Volt olyan pont a karrierjében, amikor újra ki kellett találnia önmagát?
A legutóbbi katasztrófa után. (Nevet.)
Az mikor volt?
Amikor egy ember filmet rendez, vakon hinnie kell benne. Azt kell gondolnia, hogy briliáns lesz a végeredmény. Ez a fajta szikra kell ahhoz, hogy valaki a stáb többi tagját is fel tudja tüzelni. Sajnos nagyon sokszor előfordul, hogy van egy óriási szakadék aközött, amit a filmedről gondolsz, és aközött, amilyennek végül a közönség látja. Ha szerencsés vagy, az életben egyszer vagy kétszer eltűnik ez a szakadék, mint például nálam a Szerelmes Shakespeare esetében. Egy ilyen siker után az ember következő filmjét óriási várakozás előzi meg, ami nálam a Corelli kapitány mandolinja volt Nicolas Cage-dzsel. Ennek a várakozásnak nem tudtam megfelelni, és egy ilyen bukás után szükség volt arra, hogy újra kitaláljam, ki is az a John Madden.
Judi Dench azt nyilatkozta, hogy ő úgy próbál fiatal maradni, hogy minden nap tanul valami újat. Ön tesz valamit ezért?
Van öt unokám, akik fiatalon tartanak. (Nevet.) Egyszerűen próbálom izgalmas kihívások elé állítani magam. Judi Dench amúgy az egész életét így éli. Filmeket sem forgatókönyv alapján választ, azokat sokszor el sem olvassa, mielőtt igent mondana. Ha szimpatikus neki egy rendező, akkor csatlakozik hozzá és kész. Minden egyes filmmel fejest ugrik az ismeretlenbe.
Azt mondják, India megváltoztatja az ember életét. Önre hogyan hatott?
Elképesztően sok hatás éri ott az embert, amit eleinte nagyon nehéz feldolgozni. A hatalmas populáció miatt hihetetlen méreteket ölt ott a szegénység, így amikor még az első rész előtt odarepültem, azt éreztem, hogy képtelen lennék itt vígjátékot forgatni. Egyszerűen nem éreztem helyesnek a dolgot. Egy idő után azonban feltűnik, hogy az emberek valahogy megtanultak együtt élni ezzel, és pár nap után ez a pont nálam is eljött. Hihetetlenül kedves, vendégszerető és nyitott emberek. Nagyon távol áll tőlük a düh és az erőszak. Persze vannak a társadalmuknak olyan aspektusai – a nők elnyomása, a politikai cenzúra –, melyek borzalmasak, de az emberben mégis inkább a nép fantasztikus energiája ragad meg.
A film legnagyobb meglepetése számomra Richard Gere volt. A többiekkel ellentétben ő amerikai, ráadásul bár hatvanöt éves, egyáltalán nem tűnik idősnek…
Ugyanannyi idős, mint én. Öreg lennék?
Nem úgy értettem. Akkor mondjuk úgy, hogy ő az egyik legfiatalabb karakter a filmben.
(Nevet.) Amikor elkezdtük írni a folytatást, tudtuk, hogy kellenek új karakterek. Ez végül is egy hotel, ahová mindig jönnek új lakók. Eleinte csak a figura foglalkozása volt meg, és még csak azt sem tudtuk, férfi vagy nő lesz-e az illető. Aztán átgondoltuk, hogy a karakternek hogyan kellene hatnia a többi hotellakóra, és ekkor ugrott be, hogy Richard Gere lenne a megfelelő választás. Egyszer már amúgy is úgy volt, hogy fogunk együtt dolgozni, de akkor egy másik projekt közbejött, és most legalább volt alkalmunk bepótolni a mulasztást.
Nem volt nehéz neki újoncként csatlakozni az első részben kialakult csapathoz?
Szerencsére nagy rajongója volt az első résznek. Mostanában amúgy is a kisebb, intimebb filmeket részesíti előnyben, amik igazi emberekről szólnak, ráadásul India amúgy is jó ideje már szinte a második otthona. Az sem volt utolsó szempont, hogy ilyen színészgárdával dolgozhat. Nagyon közvetlen fickó. Jött, és szinte azon nyomban a csapat részévé vált. Ez fontos volt, ugyanis minden színésznek végig, nyolc héten át ott kellett lennie a forgatáson.
Létezik recept a jó vígjátékra?
Csak az, hogy valami igazin kell alapulnia. Sosem jó, ha az egész csak gegek sorozata. Például a Bridget Jones naplója egy nagyon is valós élethelyzetet mutat be, és a poénok ebből az alaphelyzetből következnek. A Keleti nyugalom – Marigold Hotel eleje is inkább drámai. A szereplők nem érzik jól magukat a bőrükben. Betegek, magányosak vagy egyszerűen csak túl kevés a pénzük. Az élet kihívások elé állítja őket, és ezek a szituációk bemutathatók drámai módon, de akár komédiaként is.
A második rész már tényleg a végét jelenti a Marigold történetnek?
Nem látom, merre mehetnénk tovább. Szerintem a színészek is kiakadnának rám, ha ezzel keresném meg őket. (Nevet.)
Tévésorozat formájában sem lát erre esélyt, új színészgárdával?
Ez az ötlet még az első rész után merült fel. Az, hogy a történet egy hotelben játszódik, ahová mindig jöhetnek új lakók, kifejezetten alkalmassá teszi arra, hogy sorozat készüljön belőle. Végül inkább egy második mozifilm mellett döntöttünk, de ettől még nem zárnám ki, hogy egyszer tévésorozat készüljön belőle.
És ha már folytatások: a legnagyobb sikerét, a Szerelmes Shakespeare-t sosem akarta folytatni?
Az első ötlet nem a folytatás volt, hanem az, hogy színpadi musicalt csináljunk belőle, amit én elképzelhetetlennek tartottam. Végül egy hagyományos színdarab lett belőle, ami jelenleg is telt házakkal fut Londonban. Ennek volt értelme, mivel a film amúgy is egy színházhoz szóló szerelmes levél. Nem zárnám ki, hogy valaha is folytatása készüljön, mivel próbálkozások már történtek ez irányba, de kételkednék abban, hogy én rendezném. Inkább új kihívásokra vágyom. Amúgy is nagyon sok hasonló forgatókönyvvel kerestek meg az évek során, például Dickensről, Händelről…