Szabadidő

India az új nyugdíjasparadicsom

Új életet kezdeni sosem késő. Erre bizonyíték a Keleti nyugalom – Marigold Hotel című mozi, melyben néhány brit nyugdíjas költözik ki Indiába, hogy ott éljék le a hátralévő éveiket. Egzotikus idill hatvan fölött a mozikban.
India az új nyugdíjasparadicsom

 

Keleti nyugalom – Marigold Hotel
Szörnyű hírünk van: a brit nyugdíjasokat is elérte a válság. Ma már nincs biztosítva a luxusélet és a golfozás hatvan fölött, és még az is lehet, hogy ahhoz, hogy a nyugdíjukból ki tudjanak jönni, olyan szörnyűséges helyekre kell költözniük, mint Spanyolország, vagy éppen India. Bár az utóbbi talán hajmeresztő megoldásnak tűnik, mégis kézenfekvő: meglepően sokan beszélnek angolul, az élet olcsó, és sokat süt a nap. A film hősei engednek egy hirdetés csábításának, hogy egy kissé lepukkant, de bájos egykori palotában tengessék napjaikat életük végéig. A Keleti nyugalom – Marigold Hotel furcsa keverék. A hotel vezetője részéről van benne egy tipikusan indiai romantikus szál (a pár, akik a szülői szigor miatt nem lehetnek egymáséi), kissé giccses útifilmként is megállja a helyét, de a fő vonalat a brit nyugdíjasok egyéni drámái jelentik. Van itt régi szerelmét kereső homoszexuális férfi, csajozni próbáló vén kéjenc és anyagi nehézségekkel küzdő asszony is, aki még hatvan fölött is kénytelen dolgozni azért, hogy ki tudja fizetni a számláit. A film bájos, kedves és kissé meseszerű (bizonyos szereplők pálfordulásai nehezen hihetők), és megfelelő hangulatban nagyon jól érezhetjük magunkat a megtekintése közben.

 

Rendezte: John Madden
Szereplők: Judi Dench, Bill Nighy, Tom Wilkinson
Eredeti cím: The Best Exotic Marigold Hotel
Korhatár: 12
Forgalmazza: InterCom
Értékelés: 4/5

21 Jump Street – A kopasz osztag
Phil Lord és Chris Miller, a 21 Jump Street rendezői szerencsére belátták, hogy a gimiben álruhás rendőrként tevékenykedő nyomozók történetét nem érdemes túl komolyan venni, ezért inkább a Starsky és Hutch mozifilmet alapul véve csináltak egy paródiának is beillő filmet a széria alapötletéből. Már a Jonah Hill – Channing Tatum páros láttán röhögni támad kedvünk, annyira nem illenek össze, ráadásul gimisként kb. annyira hitelesek, mint Kozsó death metal énekesként. Ez már önmagában kellően erős humorforrás, de az alkotók szerencsére nagyon figyeltek a mai gimis viszonyokra is. Egy korban, amikor geeknek lenni menő, már nem biztos, hogy a kigyúrt, macsó csávók számítanak a suli cool figuráinak, ezért Tatum csak a lúzerek között kap helyet, míg Hillt a suli új sztárjai fogadják be maguk közé. Vannak itt bizarr drogos látomások, egészen abszurdra sikeredett Pán Péter-darab, drogos motorosok a sulibál közepén és egy egészen hajmeresztő házibuli, ráadásul a film csúcspontjaként még Johnny Depp is feltűnik egy cameo erejéig. Ritka jól sikerült akció-vígjáték, amiben minden szereplő örömmel csinál hülyét magából (Tatumnak például kifejezetten jól áll a bambaság), és még az sem zavaró, hogy a végén elég direkten reklámozzák be a készülő folytatást.

 

Rendezte: Phil Lord, Chris Miller
Szereplők: Jonah Hill, Channing Tatum, Brie Larson
Eredeti cím: 21 Jump Street
Korhatár: 16
Forgalmazza: InterCom
Értékelés: 4/5

A biztonság záloga
A biztonság záloga egy abszolút tipikus Jason Statham-akciófilm, és ezzel nagyjából mindent elmondtunk róla. Persze egy filmet nem illik lerázni ennyivel, ezért egy gyors magyarázat is tartozik ehhez: a film A szállító-trilógia emberszállítmányos történetét ötvözi a Statham-filmekben az utóbbi években megjelent komolyabb hangvétellel, és hősünk talán egy árnyalatnyival emberibb és sebezhetőbb, mint azt megszokhattuk tőle. Természetesen most is előbb lő, aztán kérdez, márpedig van kire lőnie. A matekzseni kislány életére kisebb hadsereggel törnek, Statham pedig teszi, amit ilyenkor tennie kell. Természetesen van valami történetszerűség is, de erre nem vesztegetnénk senki idejét, ahogy az alkotók sem tették.

 

Rendezte: Boaz Yakin
Szereplők: Jason Statham, Catherine Chan, Robert John Burke
Eredeti cím: Safe
Korhatár: 16
Forgalmazza: Pro Video
Értékelés: 2/5

Együtt élhetnénk
Öt ember hosszú barátsága, öt különböző probléma az öregedéssel: Claude szíve mára jóval gyengébb, mint lángoló szenvedélye. Jean megtagadja humanitárius kötelékeit – ilyen öregen már drága az életbiztosítás. Annie vissza akarja nyerni unokái szeretetét egy drága kerti medencével, Jeanne titkolja súlyos betegségét, Albert pedig nem akarja tudomásul venni, hogy a memóriája csúfot űz belőle. Ekkor merül fel bennük a kérdés: ha együtt élnének?
Az összeköltözés tűnik a legjobb megoldásnak, hiszen Claude fia már bérelt is egy szép szobát apjának az idősek otthonában, miközben Albert lánya menhelyre vitte apja kutyáját az ő megkérdezése nélkül – de egyelőre az öt barát közül egyik sem hajlandó feladni függetlenségét.

 

Rendezte: Stéphane Robelin
Szereplők: Pierre Richard, Jane Fonda, Geraldine Chaplin
Eredeti cím: Et si on vivait tous ensemble?
Korhatár: 12
Forgalmazza: Szuez Film

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése