AZ RTL-csoport rengeteg saját gyártású műsorral támadja be az őszt. A cél a műfajteremtés, így a csatorna vállalta, hogy kilép a komfortzónájából, hogy kísérletezzen kicsit. “Ezekben a formátumokban feltétlenül hiszünk, lehet, hogy nem lesz mindegyik hatalmas siker – ám azért bízunk benne –, de szinte minden új lesz a nézőknek. Rizikózunk” – mondta Kolosi Péter. Az őszt a hétfő óta futó 1 perc és nyersz indította. Amint a vetélkedő összes epizódja lement, kezdődik A konyhafőnök harmadik évada. Az előzetes alapján a séf továbbra is ÚGY fog nézni, Fördős Zé olykor átmegy killerbe, és talán soha ennyiszer nem használták még a kukát, mint most.
Istenes Bence a kerítő
Most szombaton visszatér a Gálvölgyi Show. A táncos, éneklős, tehetségkutató műsorok helyett a játékok és a párkeresés kapja a főszerepet az RTL-nél. Szintén most szombaton debütál a képernyőn Istenes Bence vezényletével a Vigyél el! párkereső. Ennek is megnéztük az első részét. Sok-sok miniruhás, szépségszalonból kilépett lány keresi a szuperférfit, hogy aztán együtt elutazzanak Cupido szigetére. Mindezt látványos díszletek között teszik. Mi pedig elkezdünk reménykedni, hogy talán ez csillapíthatja a Való Világ hiánya miatt keletkező trashfüggőségünket. Szintén szombatonként lesz látható a Gyertek át szombat este! vetélkedő, Sebestyén Balázs vezetésével.
Jennifer Aniston drámát, Lilu komolyabb műsort kapott
Ősszel indul Lilu műsora, a Keresem a családom! Mi pedig üdvözöljük a döntést, hogy ennyi szórakoztatóműsor után Lilu lehetőséget kapott, hogy egy komolyabb műfajban is kipróbálja magát. Az első adásból pedig úgy tűnik, hogy nagyon is sikeresen. A készítőknek sikerült belőniük a határt, így a Keresem a családom!-at, csak zsepivel lehet végignézni, viszont nem megy át szenzációhajhász magazinműsorba. “Nekem az édesapám már nem létezik” – mondja egy középkorú nő. “Én csak átölelném és fognám” – mondja egy idős férfi. Megható lesz, na.
Azért lesz tehetségkutató is, hiszen tél óta castingolják a versenyzőket a Hungary’s Got Talent versenyre. “Mi a WOW faktort keressük. Ez más lesz, mint a Csillag születik, hatalmas lesz a rácsodálkozás” – mondták a sajtótájékoztatón. A 2-3 perces promót elnézve, azért az ország lelkes hülyéi most is megtalálták az RTL Klub székházát, így aztán egy nő totál pucérra vetkőzik a színpadon. A zsűritől viszont sok beszólásra számíthatunk. Az előzetes alapján Kovács Patrícia, Csuja Imre és Linczényi Márk is megvillantja majd a karmait.
Soha nem indított ennyi hazai gyártású műsort az RTL klub. Amennyibe csak tudtunk, belenéztünk a csatorna 18. születésnapján, de toronymagasan A konyhafőnök Junior nyert nálunk, amit tuti beállítunk sorozatfelvételre. Jönnek a részletek.
Megzabáljuk! Indul a Konyhafőnök Junior
Az RTLII sem lesz már többé “az a csatorna, ahol a Való Világ megy” – ezt ígérték a vezetők a születésnapi bulin. Folytatódik a Showder Klub, lesz foci, Híradó, ide cuccolt át Pimasz úr, folytatódik a Heti Hetes, a Baló, és jön az idei őszi kedvenc műsorunk, A Konyhafőnök Junior. Cuki gyerekek, nagy odaadással, és némelyikük irtó profi módon veszi át a hatalmat a konyhában. A kicsiket ugyanúgy a Bernáth József, Vajda Pierre, Fördős Zé hármas zsűrizi, mint a felnőtteket. Lesz itt folyós cupcake, isteni lazac, gyönyörű tálalás, és feltálalt odaégett husi. Na meg ilyen beszólások: “Minden szakács arról álmodik, hogy feltaláljon valami újat, nálam egyszerre füstölt sütő, és folyt szét a sütemény.” Az RTLII-n debütál Nagy Feró műsora, a Partyzánok is, míg a Coolból teljesen sorozatcsatornát csinálnak.
Soha nem indított ennyi hazai gyártású műsort az RTL klub. Amennyibe csak tudtunk, belenéztünk a csatorna 18. születésnapján, de toronymagasan A konyhafőnök Junior nyert nálunk, amit tuti beállítunk sorozatfelvételre. Jönnek a részletek.
Jónak ígérkezik a Válótársak, de mi ez a butiquehotel.hu?
Két új magyar sorozattal támadja meg az őszt az RTL Klub. Az egyik egy sitcom, Gesztesi Máté, Fekete Réka, Hernádi Judit, Marjai Virág, Madár Tamás, Ódor Zsófi és Székhelyi József főszereplésével. A butiquehotel.hu nálunk a kifejezetten idegesítő kategóriába tartozik. Viszont akik szerették a Zimmer Feriben Reviczky Gábort, és még most is megnézik a Pasik ismétlését valamelyik RTL-csatornán, azok bizonyára odakapcsolnak majd.
A másik heti sorozat a Válótársak lesz. Sokan adtak újra esélyt a magyar sorozatoknak, leginkább a Társas játéknak és a Terápiának köszönhetően, szerintünk ezt a réteget szeretné megcélozni az RTL Klub a Válótársakkal. A főszerepekben Stohl András, Gubás Gabi, Scherer Péter, Balsai Móni, Lengyel Tamás és Földes Eszter láthatóak. A Válótársak három férfi elrontott házasságát mutatja be. Stohl a szuper apuka, nagyon menő bizniszman, de amint megkapargatjuk a felszínt, látjuk, hogy a szuperapu a fia meccsén a szertárban összefekszik a szeretőjével. Scherer Péter karaktere a tökéletes mintacsaládot fenntartó, papucs apuka, aki egyszerűen azzal megy a felesége agyára, hogy olyan, amilyen. Lengyel Tamás házassága pedig épp abban a szakaszban tart, amikor minden arról szól, hogy mikor lesz peteérése a feleségének. A pörgősnek ígérkező sorozatban ezt a három férfit nemcsak a munka köti össze, hanem az is, hogy az első epizód végén mindannyian egy közös lakásban találják magukat, feleség nélkül.
Mindenki nyugodjon meg, mert folytatódik a Barátok közt és az Éjjel-nappal Budapest. Egyébként ők – mármint az Éjjel-nappal Budapest produkció – vonultatták fel a legtöbb celebet a születésnapi partin, és szinte biztos, hogy a Lali nevű karaktert a Fővárosi Nagycirkusz öltöztette…