Sztárok

A Konyhafőnök: ő lopta be magát Bernáth József szívébe

A Konyhafőnök negyedik heti versenyzői már a középdöntőbe jutás küszöbén állnak. Ám a versenyzőknek ezúttal sem lesz könnyű megfőzniük a zsűrit, mindenesetre egyiküknek sikerült belopnia magát Bernáth József szívébe.

Egy könnyűnek látszó feladattal találják szembe magukat pénteken A Konyhafőnök versenyzői. “Ez egy nagyon jó minőségű francia lencse. Ebből kell nektek egy lencsefőzeléket feltéttel elkészíteni. Nagyon figyeljetek arra, hogy ez a lencsefőzelék tartalmazzon több elemet, mint egy főzelék és mint egy feltét. Legyen izgalmas ízekben, színekben, formákban. Ne felejtsétek, hogy ezen az ételen is múlhat, hogy bekerültök-e a középdöntőbe” – adta ki az első feladat előtti instrukciókat Bernáth József, akit nem könnyű lekenyerezni. Ám az egyik versenyzőnek most mégis sikerült. “Azokkal az ízekkel, amikkel ez a versenyző játszott a tányéron, engem elvarázsolt” – dicsérte meg az egyik játékost, a behatóan néző Bernáth József.

A Konyhafőnök: ezzel varázsolták el Bernáth Józsefet

Azt pedig, hogy milyen nehéz lenyűgözni a Bernáth Józsefből, Fördős Zéből és Vajda Pierre-ből álló zsűrit, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy pár hete A Konyhafőnök egyik versenyzője feladta a versenyt, mert nem bírta a nyomást. Annak ugyanis, aki megnyeri A Konyafőnököt, nemcsak főznie kell kifogástalanul, de a feszültséget is tudnia kell kezelni.

Galériánkban láthatsz pár fotót az RTL Klub főzőműsorának pénteki adásából:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top