Egy kicsit persze pontosítanom kell rögtön az elején. A Hurok igazából nem időutazós film, hanem időhurkos. Hogy mi a különbség? Az időhurkos filmekben nem feltétlenül szerepel időgép, hanem a főhős valamilyen megmagyarázhatatlan okból újra meg újra elkezdi ugyanazt az időszakot. Erre jó példa az Idétlen időkig, amiben Bill Murray mindig ugyanarra a napra ébred, hogy ebből az időcsapdából aztán csak a jobb emberré válással lépjen ki sok-sok idővel később. Tudományos magyarázatra hiába várunk, olyasmit nem kapunk/kaphatunk, de nem is ez a lényeg. Az időhurok és a történet újra és újra átélése többnyire azt szolgálja, hogy általa a főhős kénytelen legyen szembesülni élete rossz döntéseivel és azzal, hogy tévúton jár. Maga a hurok pedig nem átok, hanem esély arra, hogy mindent rendbe hozzon, és jobb emberként élhesse tovább az életét. Persze ehhez előbb ki kell jutnia belőle, ami sosem egyszerű.
Az idő hurka
A film főhőse Ádám, aki illegális anyagok csempészésével foglalkozik. Éppen a kedvesével, Annával tervez elvinni egy minden eddiginél masszívabb adagot, amit kivételesen a saját szakállára szeretne eladni, amikor a lány váratlanul bejelenti, hogy terhes, és ő nem szeretne menni. A vitájuk veszekedésbe torkollik, majd Annát elcsapja egy autó, közvetlenül Ádám szeme előtt. Ráadásul a nyomában van a csempészárut neki szállító Dezső is, aki nem szívleli, hogy “alkalmazottai” át akarták verni. Amikor már minden bukni látszik, Ádám a sorstól hirtelen kap egy új esélyt. Megmentheti nemcsak a saját, hanem a barátnője életét is, de ehhez előbb át kell látnia azt a szokatlan időhurkot, amibe került. Ettől a ponttól kezdve nehéz volna átadni a további történéseket, és nem is volna túl szép, ugyanis a film időutazása izgalmas kirakós játékként működik leginkább: melyik történés melyik történetszálra lesz hatással, és hogyan változnak a viszonyok a főhős egy-egy cselekedete által. Én imádom az efféle agyas mozikat, így eleve örömmel álltam az időhurok által felállított kérdések elé, csakhogy hamar eljutottam arra a pontra, hogy Madarász Isti rendezőnél az a legfőbb szabály, hogy nincs szabály.
A szabályrendszer
Az időhurkos filmek sikere elsősorban két tényezőn múlik: 1. Érdekel-e bennünket annyira a főhős, hogy végigizguljuk, amint újra és újra nekivág ugyanannak a feladatnak? 2. Működik-e a filmben egy sajátos belső logika, amire a néző is ráérez, és ezáltal tudja, hogy mik a játékszabályok ebben a különös, megrekedt univerzumban? Az Idétlen időkigben például elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Bill Murray mindig ugyanabban a kisvárosi hotelben fog ébredni, és ettől még a halál sem tudja megmenteni, ugyanaz a dal szól majd a rádióban ébredéskor, egy hóviharnak hála pedig képtelen lesz elhagyni a várost, és mindez egészen addig tart majd, amíg jobb emberré válva el nem hódítja kolleginája, a galamblelkű Andie MacDowell szívét. A szabályok egyértelműek voltak, így a néző is jól szórakozott azon, hogy a cinikus időjós hogyan próbálta kijátszani a rendszert, míg teljesen belefáradt a saját cinizmusába, és őszintén jobb emberré vált.
Sajnos a Hurok szabályrendszere korántsem ilyen egyértelmű. Azt nem merném állítani, hogy nincs neki, mert a rendező biztos le tudná vezetni nekem különféle grafikonokon, hogy melyik cselekedet melyik történetszálra milyen hatással volt, de az biztos, hogy a nézőtéren ülve leginkább csak kapkodtam a fejem, és zavartan pislogtam. Nem egyértelmű, hol is van a hurok fordulópontja, ráadásul a film azáltal is csavar egyet a műfaji formulán, hogy az időhurkok újra meg újra összeérnek, és a főhős nem csupán elölről kezd neki a feladatnak, hanem saját maga jövőbeli/múltbeli alteregóival is találkozik. Hogy ez így nem érthető? Nyugalom, a moziban ülve se leszel sokkal okosabb.
A bocsánatos és a nem bocsánatos bűn
Ezt azonban még meg tudnám bocsátani a filmnek, hiszen a megmagyarázhatatlanság olykor hozzátartozik a műfajhoz (lásd például a hazánkban kevésbé ismert Triangle című filmet), és ettől még simán lehetne jó kis mindfuck mozi a Hurok. A nagyobb probléma az, hogy a főhőséért egyszerűen nem tudtam izgulni egy fikarcnyit sem. A rendező összesen annyit tett azért, hogy Ádámot szimpatikussá tegye, hogy a film elején a srác megkínál a metrón egy hajléktalant a bagettjéből, ezzel is jelezve, hogy azért neki van szíve. Ez azonban nagyon kevés, ugyanis a karakter szinte minden más helyzetben igazi seggfejként viselkedik. Nem cinikus, életunt fickóként, mint Bill Murray az Idétlen időkigben, hanem olyan alakként, akinek nem tudtam és nem is akartam megbocsátani a jellemhibáit. Amikor lazán lepattintaná a barátnőjét pusztán azért, mert a lány terhes, vagy amikor simán otthagyja a lányt, miután átgázolt rajta egy autó, azok olyan tettek, melyek után én már nem tudtam őszintén szurkolni azért, hogy Ádám helyrehozza a dolgait.
Látszólag a fiú problémáira az a megoldás, ha megtanulja őszintén szeretni Annát, de én inkább azt láttam, hogy csak azért akarta szeretni, hogy ezáltal élje túl a bizarr történéseket. A film egy pontján pedig úgy számol le a saját rosszabbik énjével, hogy a jelenet kegyetlenségére és a hidegvérre, ahogyan azt megteszi, egyszerűen nincsenek szavak. Ez azonban nem az Ádámot alakító és a tévézőknek leginkább a Jóban Rosszbanból ismert Száraz Dénes hibája, aki karizmatikus játékával egyértelműen dob a filmen, és a párját alakító Martinovics Dorinának (akit a Társas játékból ismerhetünk) is jól áll a nagy vászon. Itt bizony a forgatókönyv a ludas, amely nem vette figyelembe, hogy egy ilyen csavaros úton csak olyan hőst követünk szívesen, aki érdemes a figyelmünkre. Egy önző, pitiáner és kegyetlen bűnöző nem ilyen alak.
Hajszálon múlott
Ettől függetlenül nem tudtam haragudni a Hurokra. Végre egy kreativitásra épülő magyar film, ami nemcsak műfaj-, hanem színészválasztásában is bátor, van sodrása, stílusa és hangulata, valamint szinte képtelenség unatkozni rajta. Nagyon szeretném azt írni, hogy végre van egy jó időutazós/időhurkos filmünk, de sajnos az sem lenne igaz. A film ehhez adósunk marad egy szerethető főhőssel.