Már gyerekkoromban szerettem a könyveit, mindig kéznél volt vagy a Ha én felnőtt volnék, vagy az Örülj, hogy kislány! Tőle tudtam, hogy jó, hogy lánynak születtem, és a Bertalan és Barnabás könyv miatt akartam az egy szem tacskónk mellé másikat. Emlékszem, alig voltam 8 éves, amikor a Kire ütött ez a gyerek? című könyvet elolvastam nagyjából kilencvenhatszor egymás után, mert annyira magamra és a családomra ismertem benne. Az ovi utolsó évében pedig a szüleimnek kellett felolvasnia minden este a Már iskolás vagyok könyvből, mert abból merítettem erőt a Nagy és Félelmetes Iskolához.
Aztán azzal nyertem prózamondó versenyt hatodikban, hogy A lemez két oldalából adtam elő három oldalt. Felnőttként pedig már megértettem, miről írt a Mosolyogni tessék! könyvben, és a gyerekeimnek én is lelkesen olvasom esténként a Janikovszky-könyveket. Végigkíséri könyveivel az életemet, mindig része volt, és azt hiszem, ez már így is marad. És én csak egy vagyok a világon lévő kismillió ember közül, akinek Janikovszky Éva ugyanilyen meghatározó személlyé vált az életében, a könyvein keresztül.
A varázsát felnőtt fejjel abban fejtettem meg, hogy tökéletes éleslátással derítette fel a gyerek-felnőtt kapcsolat rejtelmeit. Pszichológusabb volt bármelyik pszichológusnál, ahogy pontosan rávilágított a visszásságokra és logikátlanságokra a szülők viselkedésében. Kifigurázta, humorral hintette meg az amúgy véresen komoly témát, hogy mi mozgatja a szülőket, és hogy működnek a gyerekek. A könyveit figyelmesen olvasva felismerhetjük azt, hogy hol vesztettük el a saját gyermeki énünket, és talán kicsit vissza is találhatunk hozzá úgy, hogy jót nevetünk saját magunkon. Az ő történetei jobbak, mint bármelyik szülői kézikönyv, ha az igazi szülőségről szeretnénk olvasni és ha jobban meg szeretnénk érteni a gyerekeinket.
Engem tulajdonképpen kezdettől mindig ugyanaz – az ember – érdekelt. Az egyetemen azért tanultam szociológiát, lélektant és pedagógiát is, hogy jobban megértsem. A kiadóban ez a szenvedély a gyerekek köré összpontosult. Az enyém a világ legjobb közönsége. A gyerekek már azért is hálásak, ha valaki végighallgatja őket. Évek óta ugyanabba az óvodába járok élményekért, tanulni, barátkozni. Ott látom, hogy a gyerekek milyen boldogan beszélgetnek. Engem pedig a bennük élő, de általuk többnyire meg sem fogalmazott – és mindenképpen megválaszolatlan – kérdések érdekelnek.
Nem gyerekkönyvek írójaként kezdte a pályafutását, érettségi után még újságíró szeretett volna lenni, de egy év alatt belátta, hogy nem neki való, és inkább elment Szegedre egyetemre, filozófiát és néprajzot tanulni. Ezt követte az ELTE filozófia, pszichológia és politikai gazdagság szak, ahonnan tanári diplomával indult neki az életnek. Kis minisztériumi kitérő után került a Móra Könyvkiadóhoz, ahol 30 évig lektor, majd főszerkesztő volt.
90. születésnapján a legnagyobb tisztelettel emlékezünk rá, idézeteiből gyűjtve egy csokornyit. Azokból, amelyek elkísértek az életünkben, és nagy hatással voltak ránk, az önismeretünkre és a saját szüleinkkel való kapcsolatunkra.
“A felnőttek mindent előre tudnak. Azt is, hogy leesem onnan, azt is, hogy összetöröm, azt is, hogy felgyújtom, azt is, hogy kiöntöm, azt is, hogy megfázom, azt is, hogy tönkreteszem, és azt is, hogy nem lesz ennek jó vége. Csak azt nem értem, hogy akkor miért mérgesek, amikor a végén igazuk lesz.”
***
“Jó annak, aki mindig kitalálja, hogy ki minek örül! De sokszor még azt is nehéz kitalálni, hogy én minek örülök.”
“Énszerintem az élet elég tűrhető, és nem kell vele az embert folyton ijesztgetni, én elég jól érzem magam az életben, ha nem is látszik rajtam.”
***
“Misu arra gondolt, hogy az ilyen piros lányok teljesen kiismerhetetlenek. Például nem szereti, ha megkérdezik tőle, hogy mi újság, viszont ha nem kérdezik, akkor mindig szívesen elmeséli.”
***
“Mert hiába mondják azt a felnőttek, hogy addig örülj, amíg gyerek vagy, minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy felnőttnek lenni sokkal jobb.”
***
“Nálunk az úgy van, hogy ha krimi megy a tévében, akkor én kicsi vagyok, a Bori meg nagy, de ha le kell szedni a pókot a falról, akkor mégis én vagyok a fiú, és ő a lány.”
“Igazán furcsa, hogy az ember csak végighallgatni unja többször ugyanazt a történetet, de elmesélni nem unja, sőt minél többször meséli el, annál jobban tetszik neki.”
***
“…sajnos az én apukámat nem érdekli, hogy a más gyereke mit csinál. Az csak akkor érdekes neki, ha a más gyereke véletlenül nem csinál semmit.”
***
“Nem tudom, miért van az, hogy a felnőtt csak akkor igazán boldog, ha a gyerek jól viseli magát. Mi öröm van abban? Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék.”
***
“Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly – minden eshetőségre készen –, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly meggyőződésem szerint mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy.”
Olvass még többet Janikovszky Éváról:
- Mosolyogni tessék! Janikovszky Éva nem adta meg magát
- Janikovszky Éva: A porszívó-fűnyíró-helikopter
- Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék!