VOLT Fesztivál 2017: már csak Fritz Kalkbrenner miatt se hagyd ki!

czv | 2017. Június 29.
Soproni születésű vagyok, így a VOLT fesztivál nálam kötelező nyári program, amit idén már csak Fritz Kalkbrenner miatt sem hagynék ki.

Kicsit későn, csak a 2008-as Berlin Calling című film hatására fedeztem fel a Kalkbrenner fivéreket, Paul és Fritz Kalkbrennert, de azóta minden zenelistámban ott vannak. Kettejüknek köszönheti a világ a Sky and Sand című technotracket, azt a számot, amiben Fritz Kalkbrenner zseniálisan mély hangját először meghallottam. 

Fritz Kalkbrenner 1981-ben született Kelet-Berlinben, a híres kommunista festő, Fritz Eisel unokájaként. 2002-ben még csak újságíróként foglalkozott a zenével, 2003-ban azonban már az éneklésbe is belekóstolt (Sascha Funke Brave albumán énekelt). Az áttörést 2008 hozta el számára, amikor testvérével, Paul Kalkbrennerrel producerként vágtak bele a Paul életét bemutató Berlin Callingba. A gigasiker után, 2010-ben jött ki első albuma, a Here Today Gone Tomorrow.

Hatalmas áttörést hozott számára a 2012-es év is, amikor kiadta második albumát, a Sick Travellin’-t. A fiatal előadó ezek után sem fáradt el, harmadik albuma, a Ways Over Water egy újabb bizonyíték volt arra, hogy Fritz Kalkbrennertől még rengeteget fogunk kapni – és kaptunk is, 2016-ban a Grand Départ-t. Most pedig a VOLT fesztiválon mutatja meg, mit tud! OMG!

Ezeket hallgassátok!

 

 

 

 

Exit mobile version