Te, aki a szembe sávban kielőzöd az egész sort, te mire gondolsz?!

Horowitz Katalin | 2017. Szeptember 21.
A magyar közlekedéssel kapcsolatban panaszkodni körülbelül annyira eredeti dolog, mint a magyar focit szidni. Vannak azonban olyan mélységek, amikor mégis azt kell mondani: itt álljunk meg!

Nem tudom, mi történik Magyarország útjain, de valami borzasztó trend figyelhető meg már hónapok óta. Közel húsz éve vezetek, így volt alkalmam látni tapló vezetőt eleget. De, ami mostanában zajlik, az túlmutat minden korábbin. Arra gondolok, hogy mostanság napi szinten több olyan esetet látok, mint régen egy hét alatt.

Vegyük a mai reggelt: óriási dugó, hiszen esik az eső, és ilyenkor azok, akik nem közlekedési eszköznek, hanem négykerekű esőkabátnak használják az autót, pánikba esnek. Vizes, csúszik, ajajj, menjünk inkább csak lépésben. De azért be ne jöjjön elém más, mert haladni is akarok, szóval aki esetleg egy kocsibejáróból próbálkozna az útra lekanyarodni, azt be nem engedem, hát ELSŐBBSÉGEM van!

Egy fél utcányi ember ma reggeli arckifejezése látható a képen (Fotó: Tumblr)

Persze, az elsőbbség fontos dolog, azt meg kell adni, ha a helyzet úgy hozza. De például a piros lámpánál araszolva igazán tökmindegy, hogy 4,2 másodpercet is akár várni kell, hogy a forgalomba bejutni próbáló autós kollégát beengedjük. De neeeem, rá kell zárni a sávot, nehogy idejöjjön és ELÉM álljon be. (Még mielőtt: a szóban forgó esetnek csupán szemtanúja voltam, nem az út szélén hagyott autós sértettsége beszél belőlem).

Ez egyébként szintén megfigyelhető akkor, ha elfogy az egyik sáv és az úgynevezett cipzárazás módszerével kellene összefésülni a két oszlopnyi autót. Nálunk civilizáltabb országokban ez gond nélkül megy, olyan fokú automatizmussal, mint a zebra előtti lassítás, illetve a gyalogosok átengedése. Németországban Reißverschlusssystemnek nevezik a gyakorlatot, amelynek éppen az a célja, hogy a dugóban araszoló autósok életét megkönnyítse. Magyarországon persze az erősebb kutya autózik, örüljön a gyalogos puhatestűje, ha Usain Boltot megszégyenítő sprinttel átér a zebrán, mielőtt visszakettő-padlógázzal átszáguldunk rajta. A sávot váltókkal ugyanez a helyzet, elég egy villogó index és az addig békésen poroszkáló kocsisor összeszokott szekértáborrá változik, ide te ugyan nem fogsz bejönni, kis barátom, majd megvárod szépen, amíg mindenki elment a rendkívül fontos dolgára, utána meg lehet autózgatni.

A németeknél nem mai keletű dolog a „cipzárazás” (Fotó: German Embassy New York)

Ezt a legtöbb ember fásult lemondással veszi tudomásul, annyira általánossá vált gyakorlatról van szó. Ha mégis lenne egy-két irgalmas szamaritánus, aki két-három villantással jelzi, hogy elé be lehet hajtani, mögötte felharsannak a dudák, mutogatnak, pofákat vágnak. Pedig ő az egyetlen normális, aki szembemegy a tömeggel.

Apropó szembe: a mai reggel olyat láttam, amire az elmúlt két szűk évtized alatt levezetett párszázezer kilométer során még nem volt példa. Adott egy STOP-táblás kereszteződés, a magasabb rendű úton hosszú kocsisorral. Az alsóbbrendű utcáról is érkeznek autók, akik engedelmesen megállnak a STOP-nál és várják a megszánást, hogy valaki kegyet gyakoroljon és beengedje őket a sorba. Van, aki egyenesen menne, ők morognak, hogy a sok indexelő miatt akár másfél-két percet is várniuk kell.

Érkezik az egyes autó, egy divatos szürke hibrid formájában. Na ő nem fog várakozni, mint a parasztok, dolga van, menni kell, ezek a zsellérek meg itt álldigálnak. Nosza, irány a szembejövő sáv, ahol közel száz méteren keresztül halad a forgalommal szembe, a várakozó autósok mellett. Az arcomon döbbenettel figyelem, és azon gondolkodom, na most mi történne, ha a sarkon befordulna egy rendőrautó. Vagy csak egy másik jármű, aki joggal gondolná, hogy a sávjában nem kell szembejövőkre számítani.

Ez csak egyetlen bunkó autós, gondolom ezen a ponton, amikor további két kocsi is követi a példát. A kétirányú utcát közfelkiáltással egyirányú kétsávossá alakítják, aztán, aki éppen a másik irányba menne, az dögöljön meg, a szomszéd mindig zöldebb tehenével együtt, természetesen. Szorítom a kormányt, az ujjam fehéredik a tehetetlen dühtől, hogy nem tudok odamenni hozzájuk és olaszos temperamentummal elmondani nekik, hogy mit gondolok arról, amit tesznek.

A szürke hibrid áterőszakoskodja magát a kereszteződésen és eltűnik a forgalomban. Az őt követő két autó viszont megtorpan, amikor a sarkon egy áruszállító furgon próbálna bekanyarodni. A sofőrje lefékez, amikor döbbenten észreveszi a két betolakodót. Gyorsan kinéz az út szélére, hátha benézett egy egyirányú utcát. Rájön, hogy semmi ilyenről nincs szó, csupán a magyar bunkóság két iskolapéldájával néz épp farkasszemet. Azok nem mozdulnak. A szám sarka remegni kezd az idegtől. Tolassatok már vissza! Vagy húzódjatok le az út szélére, ha már ekkora taplók vagytok!

Semmi ilyen nem történik. Az áruszállító dudál, villog, a sofőr mutogat. A két sávfoglaló rendületlenül nem mozdul. Végül a furgon vezetője megtörik és enged. Hátramenetbe kapcsol és visszatolat a kereszteződésbe. Mögötte dudálás, mutogatás, voltaképpen teljes joggal, de a két „szembesávos” rendíthetetlen. Megnyílik előttük az út, megindulnak, szemük előre szegezve, nehogy a teljes joggal tiltakozó furgonos szemébe kelljen nézniük. Az egyik a kereszteződés közepén nagyot fékez, amikor egy jobbról szabályosan érkező autós majdnem telibe találja, hiszen nem számított rá, hogy a STOP-tábla mögül eléhajt valaki, egy nem létező szellemsávban.

A két bunkó eltűnik,a furgonos is végre befordul, és elhajt. Csak néhány percig tartott a fenti jelenet, lehet, arra mégis elég volt, hogy a szemtanúk beharapott szájjal, pattanásig feszült idegekkel folytassák az útjukat – lásd még: ez a nap is jól kezdődik.

Elérem a STOP-táblát, indexelek, megállok. Balról csillogó városi terepjáró érkezik, lépésben, mögötte várakozó autók tucatjai araszolnak, hogy megálljanak az egy sarokkal arrébb lévő piros lámpán. Mérlegelem a helyzetet és pici gázt adok, úgy tűnik, simán be fogok férni, végre egy normális ember, aki beenged. De nem, ő is rájön, miben sántikálok, rájön, hogy én AZ Ő HELYÉRE PÁLYÁZOM! Padlógázzal betömi a rést a sorban, majd éppen előttem megáll. Nem néz a szemembe, mereven előre mered. Elsőbbsége felsőbbrendű tudatában halad tovább. MEGVÉDTE A HELYÉT A BETOLAKODÓTÓL!

Ennyit a sok lúdról meg a disznókról. Ja, meg a civilizált közlekedés reményéről….

Exit mobile version