Lehallgatásra képesek a gyerekeknek szánt okosórák, ezért a németek betiltják őket

nlc | 2017. November 20.
Disztópiába illő fordulat következett be Németországban, ahol a telekommunikációs ügynökség betiltotta a gyerekeknek szánt okosórákat, és arra kéri a szülőket, hogy minden ilyen eszközt semmisítsenek meg. A kütyük ugyanis remek lehallgatókészülékek lehetnek.

A Bundesnetzagentur szerint a gyerekeknek szánt okosórák gyakorlatilag lehallgatókészülékként működhetnek, mert beléjük épített hangfunkcióik vannak, például a telefonálás miatt beépített mikrofonnal rendelkeznek. De nem csak ez a baj az eszközökkel. A BEUC nevű európai fogyasztóvédelmi szervezet korábban azt is kifogásolta, hogy az órák GPS-funkcióján keresztül a gyerekek tartózkodási helye is könnyen hozzáférhető.

Ezeknek az eszközöknek az informatikai biztonsága igen gyenge lábakon áll, a szakértők szerint könnyedén feltörhetők, és általában az se világos, hogyan kezelik a begyűjtött adatokat. A BEUC vizsgálata szerint az egyik gyártó például titkosítatlan formában küldte el a gyerekek adatait kínai szerverekre. A németek ezért úgy döntöttek, hogy meg kell semmisíteni a gyerekeknek vett okosórákat, a továbbiak eladását pedig be kell tiltani addig, amíg nem lesznek biztonságosabbak a kütyük. 

(via The Verge)

Exit mobile version