A mi családunkban az első kutyánk, Bundus volt a grincs: hiába igyekeztünk hosszú éveken át minden módon megszerettetni vele a karácsony ünnepét, sehogy sem sikerült. Rendszeresen ugatta a fenyőfát, ami nemcsak hogy bepofátlankodott az életterébe, de még nagy is volt és zöld, ráadásul egy időre a főszerepet is átvette tőle az életünkben.
Épp ezért bosszúból, vagy csak azért, hogy elérje, hogy végre ismét mindenki rá figyeljen, mindig lebontotta az alsó ágakra nagy nehezen felapplikált díszítést – nagyjából úgy szájmagasságig. Az áldatlan állapot és ezzel együtt a Bundus–karácsony szembenállás csak azután változott meg, mikor apukám kitalálta, hogy a kutya ajándékát is becsomagolva odateszi a fa alá.
Merthogy Bundusnak kezdettől fogva járt a karácsonyi velős csont, de addig azt mindig a konyhában, a külön tálkájába kapta meg. Most viszont jó alaposan becsomagoltuk neki, odapakoltuk a többi masnis kis csomag mellé és vártunk. És láss csodát! Az első alkalommal, mikor így tettünk, az addig harcias kiskutyánk átváltozott angyalkává: nagy izgalommal szagolgatta a fa alját, a csomagot és a környékét, és várt. Csöndben. Lógó nyelvvel. Egészen addig, míg el nem jött az ő pillanata, és ki nem bontottuk neki a jól megérdemelt velős csontját.
Nos, a most következő négylábúakat egy kicsit talán nehezebb lesz kiengesztelni, és a frusztrációk forrása sem annyira az ünnepnek, a fának vagy az ezzel járó izgalomnak köszönhető, sokkal inkább annak, hogy gazdájuk beöltöztette őket, no de annyi baj legyen! Érdemes végignézni a durcás ábrázatukról készült fotókat, mert garantáltan jobb kedvre derülsz!
Képek forrása: Sad and Useless Humor
