Az átváltoztatás mesterei, akik órákon keresztül a színészre „tapadnak”

Miért dicsérik világszerte mindenütt Gary Oldman maszkját Winston Churchillként?
Ezek a legnehezebb maszkok, hiszen egy világszerte ismert arcot kell úgy megváltoztatniuk, hogy egy másik világszerte ismert arcra hasonlítson. Kazuhiro Tsuji tényleg elképesztő munkát végzett A legsötétebb órában.

Anthony Hopkins Hitchock-maszkja volt még hasonló, bár az nem volt ennyire eltalált. Ez szándékosan alakult így, mert a stúdió úgy érezte, hogy ha már leszerződtette Anthony Hopkinst a főszerepre, akkor legyen a színész is felismerhető a maszk mögött. A maszk első verziója még sokkal jobban hasonlított Hitchcockra, de később produceri utasításra „hopkinsosította” Howard Berger maszkmester. Ugyanez volt a helyzet Leonardo DiCaprióval is a J. Edgar című Clint Eastwood-filmben, amelyben az FBI egykori, rettegett igazgatójává változtatták át, de szándékosan hagytak belőle annyit, hogy azért maga DiCaprio is felismerhető legyen a maszk mögött. Ez a „minek fizetünk ki milliókat egy sztárért, ha aztán felismerhetetlenné tesszük a maszk mögött?”-hozzáállás már régóta jelen van a szakmában.

Te hogyan definiálnád a maszkmester fogalmát?
A maszkmester alatt azt értjük, aki nemcsak festékkel, hanem háromdimenziós protézisekkel változtatja át hitelesen egy színész arcát, fejét vagy akár az egész testét. Ebbe beletartozik az öregítés, kövérítés, kopaszítás, a különböző arcszőrzetek, sebek készítése, szörnnyé változtatás stb.

Milyen anyagokkal dolgoztok?
A mai maszkok túlnyomó többsége már szilikonból készül, egy speciális kapszulázott anyagból. Ugyanazzal a súllyal és lágysággal rendelkezik, mint az emberi bőr, ezáltal ha felragasztják egy színész arcára, akkor együtt tud mozogni vele. Azt sokszor elfelejtik az emberek, hogy a maszkmesterség nem olyan, mint a Mission: Impossible-filmekben, ahol felhúznak egy maszkot a színészre, és kész is a dolog, hanem darabokban helyezik fel. A színészről vesznek egy fejlenyomatot, arra megmintázzák a kívánt arcot, majd a kész maszkot részekre bontják, öntőformák készülnek, és az ezekből öntött lágy protéziseket a színészre darabonként ragasztják fel egy időigényes eljárás során. Ehhez lényegében gyógyászati szintű ragasztót használunk, speciális festékeket, fixálókat, amikre Amerikában egy egész iparág épült. A színész arcát általában bekenik előtte egy olyan krémmel, amely védelmet nyújt a bőrnek, és aztán jön a többórás munka a felragasztással, ahol minden négyzetmilliméteren alaposan átmennek.

A maszkokat nem könnyű feltenni. Mi a helyzet akkor, amikor le kell venni őket?

Ez is sokáig tart, hiszen óvatosan, türelmesen, a megfelelő oldószerek használatával kell leoldani, nem lehet csak úgy letépni, hiszen a színész az arcából él. Az, hogy egy forgatáson akár többtucatnyi alkalommal felhelyezik rá a maszkot, már eleve rosszat tesz a bőrének, amit nem szabad súlyosbítani azzal, ha helytelenül szedik le. A szilikon alatt nem lélegzik a bőr, ami eleve kellemetlen, és hiába kíméletesek az oldószerek, ezek mégiscsak kemikáliák, amik száríthatják vagy irritálhatják a bőrt.

Mióta használnak szilikont a szakmában?
A filmtörténet kezdetén főleg viasz- és gyurmaanyagokat használtak, utána jött a harmincas években a vatta és a latex, később maradt a formába öntött latex, majd a negyvenes évektől egészen a kilencvenes évekig a hablatexet használták. A szilikon lényegében 1994-ben tört be A szenvedélyek viharában című filmmel, ahol az öreg indiánt és a film végén az idős Brad Pittet maszkírozták ezzel az anyaggal, és azóta is főleg ezt használják világszerte. A hablatex pozitívuma volt, hogy nagyon könnyű, és fel tudja szívni az izzadságot, viszont van egy sárgás-fehéres matt, opálos színe, amit nagy kihívás volt festéssel bőrszerűvé varázsolni. Igazából úgy nézett ki, mint egy sárga szivacs. Nagyon nagy tehetség kellett, hogy ebből a döglött anyagból valami élőt készítsenek. A szilikon komponensei majdnem áttetszőek, és sokkal könnyebb őket megszínezni és bőrszerűvé változtatni. Átsüt rajta a fény, így ha szilikonból készítesz fület, az tényleg olyan, mint egy emberi fül.

Mit csinál egy maszkmester aközött, hogy felteszi a maszkot, és este leveszi a színészről?
Mindenki azt hiszi, hogy egész nap lógatjuk a lábunk, de ez nem így van. A szilikon alatt rengeteg izzadság gyűlhet össze a színész bőrén, és nagy melegben ez rémálommá tud válni. Az izzadság hatására a maszk alatt buborékok jelenthetnek meg, vagy elválhat egy leragasztott él, szóval a maszkmesternek egész nap készenlétben kell állni, hogy szükség esetén azonnal javítsa a megjelenő hibákat. A maszkmester az egyik, aki a legkorábban érkezik a forgatásra, és ő az, aki utoljára távozik onnan. A maszkmester(ek) és a színész már három-négy órával korábban ott vannak, hogy mire a többiek dolgozni kezdenek, ők már startra készen álljanak. Este pedig már mindenki csomagol, amikor mi elkezdjük leszedni a maszkot.

Enni vagy inni lehet ezekben a maszkokban?
Inni legtöbbször csak szívószállal szabad, mert a víz leoldhatja a szájszéleket. Az evés esetében pedig a szószos ételektől szigorúan el van tiltva a színész, mert azok olajossága szintén rossz hatással van a maszkra. Falatokra vágott, száraz ételek azért engedélyezettek. Elterjedt sztori, hogy amikor Robert De Niro a Frankenstein forgatásán elkezdett szaftos csirkeszárnyat enni, mindenki rémülten nézte a stábban, ahogy szabályosan elvált a szája körül a maszk. Az órák alatt felépített maszkot nagyon könnyű ám tönkretenni.

Lehetetlen olyan maszkot készíteni, amelyben a színész akár aludni is tud, így nem kell mindennap újra felrakni?
Maximum úgy tartom elképzelhetőnek, ha a színész végig úgy alszik, mint Drakula a koporsójában, vagyis a hátán egy kemény ágyon, és egyáltalán nem mozgatja a fejét. (nevet) Szóval elméletileg működhetne, de ez olyan igénybevételt jelent az ember arcbőrének, hogy a színész akkor is le akarja venni, ha tudja, hogy másnap újra át kell élnie a többórás felrakási procedúrát. Napi tíz-tizenkét órát töltenek maszkban, amihez még hozzájön a felrakás és leszedés is, így nagyra értékelik azt a kevés időt, amit a maszkon kívül tölthetnek.

Máshogy kell játszania egy színésznek maszkban, mint anélkül?
Ezeket a protéziseket meg kell tanulni mozgatni. Ezt tükör előtt lehet gyakorolni, vagy vannak azok a színészek, mint Gary Oldman, Ron Perlman vagy Doug Jones, akiknek már sokévnyi rutinjuk van a maszkos munkákban. Ezekben a maszkokban a színészeknek kicsit túl kell játszaniuk, ugyanis meg kell mozdítaniuk az arcukon lévő pluszréteget is. Ugyanakkor tudniuk kell, mi az, ami már sok, és mi az, ami még kevés. Gary Oldman attól is nagyszerű színész, mert megtanult nagyon finom érzéseket is megjeleníteni egy centi gumi alatt. Nem elég egy szuper maszkmester, egy szuper színész is kell hozzá.

A kamerák fejlődése és a 4K felbontás megjelenése mennyiben érintette a maszkmesterek munkáját?
Szilikonnal már olyan hatást lehet elérni, hogy a mai mindent látó, az utolsó pattanást is megmutató 4K-s kamerák szuper közeli képeinél is hiteles marad a maszk. Persze ehhez sokszor a maszkmesterek tényleg nagyítóval, milliméterről milliméterre mennek át a maszkon. Régebben a celluloid (filmtekercs) grízességével és a különféle laborelőhívási technikákkal el lehetett mismásolni egy-két nem annyira jól sikerült maszkot, de ma már ez nem lehetséges. A mai videós, realista, digitális képek rögtön megmutatják a hibákat.

Van, amikor a munkátok a nagyközönség számára észrevétlen marad…
A jó maszkmesteri munka az, amikor a néző nem veszi észre, hogy „becsapták”. Robert De Niro punk frizurája láttán a Taxisofőrben maximum a fodrászt dicsérték volna meg a nézők, pedig a színész nem borotválta le a haját, hanem Dick Smith csinált neki kopasz fejet és hozzá a taréjt, és ezt senki sem tudta. A hazánkban a szocializmus idején betiltott Az ördögűző kapcsán mindenki az ördögi kislányt dicsérte, pedig ennél nagyobb teljesítmény volt a negyvenes Max Von Sydow-ból hetvenes papot varázsolni, de Smith kezei között az öregítés annyira meggyőző volt, hogy a nézők nem vették észre. Marlon Brando is negyvenes éveiben járt, amikor eljátszotta a Keresztapát. Dick újra meg újra csodát tett.

Azért bármennyire jó is egy maszk, ha valóban létező embert utánoz, akkor sosem lehet ugyanolyan. Bár ragyogó maszkot láthatunk Gary Oldmanen A legsötétebb órában, nem hiszem, hogy bárki is összekeverné őt a valódi Winston Churchill-lel…
A maszkmester dolga az, hogy a lehető legközelebb hozza a színész arcát ahhoz, akit el kell játszania. Erre talán tökéletes példa az All the Way című tévéfilm, amiben Bryan Cranstont úgy változtatták át Lyndon B. Johnsonná, hogy a színész a lehetőségekhez képest a legközelebb került az amerikai elnökhöz. A színészt már nem lehet felismerni, de még nem is teljesen Lyndon B. Johnson. Ugyanez volt a helyzet a Looper című filmmel, ahol Joseph Gordon-Levittot alakították át a fiatal Bruce Willisszé.

Egy másik híres maszk az utóbbi időből Az igazi csodában látható, ahol A szoba angyalarcú gyerekszínészét, Jacob Tremblayt kellett átalakítani egy beteg kisfiúvá.
Ennél a maszknál kicsit finomítottak, ugyanis a valóságban az ilyen betegségben szenvedő gyerekek jellemzően durvábban néznek ki, mint amit a filmben láthatunk, viszont itt fontos volt, hogy Auggie karaktere nagyon szerethető legyen. Ez a maszk már csak azért is komoly kihívás volt, mert normál esetben egy ilyen kaliberű munka három-négy óra alatt készül el, de itt el kellett készülniük vele mindennap másfél-két órán belül. Szigorúan szabályozva van, hogy egy gyerekszínésszel  naponta hány órát lehet dolgozni, és képtelenség, hogy ebből a kevés időből három-négy óra rámenjen csupán a maszk felrakására. Ráadásul egy olyan maszkot kellett építeni, amely egy beépített damilos eszközzel le tudta húzni Auggie szeme körül a bőrt, hogy hitelesebb legyen a betegség torzító hatása.

És mi a helyzet a teljes testmaszkokkal, amikor nemcsak az arcot, hanem a színész teljes testét át kell alakítani?
Ha ruha van a színészen, akkor valamivel könnyebb a helyzet, mert csak a kilátszó részeknél kell tökéletes munkát végezni. A ruha alatt a maszkmester dolga „csupán” annyi, hogy megadja a test formáját és viselkedését. De ha olyan a szituáció, amikor a színészen nincs vagy alig van ruha, mint Robert De Nirón a Frankensteinben a karakter születésekor, vagy Jennifer Lawrence-en az X-Men-filmekben, netán Dave Bautista esetében A galaxis őrzőiben, az elképesztő macera. Ilyenkor négy-öt ember dolgozik a színészen, és öntapadós, 3D-s protéziseket, lényegében matricákat készítenek, és azokat teszik fel nap mint nap a színész testére. Ilyenkor a feje búbjától a talpáig ezekkel a domború tetoválásokkal van körberagasztva, szóval képzelheted, mennyire kellemetlen lehet, és ezeket még tökéletesre kell festeniük, valamint a nap végén le is kell vakarni valahogy…

Belebújós jelmezekkel nem kerülhető el ez a macera?
Szörnyek esetében, ahol a testalkatnak nem kell egyeznie a színészével, gyakran előre elkészített, belebújós részekből áll össze a dolog. Azonban ma már találunk arra is példát, hogy a testalkattal egyező maszk is megoldható lehet belebújós módszerrel. Jennifer Lawrence-re Mystique karaktere esetében az X-Men: Az elsőkben még mindennap hét óra alatt ragasztották fel a pikkelyeket. Lawrence-ből közben nagy sztár lett, és a következő film, Az eljövendő múlt napjai előtt kijelentette, hogy ő erre a macerára nem hajlandó még egyszer, ezért készítettek neki egy bebújós változatot, vagyis egy testhez álló, előre befestett és pikkelyezett ruhát húzott magára, ezt dolgozták össze a fejjel és a kezekkel. Viszont ez a ruha sokszor nem úgy gyűrődik, mint a bőr, ezért a digitális utómunka során sokszor számítógéppel kellett javítani a látványt, hogy hiteles maradjon.

A CGI és a maszkmesterek jól kiegészítik egymást, vagy inkább egymás ellenségei?
Régen nem igazán volt lehetőség az utólagos javításra, ma azonban már viszonylag sokszor belenyúlnak digitális utómunkával is a maszkmesterek munkájába, parókák széleit, egy-egy makacs, felvillanó élt kipucolva. Ennek azonban olykor következményei vannak. Guillermo del Toro filmjében, A víz érintésében hiába viselt Doug Jones teljes, látványos és tökéletes testmaszkot, a digitális utómunkák miatt mégsem jelölték a filmet maszkmesteri Oscarra.

Vannak olyan meglepő területek, ahol nem gondolnánk, hogy a filmekben maszkmesteri munkát láthatunk?
Ha például egy hollywoodi filmben egy gyermekét szoptató nőt látsz, szinte biztos lehetsz benne, hogy maszkmester által készített műmellet mutat a kamera. Sokszor ez a helyzet akkor is, ha például meg kell mutatni egy ismertebb színész nemi szervét. Emlékszel a Boogie Nights végén Mark Wahlberg hatalmas hímtagjára? Maszkmesterek készítették.

Hámori Dániel maszkmester

A pince

Égési sérülés

Sziámi ikrek

Szmájli

Múmia

Mr. Badass

Félszemű

T2 – Élő szövet a belső fémvázon

Zenith

Zombi