Sztárok

10 család, akikkel borzalmas lett volna együtt tölteni az ünnepeket

Nem tudhatom, hogyan teltek nálatok az ünnepek, de abban biztos vagyok, hogy lehetett volna sokkal rosszabb is. Például ha az alábbi rémes filmes családok valamelyikével kellett volna együtt ünnepelned.

McCallisterék

Film: Reszkessetek, betörők!

Nemcsak seregnyien vannak, hangosak, mindent kiesznek a hűtőből, és még be is vizelnek a vendégágyba, hanem mindennek a tetejébe az anyuka a nagy rohanásban még a saját fiát is otthon felejti, pedig éppen Párizs felé tart a család. Ha McCallisterékkel két óránál több időt kellene zsinórban együtt töltenem, garantáltan az idegosztályon kötnék ki.

Névtelen család a hegyekben

Film: Winter’s Bone – A hallgatás törvénye

Míg felénk a vidéki családok jobbára pálinkát főznek, addig az amerikai Ozark hegység erdeiben inkább a metamfetamin a divat. Ree (Jennifer Lawrence nevét itt ismerte meg a világ) apja is ebben utazik, csakhogy az öregre rászállnak a zsaruk, ő pedig óvadék gyanánt a családi házát adja jelzálogba, aztán gyorsan lelép, ezzel jó nagy trutyiban hagyva tinédzser lányát, aki egymaga felel a beteg édesanyjáért és két kis tesójáért. Ha egy család legérettebb tagja csak tizenhét éves, az semmi jót nem jelent, ráadásul a szomszédság se piskóta.

A Doback és a Huff család

Film: Tesó-tusa

Egy rossz családnál csak két rossz család a rosszabb, ha pedig ez a két család egyesül, akkor kő kövön nem marad. Amikor az elvált dr. Robert Doback idős korában elveszi a szintén elvált Nancy Huffot, a szülők a fiaikat is egymás mellé költöztetik. Csakhogy a két srác már alulról súrolja a negyvenet, igazi munkahelyet még távolról se láttak, és eszük ágában sincs felnőni. Ennyit a szüleik boldog nyugdíjas éveiről

Burnhamék

Film: Amerikai szépség

Lester Burnham gyűlöli a munkáját, már réges-rég elhidegült az őt rendszeresen megcsaló, rendmániás feleségétől, a lányuk pedig éppen meg nem értett kamaszként lázad a szülei és úgy általában a világ ellen, ráadásul a fater épp a gimibeli legjobb barátnőjére kattan rá az egészségesnél kicsit jobban. Nem csoda, hogy a családi vacsorák nem telnek túl jó hangulatban.

Ludlow-ék

Film: A szenvedélyek viharában

Apa és három fia egy fedél alatt él egy isten háta mögötti erdei tanyán, ahol női látogató emberemlékezet óta nem fordult meg. Amikor a legkisebb fiú hazahozza a szíve választottját, nem csoda, hogy a család összes férfi tagja fülig belezúg. Ha pedig mindenki egy nőbe szerelmes, az nem sok jót jelent. Tanulság: ha a család minden tagja egy nemhez tartozik, legalább költözzünk be a városba.

Penderghasték

Film: Könnyű nőcske

A Penderghast famíliába nem szívesen kötök bele, hiszen papírforma szerint ők az ideális család. Örökbefogadott, fekete kölyökzseni, szupervicces és csinos lányka és két ultraliberális szülő, akik annyira megértőek és szellemesek, hogy ilyen egyszerűen nem létezik. A Penderghast família túlzott tökéletessége egy idő után irritálóvá válik, és az, hogy minden mondatuk idézhető aranyköpés, egyszerűen már túl sok a jóból.

McFlyék a jövőből

Film: Vissza a jövőbe II.

A McFly család esete alapból nem habostorta, viszont a jövőbeli (épp 2015-ös) McFlyék simán verik az old school csapatot. A fiú igazi bűnözőpalánta, akit meg kell menteni attól, hogy a fiatal éveit a dutyiban töltse, Marty és Jennifer jövőbeli házassága pedig egy autóbaleset miatt nem egészen olyan, amilyennek képzelték, ráadásul az idős Martynak furcsa üzletei vannak a kissé erőszakos főnökével. Ezt a jövőt bizony tényleg meg kellett változtatni.

Corleonéék

Film: A keresztapa

Corleonééknél a család és az üzlet fogalma a kelleténél jobban összemosódik, és ebben a klasszikus macsó légkörben a nőknek az anyaságon kívül nem sok szerep jut. Az sem tesz túl jót a családi békének, hogy a famíliának sok az ellensége, akik nem átallanak drasztikusabb eszközöket is bevetni a hangos szitkozódásoknál. Bónuszként a család egy NAV-vizsgálaton sem biztos, hogy átmenne, bár megnézném azt az ellenőrt, aki ott vizsgálódni merne. Cserébe a kaja legalább biztosan első osztályú.

Klopekék

Film: Ami sok, az sokk

Volt már olyan család a szomszédodban, akik valahogy gyanúsak voltak? Alig láttad őket, és amikor igen, akkor is csak éjszaka? Furán püfölték a szemeteszsákjukat, és a pincéjükből olyan hang jött, mintha egyenesen a pokol éledne ott újra? Nos, a kertvárosba költöző Klopekék pont ilyen alakok, és még a kinézetük sem túl bizalomgerjesztő. És minden éjjel ásnak a kertben…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top