Majdnem kidobta a nyertes lottószelvényt

nlc | 2018. Augusztus 14.
Hiába próbálta többször is ellenőriztetni, hogy nyert-e, az automata mindig elutasította a lottószelvényét. utóbb kiderült, hogy azért, mert túl sokat nyert.

Az amerikai Delaine Passucci egy szupermarketben vásárolt egy Powerball lottószelvényt, pár nappal később pedig egy önkiszolgáló automatánál akarta ellenőrizni, hogy nyert-e. A masina azonban valamiért nem tudta beolvasni a szelvényét, ezért a nő eltette azt a tárcájába, későbbre.

Amikor aztán megint megpróbálta ellenőrizni a lottót egy automatánál, a hiba megismétlődött.

Delaine Passucci (Forrás: Michigan Lottery)

Néhány héttel később Pasucci már ki akarta dobni a lottószelvényt, azonban úgy döntött, még tesz vele egy utolsó kísérletet. Ezúttal nem egy automatához, hanem egy lottózóba ment ellenőriztetni a számokat. Ott tudta meg, hogy akkora összeget nyert, amit az automata már nem fizethet ki, ezért utasította el a szelvényét.

A nő végül múlt pénteken vehette át 50.004 dolláros, vagyis mintegy 14 millió forintnak megfelelő összegű nyereményét a Michigen Lottery központjában.

A pénz egy részéből az egyházát szeretné támogatni, a többit pedig megtakarítja.

via

Exit mobile version